Az interjú röviden:
Kezdjük udvariatlan kérdéssel: téged a szüleid protezsáltak be a filmbe, mert a valóra nem vált álmukat rajtad keresztül akarták megvalósítani, vagy te akartál színész lenni?
Egyik sem. Az egész véletlen volt. Teljesen más beállítottságú családból jövök, a szüleim sportolók, én az atlétikapályán nőttem fel. Ott volt egy 400 gátas srác, aki akkoriban jól menő modell volt. Mondta édesanyámnak, milyen helyes kisgyerek vagyok, és hogy vigyen el castingra. Anyám megkérdezett, belementem, és elkezdtünk válogatásokra járni. Nagyon sokáig nem jött össze semmi, egyszer csak azt mondtam, hogy most már unom, és még egyre menjünk el, aztán leállunk. Na, az éppen bejött, és egyre több dolgot vonzott maga után. Lehettem kb. 8-9 éves.
Tizenkettő voltál, amikor a Sorstalanságot forgattátok. Megindokolták utólag, hogy miért téged választottak?
Nem. A szememet emlegették mindig, hogy a szemem miatt, de ennyi.
Nem sokat kellett testileg készülnöd a szerepre, mégis diétáztál, nem?
Nem vagyok egy vastag csontú gyerek, nem szoktam elhízni, de azért nem ehettem összevissza mindenféle édességet. Amikor Nemcsák Károllyal forgattuk a pofonjelenetet, ami elég durván sikerült, szerintem egy kis lelkiismeret-furdalása lett, úgyhogy miután megtudta, hogy a Túró Rudi a kedvencem, eldugott egyet a jelmezemben. Azt muszáj volt megennem.
Rajtad maradt a zsidó kisfiú bélyeg, ha mondjuk társaságba mész vagy a mostani munkád során?
Hülyeség, ahol én mozgok, ez egyáltalán nem téma, és ennek örülök.
Banális a kérdés, de mégis, mennyit adott neked a film?
Egyáltalán nem az. Őszintén azt gondolom, hogy mindent, amivel ma foglalkozom. Egyébként nem is lennék ezen a pályán, ha nincs a film.
Akkor a fotózás se lenne?
Hogy az operatőri rész elkezdett érdekelni, az biztos, hogy a filmnek köszönhető. Az első digitális gépemet a Sutyitól kaptam (Koltai Lajos beceneve - a szerk.), az első analógot pedig Kertész Imrétől. Biztos, hogy akkor indult el, akkor kezdtem el fotózni.
Nagy Marcell közösségi felületei
Honlap - http://marcellnagy.comJelentkeztél színművész szakra is, azzal mi lett?
Rögtön érettségi után jelentkeztem. Az igazság az, hogy nem készültem fel rendesen. Monológokat, három dalt és vagy 15 verset kellett vinni. Borzalmasan éneklek, úgyhogy csak beírtam pár dalt, amit tudtam, és azt hittem, majd megúszom. Ez egy Zsótér-Zsámbéki osztály volt, és kidobtak már az első rostán. Azt hiszem, nagy köszönettel tartozom nekik ezért. Kérdezték is, hogy ha indul operatőri képzés, akkor arra beadtam volna-e. Mondtam, hogy igen.
De ha érezted, hogy nem akarod a színész szakot, minek mentél el?
Azt hiszem, kötelességtudatból. Ott volt a film, aminek főszereplője voltam, és adta magát, hogy ezt folytassam. Földessy Margit stúdiójába is jártam éveken át, ami a mai napig nagyon sokat segít nekem. Margit jó pedagógus, rengeteget változtam miatta.
Ha valakinek már a szülei is sportolók voltak, és ő maga is komolyan sportol, az nem szokott csak úgy, egyik napról a másikra váltani, és filmszínésznek állni. A főszereppel előtted kinyílt a világ másik része, amiben ráadásul tehetségesnek is mutatkoztál. Azért sajnálod néha, hogy nem vagy magyar válogatott?
