Aki megjárta Auschwitzot, annak két élete van

Fahidi Éva, író és Holokauszt túlélő a lakásán 2015 január 22-én

Aki megjárta Auschwitzot, annak két élete van: egy Auschwitz előtti és egy Auschwitz utáni. Az ember Auschwitz utáni életében, bármilyen hosszú is, minden pillanatában, zsigereiben és lelke minden rejtett zugában, ha el akarja nyomni, ha beszél róla, ott van a háttérben: Auschwitz. Ezekkel a szavakkal kezdi könyvét Fahidi Éva, aki azon kevesek közé tartozik, akik túlélték a holokausztot, és aki minden alkalmat megragad, hogy beszéljen róla. Most a Vígszínház házi színpadán Cuhorka Emese táncművész oldalán, a mozgás nyelvén.

• Így lehetett túlélni a haláltábort.
• Úgy dolgozom fel a holokauszt traumáját, hogy kvázi „hivatásszerűen” beszélek róla.
• Ott vagyok én, egy idétlen csomag, egy 90 éves test, amelyik már nem fogad szót.
• Azt mondják, az embernek hároméves kora előttről nincs emléke. Pedig van.
• Mindig azt mondta, édes fiam, belőled sose lesz balerina, mert olyan vagy, mint egy aszalt szúnyog.

Mekkora a szakadék a holokausztot túlélő idős nő és egy mai fiatal között? Lehetséges-e bármiféle kommunikáció közöttük? Mit tud egymásról az öreg és a fiatal test? Milyen az egyikben, milyen a másikban létezni? Ami biztosan közös mindkettőjükben, az az élet szeretete. Erre utal az előadás címe is: Sóvirág – avagy a létezés eufóriája.

Ahol én vagyok, ott nincs másról szó Fotó: Szabó Gábor - Origo

Fahidi Éva az Origónak adott interjúban korábban elmesélte deportálása történetét, a vonatutat, megérkezését Auschwitz-Birkenauba, hogy szimpatikusnak találta Mengelét, hogyan került aztán Buchenwaldba, hogyan élte túl a borzalmakat, és hogyan jutott haza. Most előre elnézést kér mindenkitől, hogy 90 éves korában jut eszébe felmenni egy színpadra és táncolni, miközben az utcán jóformán járni is alig tud. Mindenkinek megvan a maga története.

Valami olyasmit akarunk elmondani, hogy áthidalható a köztünk lévő hatvan év korkülönbség Forrás: Tünet Együttes

Hogy kerül a 90 éves holokauszttúlélő és a fiatal táncosnő egy színpadra?

A Tünet Együttes lelke, művészeti vezetője, Szabó Réka, akivel húsz éve szoros, rokoni kapcsolatban vagyunk, inspirált, biztatott, hogy tegyek eleget a felkérésnek. Tudja, hogy egész életemben rengeteget tornáztam, táncoltam, a mozgás volt a hobbim. Az ember mindig tenni akar valamit, lehetőleg valami fontosat, rendkívülit. Ez is szerepet játszik abban, hogy igent mondtam.

A Tünet Együttes több mint tíz éve a független táncszínházi szcéna meghatározó szereplője. A társulat nem ismer műfaji határokat, előadásaikban egyenrangú elemként kezelik a szöveget és a mozgást. Cuhorka Emese kísérletező előadó, aki számos nemzetközileg is sikeres produkció után újra a Tünet Együttessel dolgozik.

Nem profi táncos, hogy tud mégis érzelmeket, gondolatokat közvetíteni a testével a színpadon?

Úgy, hogy teljesen amatőr vagyok, és a színpadon is az maradok. Ez a dolog pikantériája. Mindig lakott bennem egy kisördög, ami arra biztatott, hogy állandóan ki kell találni valami újat, izgalmasat, ami örömet okoz az embernek. Előre elnézést kérek mindenkitől, hogy 90 éves koromban jut eszembe felmenni egy színpadra és táncolni, miközben az utcán jóformán járni is alig tudok.

Mit mesél a testével? Van köze a maga holokausztélményéhez?

Ahol én vagyok, ott nincs másról szó. Mindenféle kifejezési formát megragadok, hogy erről beszélhessek. Úgy dolgozom fel a traumát, hogy kvázi „hivatásszerűen” beszélek róla. Nem tudom, mi lenne velem, ha erre nem lenne lehetőségem. A táncon keresztül talán olyan rétegekhez is el tud jutni az üzenet, akik egyébként nem foglalkoznának a holokauszttal.

Ott vagyok én, egy idétlen csomag, egy 90 éves test Forrás: Tünet Együttes

Az ön teste rengeteget szenvedett. Ez hogyan jön át a színpadon?

Van az egészben valami hallatlanul groteszk. Az óriási kontraszt a csodálatos táncosnő, Cuhorka Emese és köztem. Ott vagyok én, egy idétlen csomag, egy 90 éves test, amelyik már nem fogad szót. A természetnek megvannak a saját törvényei, az ellen nem lehet semmit sem tenni. De a szellem és a lélek mégis felül tud emelkedni ezen a törvényszerűségen.

Ezért is élhette túl a haláltábort?

Valószínűleg igen, bár ott ehhez még a közösség ereje is hozzáadódott. Egyedül nem lehetett túlélni, csak közös akarattal.

Van elmesélhető története az előadásnak?

Mindenki el akarja mondani a saját életét, hiszen saját magunkról tudunk a legjobban beszélni. Valami olyasmit akarunk elmondani, hogy áthidalható a köztünk lévő hatvan év korkülönbség.

Az első emlékem az életemből az, hogy állok a tükör előtt és táncolok Forrás: Tünet Együttes

Mi teremt közösséget önök között?

Próbáltuk megfejteni, és arra jutottunk, hogy nekem az első emlékem az életemből az, hogy állok a tükör előtt és táncolok. Azt mondják, az embernek hároméves kora előttről nincs emléke. Pedig van. Emesének is az első emlékképe önmagáról az, hogy táncol. Ez a közös anyanyelvünk.

Sosem akart táncos lenni?

Minden mozgásfajtára járatott édesanyám, de balettre nem. Mindig azt mondta, édes fiam, belőled sose lesz balerina, mert olyan vagy, mint egy aszalt szúnyog. Nincs olyan hosszú lábú fiú a földön, aki téged felemel. Szóval balerina sosem akartam lenni, zongoristának készültem.

Egyedül nem lehetett túlélni, csak közös akarattal Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nem fél az előadástól? Hogy esetleg nem jut eszébe a következő lépés?

Nem, mert az egész előadás úgy van kitalálva, hogy ha nekem nem jut eszembe valami, akkor Emese rávezet a megoldásra. Van komoly koreográfiánk, amit megtanultam.

Könnyen ment a tanulás?

Hetvenévesen könnyebben ment volna (nevet).

Fahidi Éva imádja az életet. Legfontosabb számára a mozgás, a zene és az irodalom. Valamint az, hogy minél több embernek mesélje el, ami 70 évvel ezelőtt történt vele. Németországban kézről kézre adják egymásnak az iskolák. Nálunk is egyre többen ismerik meg a nevét és a történetét.

A Dolgok Lelke 2005-ben jelent meg először, idén pedig már a harmadik kiadása kapható a boltokban. A könyv nemcsak a gettót és a tábori borzalmakat mutatja be, hanem az Auschwitz előtti boldog gyerekkort és az Auschwitz utáni újrakezdést is. A könyv az Ariel Kiadónál jelent meg.

Bemutató: 2015. október 13-14. 19:30 Vígszínház Házi Színpad