Kórházba senki sem jókedvében jár, de ettől még nem kötelező, hogy a kórtermek és a rendelők a világ leglehangolóbb helyei legyenek.Ezt láthatták be Anglia egyik vezető gyerekkórházában is, amikor elismert művészek és dizájnerek közreműködésével loptak színt a csupaszon barátságtalan terekbe.
A The Royal London Children’s Hospital 2012-ben nyitotta meg kapuit, azóta folyamatosan dekorálták az egyes részlegeket.
A projekt mögött álló Vital Arts nevű szervezetnek nem ez az első ilyen akciója. A csoport tagjai már 1996 óta azon ügyködnek, hogy a művészet segítségével tegyék kellemesebbé a kórházakat mind a páciensek, mind az egészségügyi dolgozók számára.
"Kulcspillanat volt számomra, mikor egy három éves kislány abbahagyta a sírást, miután megpillantotta a függönyt, és izgatottan mutatott a képen elrejtett nyulak és macskák felé. Ekkor éreztem, hogy működik a dizájn" - mondta Ella Doran, a nagyvárosi látképpel tuningolt kórterem tervezője.
Ennek érdekében rendszeresen szerveznek koncerteket, előadásokat is kórházakban. A hatalmas forgalmat bonyolító intézményeket fontos közösségi tereknek tekintik, „amelyek egyben arra is alkalmasak, hogy új közönséghez juttassák el a kortárs művészetet”.
A Vital Arts azt reméli, hogy a színesebb, játékosabb környezet segíthet elterelni a gyerekek figyelmét a kezelés ideje alatt, és akár a gyógyulást is segítheti.