Néha érdemes a járt utat járatlanra cserélni - Szabó Balázs az Eurosonic Fesztiválról

Szabó Balázs Bandája képviselte idén hazánkat a Groningenben megrendezett Eurosonic Noorderslag fesztiválon. Hazaérkezésük után beszélgettünk vele a fesztiválról, arról, hogyan viszonyult a holland közönség a magyar folklór zenéhez, de szóba került az X-Faktor is.

A holland egyetemi városban 29. alkalommal rendezték meg a zenei fesztivált, melyre 24 európai rádióállomás jelelölt előadókat, Magyarországról a Petőfi Rádió. Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségével (EBU) és az Eurosonic együttműködése által beválogatott előadókon kívül közel kétszáz zenekar kapott meghívást. A korábbi években olyan előadók és zenekarok képviselték hazánkat, mint Ákos, az Anna and The Barbies vagy a Heaven Streat Seven.

A ti dalaitokban fontos szerepe van a szövegnek, a holland fesztivál közönsége hogyan viszonyult a magyar szöveghez és a magyar folklór zenéhez?

Szabó Balázs: Mindannyiunkban volt egy kis félelem, mivel mi nem játszunk angol dalokat, a magyar nyelv pedig olyan szempontból lehet hátrány adott esetben egy ilyen külföldi fesztiválon, hogy a mi zenénknél tényleg fontos a szöveg. Része annak az útnak, ami velünk kapcsolatos, amin keresztül el lehet hozzánk jutni. Abban bíztam, hogy a közönség a tőlünk kapott impulzusok alapján tud majd velünk tartani. Láttam már erre jó példákat életem során: hallgattam, láttam olyan zenekarokat, akik szintén az anyanyelvükön énekeltek, amit én egyáltalán nem értettem, de az előadók személyisége, vagy a zenekarból áradó erő elvitte az embert magával. Reméltem, hogy ha egy ilyen dolgot sikerül színpadra állítanunk, akkor az összes félelmünk, ami ezzel kapcsolatos, elmúlik. Persze még többet tudott volna adni, ha értik is, hogy miről szólnak ezek a dalok, de szerették a koncertet, velünk tartottak, pedig a szervezők előre felkészítettek minket arra, hogy ilyenkor nagy nyüzsgés van a koncertek alatt, egy este során több mint száz koncertet lehet megnézni a városban és emiatt az emberek nem sok időt töltenek egy-egy helyen. Úgy láttuk, sikerült megtartanunk a közönség érdeklődését, velünk táncoltak, figyeltek és hiszem, hogy sikerült nekik bemutatni a magyarországi zenei egy pici szeletét.

Szabó Balázs Bandája az Eurosonic fesztiválon. Forrás: Ács Zoltán

Szerinted idén miért rátok esett a választás?

Sz.B.: Erre azt hiszem, nem mi vagyunk hivatottak válaszolni, sok zenekar megérdemelné, hogy felléphessen Groningenben, mi csak hálásak lehetünk azért, hogy ránk gondoltak. Megtisztelő, hogy mi képviselhettük az országot. Nagy volt a teher és a nyomás rajtunk emiatt, szerettünk volna nagyon jó képet festeni az otthonunkról, a zenénkről. Figyelős, mosolygós arcok voltak a koncerten, láttam a kíváncsiságot a szemükben. Azt gondoltuk, mutassuk meg ezt a történetet úgy, ahogy itthon lélegzik és közlekedik, és ne akarjunk feltétlen a kinti trendeknek megfelelni. Szerettük volna őket inkább közelebb húzni hozzánk. Talán ez a kísérlet nem volt hiábavaló. A koncertet egy kis népzenével zártuk, ami érezhetően hidat tudott képezni közénk, és nyelvtől, országtól függetlenül mindenki együtt mulatott. Szerencsére tudtunk maradni még egy napot a fesztiválon, így bepillantást nyerhettünk abba is, hogy ők mennyivel tartanak máshol, mint mi.

Előrébb tartanak?

Sz.B.: Inkább máshol, mint mi. Másképp épül föl egy ilyen fesztivál, mint nálunk. Más a helyszínválasztás, a beléptető rendszer, a koncertek zenei építkezése és végig érezhető az országra jellemző figyelmesség és a jóhiszeműség egymás felé. Persze, amiről én beszélek, az csak az a három-négy koncert, amit végig tudtam nézni, szóval lehet, hogy csak jó koncerteket és jó pillanatokat fogtam ki és élhettem át. Az biztos, hogy nagyon színvonalas dolgokat láttam, és ez mindenképp ösztönzően hatott rám.

Szakmai szempontból mit adott ez a fellépés?

