„Amikor felmegy a függöny, akkor ki kell állni, és játszani kell, nincs mese! Olyankor kint kell hagynom az öltözőben az összes nyomoromat, az összes fájdalmamat, és tennem kell a dolgom a színpadon. A legnehezebb helyzetekben is ott kell lennem, minden porcikámmal jelen kell lennem“ – nyilatkozta egy 2014-es interjúban.
Pap Vera 1956. január 27-én született Budapesten Pap János és Richter Mária gyermekeként. Színházi affinitása már az óvodában is megmutatkozott, mégis kalandos úton jutott el a színészi pályára.
Kiskorában bohóc akart lenni, annyira lenyűgözte a cirkuszban a bohóc száma. Édesapja azonban nem engedte, hogy artistaképzőbe menjen, így a vegyipari technikumba felvételizett. Végül egy apró baleset miatt maradt le a kollégiumról: „A Jóisten közbeszólt, és nem kellett vegyésznek tanulnom. Kőbányán érettségiztem az I. László Gimnáziumban, majd jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, ahová fel is vettek.”
A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után, 1979-ben a Vígszínházhoz szerződött, és azóta - 36 éve - megszakítás nélkül a társulat tagja volt.
A főiskolán Horvai István és Kapás Dezső tanította, Várkonyi Zoltán hívta a Vígszínházhoz, ahol Kapás Dezső rendezésében kapta első főszerepét. Harmadéves korában nagy sikerrel játszotta el Molnár Ferenc Az üvegcipő című darabjának főszerepét, Irmát.
Később olyan legendás szerepeket játszott el, mint a Szentivánéji álom Hermiája, Kornis Kozmá-jának Hédije, az Úri muri Rozikája, Amadeus Konstanzája, Fejes Endre Cserepes Margit házasságá-nak címszerepe, a Leonce és Léna Lénája, a Györgyike, drága gyermek Györgyikéje, A salemi boszorkányok Proktornéja, a Kurázsi mama Yvette-je, A revizor Polgármesternéje, Az ember tragédiája Évája, az Augusztus Oklahomában és a Mikve főszerepe.
Színházi szerepei mellett több mint negyven filmben és tévéjátékban nyújtott kiemelkedő alakítást. Még főiskolás évei alatt kapta első főszerepét a Gábor Pál rendezte Angi Vera című filmben. Ezért a szerepért 1980-ban a Chicagói Filmfesztiválon elnyerte a legjobb női alakítás díját, 1981-ben pedig a David di Donatello-díjat, amelyre egész életében nagyon büszke volt.
Rövid idő alatt nemcsak hazánkban, hanem az ország határain túl is felfigyeltek tehetségére, szelíd bájára, szuggesztív drámai erejére.
Betegsége alatt szinte megszakítás nélkül játszott: „Hihetetlen nagy erőt kaptam a nézőktől, a kollégáktól, és nagyon fellelkesített, hogy mire vagyok képes. Önmagamnak is bizonyítottam” – mondta. Pap Verát a Vígszínház saját halottjának tekinti.
Művészi hitvallása így szólt: „Az ember attól színész, hogy keresi azokat a lehetőségeket, amikor kijátszhatja magából a lelkét.“