Lukács Sándor ördögétől elállt a lélegzetünk

Február elejéig még biztosan műsoron marad a Vígszínházban a Mester és Margarita legújabb adaptációja. Michal Docekal darabját októberben mutatták be, és azóta kapott hideget-meleget a kritikusoktól, szerintünk mégis érdemes megnézni, és el is mondjuk, hogy miért.

"Miért kövessük, ami elmúlt?" Ez Bulgakov regényének egyik vezérgondolata, és úgy néz ki, ez lebegett a Vígszínházban műsorra tűzött adaptáció rendezőjének szeme előtt is.

Michal Docekal példátlan bátorsággal nyúlt a több szálon futó, rengeteg filozófiát magába tömörítő, fanyar humorú történethez. Ez persze azt is jelenti, hogy az átlagosnál jóval nagyobb nyitottság kell a befogadásához.

Michal Docekal példátlan bátorsággal nyúlt a műhöz Forrás: Dömölky Dániel

Mester és Margarita Tarantino módra

Először is ahhoz, hogy elfogadjuk: itt bizony komolyan átszabják, sőt itt-ott át is értelmezik az irodalom egyik legnagyobb klasszikusát. Persze, ha jobban meggondoljuk, ez valahol szükségszerű. A szálak között zaklatottan ide-oda ugráló, filozófiai eszmefuttatásokkal tarkított történetet nehéz lenne másként színpadra vinni.

A könyv három nagy történetszála közül a legnagyobb hangsúly Wolandon (vagyis az ördögön) és udvartartásán van. A címadó pár történetét valósággal beletörték ebbe a szálba, a Pilátus-Jézus dialógot pedig összetömörítették, anélkül, hogy a jelentősége elsikkadt volna.

Szexuális töltetű humor

Azután ott a darabot végigkísérő, szándékoltan groteszk, erőszakos, sokszor szexuális töltetű humor, amihez az Y-generáció már hozzáedződött a South Parkkal és a Tarantino-filmekkel. Az 50 fölötti nézők láthatóan nem értékelték a tésztaként gyúrogatott, elhízott férfi felsőtestet egy főzőműsorban, a magas sarkúban tipegő Behemótot, a szadomazó szerelésbe öltözött római őröket. Első hallásra talán meghökkentőek ezek az elemek, de szépen beágyazták őket a darabba, egyáltalán nem erőszakolták meg a történetet.

Mester és Margarita Tarantino módra Forrás: Dömölky Dániel

A végére kicsit elfáradunk, de megéri

A darab háromórás, az első fele nagyon gyorsan elrepül, a második viszont vontatottá válik. Az utolsó fél órában már nem ütnek akkorát a poénok, nem szikráznak annyira a dialógusok, és elszaporodik az érzelmes moralizálás, aminek egyébként nyoma sincs Bulgakov könyvében.

Ez egy nagyon eredeti adaptáció, amely nem leköveti, hanem újraértelmezi Bulgakov regényét. Az időbeli korlátok miatt a darabban nem áshatunk le minden szereplő lelkébe, ám a kiemelt karakterek hitelesen és nagyon emberien bontakoznak ki a nézők szeme előtt.

Nem teremti a gonoszt

A darab legnagyobb bravúrja az ördög ábrázolása, ahogyan Bulgakov könyvének is ez volt az egyik legnagyobb dobása. Woland nem vasvillával és agresszióval éri el a céljait, hanem intrikával, hazugsággal és mások dróton rángatásával.

Közismert tény, hogy a Rolling Stones Sympathy For The Devil című dalát ez a könyv ihlette, de a Metallica Master of Puppets című dalában megénekelt bábjátékos talán még közelebb áll Bulgakov ördögéhez, aki nem teremti a gonoszt, hanem finom manipulációval a felszínre hozza azt a szereplők gyarlóságaiból.

Lukács Sándor ördögétől elállt a lélegzetünk

Lukács Sándor sátánja ellenállhatatlan figura. Az elveszett, kétségbeesett szereplőktől hemzsegő színdarabban valóságos sziklának tűnik magabiztosságával, higgadtságával és eleganciájával. Tényleg egy bábjátékos, gonoszsága nem ront ajtóstul a házba. Finom módszerekkel dolgozik, de a nyájasságot néhány alkalommal leveti, akkor pedig elsöprő erő árad belőle.

Lukács Sándor sátánja ellenállhatatlan figura Forrás: Dömölky Dániel

A félidei szünet előtti utolsó jelenetben Lukács egyedül marad a színpadon, és kihívó, gúnyos, vádló szózatot intéz a közönséghez. A monológ annyira hatásos volt, hogy a nézőtéren mindenki elfelejtett levegőt venni.

Tiszta szívű, szenvedésre hajlamos

Játó Zsuzsa is emlékezeteset alakított. Az általa megformált Margarita maga a pozitív női őslényeg. Gondoskodó, aggódó, tiszta szívű, szenvedésre hajlamos. A nézőnek a darab közben többször is ingere támad, hogy felszaladjon a színpadra, és megvigasztalja. Mellettük Telkes Péter, Kerekes József és Tahi Tóth László alakítása érdemel külön dicséretet.

Kiemelkedő színészi teljesítmények Forrás:Dömölky Dániel

A szereposztásból egyedül a Mestert megformáló Hevér Gábor lógott ki. Súlytalan maradt, a karakter gondját-baját nem sikerült igazán átadnia, nem volt képes elérni, hogy a néző azonosuljon vele, mint a darab jófiújával.

Berlioz fejét nem sikerült ügyesen levágni

Sokat dobott az összképen a bátor és kreatív színpad-technológia. A Vígszínházban egész „épületek” jönnek elő a semmiből, és tűnnek el újra, a fényeffektusok pedig egy rockkoncerten is megállnák a helyüket.

Szerencsére a darab nem csapott át hatásvadász színpadtechnikai erőfitogtatásba, minden a helyén volt, egyedül azt a jelenetet nem sikerül jól megoldani, amikor a villamos levágja Berlioz fejét. A végzete felé gyanútlanul sétáló lapszerkesztőt két színész ragadta karon, majd a sors megelevenedett kezeként a hosszúkás villogó színpadi elemhez ráncigálták, ami a villamos akart lenni. Nekilökték Berliozt, ő pördült egyet a tengelye körül, és elterült.

A könyvhöz hasonlóan bemutatja az emberi lét minden szörnyűségét Forrás: Dömölky Dániel

Ekkor a fejére tettek egy kosarat. A rendező is érezhette, hogy ez így nem elég szemléletes, ezért a taszigálást végző színészek valós időben narrálták is a történéseket ("És akkor a villamos levágta szegény Berlioz fejét"). A díszletek rideg, posztmodern, urbanista környezetté álltak össze, közelebb hozva a történetet korunkhoz.

Docekal darabja hosszú, groteszk, harsány és ajtóstul ront a néző komfortzónájába.

A zaklatottan felépített jelenetekből azonban nagyon is világos koncepció épül, amely a könyvhöz hasonlóan bemutatja az emberi lét minden szörnyűségét, de mindezt lazán, elegánsan, ironizálva. Elég erőteljes és eredeti ahhoz, hogy színház után hajnalig beszéljünk-vitatkozzunk róla, és még napok múlva is eszünkbe jusson néhány hatásos jelenete. Ennél többet pedig igazán nem várhatunk színházi élménytől.