Sz.B.: Nekünk, mint zenésznek többek között azért volt mindenképpen tanulságos, mert újra és újra rádöbbentett olyan dolgokra, hogy igenis fontos, milyen íveket húzunk egy fesztivál, vagy egy koncert köré. Hogyan lehet úgy összekötni, vagy felépíteni dolgokat, hogy az még élvezhetőbb legyen. Jó volt figyelni a zenekarokat, zenészeket, nagyon sokat inspirálódhatunk és tanulhatunk egymástól, nem csak ott, de itthon is. Ez a fesztivál bennem inkább ezeket az érzelmeket hozta elő. Kicsit a globális gondolkodást, vagy a zenéről külső szemmel való gondolkodást porolta le bennem újra. Mert néha nagyon jó távolról ránézni arra, amit csinálunk. Jobban lehet látni az erényeket és a hibákat, azt, mi az amin érdemes változtatni.

Forrás: Ács Zoltán

Kevesen ismerik az Eurosonic fesztivált, nálunk nagyobb médiafigyelmet kap Eurovízió. Nem gondoltatok rá, hogy nevezzétek egy dalotokat?

Sz.B.: Az én fejemben az egy picit másik világ. Nehéz megfogalmazni, hogy miért nem gondolkodunk igazán benne. Persze néha eljátszunk a gondolattal, de cselekvésig nem jut el a dolog. Nem érzem azt magunkban, hogy ilyen irányú babérokra szeretnénk törni, annyi minden más foglalkoztat most. A tavalyi évnek annyi hozadéka volt és annyi minden nem valósult még meg. Persze az is egy nagyon jó szakmai tapasztalat lehetne, ha nekifutnánk, de máshol járjuk az utunkat most és más köti le a figyelmünket.

Miért vállaltátok el a fellépést az X-Faktorban? Őszinte leszek, nagyon meglepődtem, mikor a kereskedelmi csatornán megláttalak. Valahogy nem tudtam összeegyeztetni a műsort veletek, de lehet, csak én vagyok így ezzel.

Sz.B.: Úgy gondoltuk, hogy megmutatjuk magunkat olyanoknak is, akik nem ismernek minket, akiknek nem egyértelmű a zenekar múltja, jelene. Kihívás volt, úgy is mondanám, fölmutatása volt ez a zenénknek, bemutatkozás egy olyan helyen, ahol meglepő, hogy ott vagyunk. Voltak, akik nem értették, hogy ez miért történt, pedig szerintünk ez nem egy olyan történet, ahol a király legkisebb fia letér a helyes útról, sokkal inkább válasz a kor kihívásaira, kérdéseire. Ugyanazt képviseltük, amit mindig is, csak nem abban a közegben, amit megszoktak tőlünk, vagy a hozzánk hasonló zenekaroktól. Szeretnénk beszélgetni a világgal, a korral, amiben élünk, nem gondolnánk máris egy vitrinbe kerülni, miközben egyik sem jobb, vagy rosszabb a másiknál, csak egyszerűen máshogy működik. Akik figyelik az elmúlt éveinket, látják, hogy szívesen mozdulunk ki, avagy billentjük ki magunkat a komfortzónánkból, ezzel kihívások elé kényszerítve magunkat. Én mindig is szerettem változtatni, kísérletezni, mert azt hiszem, az alkotásnak táptalaj kell, mert kérdéseket vet föl, és válaszokat keres, magában és magán kívül is. Egyébként nagyon kedvesen fogadott minket a stáb, végtelenül segítőkészek voltak, és mindent megtettek azért, hogy ez a produkció úgy jelenhessen meg a képernyőn, ahogy szeretnénk és elképzeltük. Örülök, hogy a kezdeti aggodalmak szertefoszlottak és némi gondolkodás után elvállaltuk.

Lehet, hogy azt gondolod, titeket kevésbé ismer az ország, de ha elmegyek egy-egy koncertetekre, ott mindig tömeg van. Van egy kialakult közönségetek. Egy-egy tehetségkutatóban feltűnt énekest a média által ismeri az ország, de közülük csak kevesen tudnak hallgatósággal megtölteni egy nagyobb teret.