Bennem ez óriási dilemma mind a mai napig. Megvan a nagy kérdőjel, hogy jól döntöttem-e azzal, hogy nem sportolónak mentem. Igen, hosszútávfutásban állítólag eléggé ügyesnek számítottam. Olyannyira, hogy engem a londoni olimpia teljesen megviselt. Az járt a fejemben, hogy akár ott is lehettem volna, koromat tekintve legalábbis.
A szüleid nem nyomtak ebbe az irányba?
Nem. Ők mindig abban támogattak, ami nekem örömet okozott.
Mi jött a film után?
Jó pár év azzal telt el, hogy ezzel a filmmel utazgattunk. Többet hiányoztam az iskolából, mint a forgatások alatt, furcsa is volt két világ között ingázni. Az egyik nap még a Berlinalén vonultunk a Sutyi bácsival, Morriconéval és Kertész Imrével, két nappal később pedig matekórán ültem a padban. Különös érzés volt. Aztán visszamentem a suliba, tanultam és leérettségiztem.
Mikor zártad le, hogy a sportolói vonat tulajdonképpen már elment?
Az a szar ebben a hosszútávfutásban, hogy igazából még most sem lenne késő újrakezdeni. Nyilván ez teljesen más életmódot igényelne, nem lehet a filmezést és a hosszútávfutást egymás mellett csinálni. De, ahogy mondtam, az a mai napig lezáratlan kérdés az életemben, hogy jó döntést hoztam-e egyáltalán. Egyre több pozitív visszajelzést kapok a szakmából, de azért még bennem van a “ki tudja, mi lett volna, ha…”. Jó vele játszani.
És mi van a Tüskevárral? Azt is elvállaltad, 2012-ben mutatták be, de jóval korábban készült.
Az a forgatás egy jó nyári kaland volt. Azt hiszem, pénz hiányában csúszott ennyit a bemutató. Elég régen forgattuk, ha jól emlékszem, talán 2007-ben. Nagyon sokat változtam, mire a mozikba került a film.
Érettségi után megpróbáltad a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotó szakját is.
Igen, fel is vettek. 2009-től 2011-ig jártam oda, de nem találtam meg, amit igazán kerestem, így amikor elindult a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a kameramanképzés, azonnal jelentkeztem.
Az ismertséged és a filmes kapcsolataid jelentettek valamiféle protekciót a felvételinél?
Nem volt protekció, sőt! Szerintem vállalhatatlan lett volna nekik, ha úgy vesznek fel, hogy nem hozom a szintet. Aztán bejutottam, és imádok ott lenni. Nemrég diplomáztam, most meg jöhet a mesterszak.
Mondtad, hogy alkottok. Kik a többes szám, és mit?
Van egy baráti társaságunk, egy összeszokott alkotócsapat. Damokos Attila és Freund Ádám rendeznek, Dévényi Zoli és én operatőrök vagyunk. De rendszeresen együtt dolgozunk még fiatal látványtervezőkkel és vágókkal. Klipeket csináltunk az elmúlt időszakban, ami baromi hasznos, mert nincs annyira megkötve a kezünk.
Az egyik legtanulságosabb munkánk például egy egysnittes klip. Freund Ádám rendezésében forgattunk egy anyagot a Run Over Dogs zenekar Our love című dalához, amit a Quart 2013 legjobb klipjének választott. A SONYA: Kitchenfloor klippel pedig Cometet nyertünk tavaly. Ennek azért örültem különösen, mert nem közönségdíj volt, hanem a szakmai zsűri döntött, ráadásul erős mezőnybe kerültünk. A legutóbbit pedig Zséda Hány percet élsz című dalához forgattuk.
A Homunculus viszont nagyon nem klip.
