A kommunizmusnak is voltak remekművei

Vágólapra másolva!

Kis plakát, nagy plakát, óriásplakát - városaink alaposan ki vannak tapétázva poszterekkel, nehogy véletlenül lemaradjunk a legfrissebb akciókról vagy kihagyhatatlan ajánlatokról. A plakát azonban nemcsak a fogyasztói társadalmakban népszerű, a kapitalizmusnak hadat üzenő diktatúrák is odavoltak érte. De vajon lehet-e művészileg értékes az plakát, amely embertelen eszméket hirdet?

Jankovics Márton

Vágólapra másolva!

kommunizmus propaganda kultúra képzőművészet

A propaganda ősrégi találmány, a 20. század totalitárius államai ráadásul forradalmasították a műfajt. A kommunisták és a nácik minden addiginál hatásosabban állították a művészetet a hatalom szolgálatába. Legszebb példái az erőtől duzzadó mozgalmi plakátok, melyek mintegy illusztrálták a Szovjetunió történelmét.

Hitlerhez hasonlóan Leninék is tisztában voltak a képek hatalmával. Pontosan tudták, hogy egy harsány rajz többet érhet ezer dörgedelmes szónál. Hiszen a kép a tömegek nyelvét beszéli, és így hamarabb célba juttatja a faék egyszerűségű üzenetet. Nem véletlen tehát, hogy a szobrok és a filmek mellett a plakátok is kitüntetett szerepet kaptak a nagyszabású kommunista propagandagépezetben.

Fegyverbe szólítva

A háborús időszakokban a könnyen sokszorosítható plakátok jelentették a párt legfontosabb szócsövét. A cári rendszer romjain kibontakozó orosz polgárháború éveiben például hírlapok is alig jelentek meg, így maguk a poszterek váltak a hírközlés és a mozgósítás fő eszközévé.

A szovjet propaganda ikonikus művének számít például Dmitrij Moor plakátja 1920-ból, mely a Vörös hadseregbe való jelentkezést kéri számon rajtunk. A hősi pózban feszítő proletár katona ugyanazzal az ellentmondást nem tűrő mozdulattal szegezi rá ujját a nézőre, mint Uncle Sam a híres amerikai verzión, csak ezúttal szovjet gyárkémények füstölögnek diadalmasan a háttérben.

"Halál az imperializmusra!" (Dmitrij Moor, 1919) Forrás: sovietposters.com

Élőben a frontról

A nagy forradalmi plakátolásba a kor haladó művészei is sokszor becsatlakoztak, akárcsak nálunk a Tanácsköztársaság propagandájába. A párt ekkor még kifejezetten felkarolta az új, kifejezőbb művészeti irányzatokat is a nagyobb hatás elérése érdekében.

Majakovszkij, az orosz avantgárd nagy alakja például ezen a téren is forradalmi ötletekkel rukkolt elő: a fronton harcoló katonák frissen érkezett táviratait alakították pár óra alatt képregényszerű plakátokká, melyeket aztán az ablakokra ragasztottak. Persze az ellenség és a nyugati vezetők is gyakran megkapták tőlük a magukét: az aktuális politikai eseményeket is azon nyomban feldolgozták maróan gúnyos karikatúráikban.

Agymosás békeidőben

A harcias mozgósító poszterek még nagyobb erővel tértek vissza a II. világháború idején, de a propagandagépezet persze békeidőben sem állhatott le, a permanens forradalom tüzét ekkor is szítani kellett. Ilyenkor hol a bölcs vezért, hol az öt éves tervet, hol pedig a párt valamelyik egyéb népnyúzó agyrémét éltették a poszterek ugyanazzal a töretlen lelkesedéssel. A hidegháború éveiben aztán a nemzetek barátsága és a világbéke lett az egyik központi téma, de ezt csakhamar fölváltotta a nukleáris katasztrófával fenyegető amerikai imperializmus rémképe.

Az ideológián túl

A propaganda-poszterek tehát változtak a korral, ám mindvégig meghatározóak maradtak a Szovjetunió története során. Stílusukat és a témájukat tekintve egyaránt fejlődtek, ám forradalmi lendületüket megőrizték. A művészeti szempontokat ugyan mindig nehéz leválasztani a bántó ideológiáról, ám ha mégis sikerül, belátható: sokszor grafikai remekművekkel állunk szemben, melyeket kétes politikai célok szolgálatába állítottak.