Sz.B.: Kalandos a bejárt út, és mindenkinél más a sikerig vezető út, már ha azt egyáltalán sikernek lehet nevezni, ami most történik körülöttünk, velünk. De amíg az ember eljut arra a szintre, hogy nagy tereket töltsön meg a zenéjével, az legtöbbször nem egy év alatt következik be. Egy alulról jövő zenekarnak ilyen szempontból nehezebb, hiszen nem kap olyan médiatámogatást, ami esetleg hirtelen be tudja robbantani a köztudatba. Ez talán egy olyan szakma, hogy az ember soha nem dőlhet hátra. Sok munka, rengeteg utazás és nagyon sok év van abban, hogy egy zenekar ott tarthat, ahol. Néha ínséges és keresetlen koncertek árán juthat el odáig, hogy aztán évekkel később vidéken is lehessen telt háza, vagy hogy egyáltalán növekedjen a nézőszáma. De azt gondolom, ez helyén is tartja az embert, mert a nehezen megszerzett kenyérnek mindig nagyobb az értéke. A tehetségkutatós utakat, buktatókat és nehézségeket nem ismerem, arról nem is tudnék hitelesen beszélni, így csak a mi utunkról tudok dadogni, vagy a mi szemszögünkről mesélni.

Fotó: Polyak Attila - Origo

Említetted a komfortzónából való kilépést, a Hétköznapi dalotok Julie Renssel is nevezhető ennek?

Sz.B.: Az egy amolyan szerencsés vágyálom volt. Hallottam magamban egy nagybőgőt és egy tangóharmonikát a macskakövön játszani, miközben sanzon ömlik ki a közeli ablakokon. Amikor megírtam a Hétköznapit, ez a lázálom kavargott bennem a dallal kapcsolatban, és nem is hagyott nyugodni. Aztán már akarva-akaratlanul dudorásztam kamu franciául, zuhanyzás közben (nevet). Miért franciául? Jött egy ilyen bolond kaland a fejembe: egy kedves törpe fütyörészte naphosszat a fejemben (nevet). Aztán kezdetét vette a szervezkedés, és ha már ilyen fura dolgot akarunk csinálni - hiszen az addigi lemezeken nem volt közreműködés - akkor mi lenne, ha nem fiú, hanem lány énekelne. Sőt, akkor csavarjunk még egyet a dolgon, ne magyar lány énekeljen, hanem francia, hogy lehessen rajta érezni a füstös, karcos, igazi francia sanzont. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok füstjében végül Harcsa Veronika közreműködésével találtuk meg Julie Renst. Ők ketten együtt jártak egyetemre Brüsszelben, innen jött vele az együttműködés. Szóval válaszolva így a sok gondolat után a kérdésre: igen, ez egy járatlan út volt eddig, sokat kísérleteztünk vele és azt gondolom, érdemes volt elhagyni a járt ösvényt a járatlanért, mert születhetett valami új.

Emlékszem évekkel ezelőtt egy kollégiumban tartottál egy előadást Erdélyi népmesék címmel, akkor ott ültem előtted a földön a többi kollégistával. Volt még néhány előadás, de ennek valahogy vége lett, vagy nem hallottam róla?

Sz.B.: Nem mondanám, hogy vége lett, inkább nem maradt rá időm, de belső igényem még mindig van a mesélésre. Nagyon szeretem az erdélyi mesevilágot és az ehhez kapcsolódó humort. Kecskeméten még volt egy állandó, heti rendszerességgel működő táncházunk, ott sokat meséltem, tanulgattam, finomítgattam, jól, rosszul ezt a “tudományt”. Két és fél éve lakom Budapesten, azóta megszakadt ez a kaland. Nagyon tud hiányozni, hiszen nyolc évig csináltam és egyszerűen hozzám nőtt. Természetesen gondolkodom rajta, hogy hogyan vigyem tovább ezt a mesét itt a nagyvárosban, vagy akár szerte az országban, de egyelőre minden erőmet és hitemet beleadom a hétköznapokba, hogy a zenekar járhassa azt az utat, amelyet megálmodtunk neki.

Mik a tervek az idei évre?

Ami már biztos és publikus, az a budapesti koncertünk március 20-án és 21-én. Az A38-on lesz egy duplakoncertünk, egy jó nagy tavaszölelő koncert (nevet). A tervek szerint februárban egy kis szünetet tartunk, ami a feltöltődésről, pihenésről, otthoni alkotásról fog szólni. Márciustól viszont újra útnak indulunk, a napokban be is jelentjük, hogy mely városokba látogatunk el, mert sok várost, sok klubbot és fesztivált érint ez az utazás. Reménykedünk benne, hogy a meglepetések, amiket kitaláltunk, a tervezett mederben fognak érkezni és kopogtatni a vidám hallgatóság ablakán. Nem árulok el többet, mert szeretnénk meghagyni a kicsomagolás élményét a közönségnek (nevet). De azt mondhatom, és bizton állíthatom, hogy kalandos év vár ránk, és én persze némi cinkos mosollyal a szám szélén reménykedem, hogy üldögélnek még kíváncsi tekintetek a mesém előtt, mert ezek szerint nem csak nekem hiányzik.

Forrás: Ács Zoltán