Nem. Az kísérleti kisfilm, etűd. Damokos Attilával arra gondoltunk, hogy pályázunk a Fashion Video Festivalra. Sokat ötleteltünk, elkezdtünk képeket bedobálni, agyaltunk, hogy mi működik, és mi nem. Aztán összeállt. Attilának eszébe jutott, hogy fel kéne kérni Derzsi Jánost, de hetekig nem merte megkérdezni. Aztán közeledett a forgatás időpontja, és már nagyon csesztettem, úgyhogy végül felhívta, Derzsi elvállalta, és mi örültünk. Pedig nem egy szokványos forgatás volt, nem volt büfé, rettenetesek voltak a körülmények, mégis hatalmas alázattal csinálta végig. Ez a klip a Fashion Video Festivalon különdíjat nyert, aztán meghívták egy-két fesztiválra, például Pekingbe is. Ott iszonyatosan erős volt a mezőny 15-20 perces rövidfilmekkel a világ legmenőbb filmes egyetemeiről. Nem is értettük, hogy válogattak be minket. Hihetetlen, milyen technikai háttérrel dolgoztak, akik ott vetítettek.
Aztán megkaptad az Aranyszem-díjat is. Az komoly, hogy előző este verekedtél és monoklival vetted át?
Nagyon kínos volt. Előtte éjszaka Lajosmizsén voltunk egy haveromnál, és valami összeszólalkozásba keveredtem, majd kaptam egy nagy ütést. Az Aranyszemen meg bedagadt monoklival jelentem meg, és sikerült úgy átvenni, hogy közben ott volt mellettem Zsigmond Vilmos, Máté Tibor, az osztályfőnököm, meg Sutyi bácsi és a legnagyobb magyar operatőrök. De alapvetően óriási élmény volt azoktól az emberektől egy ilyen díjban részesülni, és végtelenül motiváló.
Meg tudtok ti ebből élni? Van pénz abból, hogy klipeket készítetek?
A videoklip ilyen szempontból nagyon rossz műfaj. Hálátlan, mert amióta létezik a YouTube, nem nagyon fizetnek érte a tévék. Most nem a pénztől függ, hogy mit vállalok el. Ha olyan a lehetőség, amiben hiszünk, és amit nagyon szeretünk, akkor volt rá példa, hogy megcsináltuk ingyen. Ilyenkor nyilván nekünk akkor éri meg, ha olyan szintű melót tudunk csinálni, amit később referenciaként használhatunk. Aztán van az az eset is, amikor meg teljesen megrendelői viszony alakul ki, és adott pénzért elvégezzük a munkát. Alkalmazott művészet ez. Emellett kacsingatunk most a reklám felé is. Nagyon szívesen csinálom, és szeretnék nyitni ebbe az irányba. Izgalmas kihívás, hogy úgy kell minőséget teremtened, hogy közben nagyon sok helyen meg van kötve a kezed.
Vállalkoztok?
Indítottunk most egy műhelyt, egy műtermet. Idén 150 éves a Színház- és Filmművészeti Egyetem, és akarunk indítani egy blogszerűséget, ahol lesz majd minden: kép, interjú, videó és animgif. Sok-sok olyan alkotó munkái, akik ezen az egyetemen végeztek.
Hogyan látod a generációd esélyeit? Ott a YouTube, bárki filmezhet már, aki csak akar.
Tök jó dolognak találom, hogy ma már mindenki számára elérhető olyan eszköz, amivel tud egyszerű filmeket készíteni. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy csinálja, mert forgatni nagyon jó. Az, hogy a YouTube-on pedig sok emberhez el is juthat, szintén pozitív.
Egy szakmai kérdés a végére: az új filmfinanszírozási rendszerrel érintkeztek bármennyire is?
Igen, van olyan projektünk, ami már nyert pénzt az új rendszerben. De egyelőre nagyrészt kisebb volumenű dolgaink vannak, videoklip, reklám, kisfilmek. Persze óriási álmom, hogy egyszer operatőrként forgassak nagyjátékfilmet.