Jókaival és Berzsenyivel csak kínozzuk a gyerekeinket

A nemzeti kerettanterv kiszorítja a jelenkori magyar irodalmat a gimnáziumokból, ezzel egész nemzedékeket szoktat le az olvasásról. A rendszer magasról tesz a diák örömére, holott erről kellene szólnia az irodalomoktatásnak. Mi meg irodalomtörténettel és unalmas kötelezőkkel fárasztjuk szegényeket. De hogy mi történik az osztályteremben az ajtó becsukása után, az már a tanáron múlik, tanfelügyeleti rendszer és PÖCS/BECS ide vagy oda. Ha a pedagógus szeretné, megvan a lehetősége a határok feszegetésére, és becsempészheti Tóth Krisztina vagy Dragomán György műveit. Akár a Szózatról szóló órára.

Gimnáziumi éveim alatt érthető okokból nagyon bírtam a kocsmáról kocsmára járó Petri György és Garaczi László könyveit. Reggelente fél órát buszoztam az iskolába, úgyhogy már a címe megvett: Pompásan buszozunk, milyen menő ez már. Fényévekre van attól a márványhideg monstrumtól, hogy A kőszívű ember fiai. Az aranyember pláne.

Az aranyember is egy márványhideg monstrum Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

Őszintén szeretett és igazán lelkes irodalomtanárom meg Berzsenyi, Jókai és Vörösmarty szövegeit próbálta izgalmassá tenni minden áldott nap a nagy zöld tábla előtt. Őt dicséri, hogy néha sikerrel járt. (Jó gimnáziumba jártam.) A kötelezőkről meg ne is beszéljünk, általában nem olvastam el őket, már az elnevezésétől ásítottam. De mi is ezzel a baj?

Az, hogy így kettészakadt az irodalom.

Azokról a művekről, amik a húsomba vágtak, az órán nem volt szó, amiről meg a tanár beszélt, nem hozott lázba, pár kivételt leszámítva. Sokáig bele se gondoltam, hogy Petri verse az avas szájszagú nővel egy húszasért lezavart numeráról pont ugyanúgy irodalom, mint Berzsenyitől a Magányosság. És mennyivel izgalmasabb lett volna a Hogy elérjek a napsütötte sávig elemzése!

Irodalom az, ami lázba hoz

Mintha a magyar irodalomoktatás elfelejtette volna azt az egyszerű gondolatot, hogy

irodalom az a szöveg, ami elcsavarja a diák fejét, foglalkoztatja, és megőrül érte.

Márpedig a friss szövegek nagyobb eséllyel hozzák lázba a fiatalokat, hiszen nemcsak ismerős jelenségekről és problémákról szólnak, hanem a jelenkori kultúrába is beágyazottabbak. Ezt bűn nem kihasználni.

A diákok isszák meg a levét Forrás: Thinkstock

Pont ezt a bűnt követi el a magyar oktatási gyakorlat, ami a jelenkori magyar irodalmat az utolsó évre száműzi. Irodalomtörténetet tanítunk irodalom helyett, a jelenhez csak a suli végén jutunk el, amikor már késő, ráadásul tizenkettedikben már sok osztály lemaradásban van. Pedig a jelen irodalma az, amelyen keresztül a múlt is bevilágítható, ahogy azt Szakács Emília magyartanár találóan megfogalmazta.

Vagánykodó szabályszegés

„Az új Nemzeti alaptantervben, a kerettantervekben és az érettségi követelményrendszerben csak halott szerzők vannak nevesítve, pedig az irodalom élő, folyton alakuló dolog. Ma csak jó képességű gyerekek és kezdeményező szellemű tanárok tudnak időt szorítani a kortársakra és a diákok saját olvasmányaira – és mindig némi vagánykodó szabályszegés árán.”

Ezt már Arató László mondja, aki a Magyartanárok Egyesületének elnökeként tizennyolc éve küzd azért, hogy minél több szó essen kortárs irodalomról a gimnáziumokban.

A kortárs irodalomra az utolsó év végén tíz órát szán a kerettanterv.

Ebbe kell beleférnie a Sorstalanság-nak, a maradék órákon osztozhatnak az olyan idősebb, élő klasszikusok, mint Tandori Dezső vagy Bodor Ádám, a mai hatvan-hetven évesek, mint Nádas és Esterházy Péter. És akkor hol van még a diákok számára valóban kortársnak érezhető irodalom Grecsó Krisztiántól Dragomán Györgyön át Szvoren Edináig és Kemény Istvántól Térey Jánoson át Závada Péterig?” – teszi fel a kérdést Arató.

El kéne felejteni az időrendet (de legalább visszafelé haladni)

A baj a szinte kizárólagos időrendi felépítésből adódik. A jelen irodalma így eleve csak kitekintésként, zárójeles megjegyzésként, előreutalásként merül fel a tankönyvekben. „Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet vitatható színvonalú, a piacon harmadáron terjesztett tankönyveiben is így merülnek fel a kortársak, csakhogy sok az esetleges kapcsolódás, a részletek pedig rövidek, így inkább csak felmutatják, mint olvastatják a kortárs műveket.”

A probléma nem új. Bár a 2003-as és 2007-es Nemzeti alaptanterv elvileg több mozgásteret adott a tanároknak a jelen irodalmának beemelésére, ezt a pedagógusok nem tudták kihasználni. „A szociálliberális oktatási kormányzat későn vette észre, hogy megfelelő szakmai támogatás hiányában sokan magukra hagyatottságként élték meg a szabadságot. Nekik megnyugvást, biztonságot adott a tantervi központosítás” – mondja Arató.

Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke Forrás: Fotofenyesgabor / Aegon-díj / Arató László

Igazi megoldást szerinte csak az alternatív tananyag-kiválasztási és -elrendezési elvek hozhatnak. Le kell számolni az időrenddel, és sokkal nagyobb szabadságot kell hagyni a tanárnak. Problémák, műfajok, motívumok köré kell szervezni az anyagot, mindenféle szöveget vegyesen tanítani, így egymás mellé kerülhet klasszikus és kortárs – akár Petri György és Berzsenyi Dániel.

Vékony jégen indulnak el

A Magyartanárok Egyesülete a tanároknak szánt segédanyagokkal igyekszik javítani a helyzeten. Aegon-díjas kortárs művekhez készített óratervekkel segítenek a tanároknak tájékozódni a jelenkori magyar irodalom sűrű erdejében. „Egy tanárnak sem elég ideje, sem elég pénze nincs ahhoz, hogy maga keresse meg a kortársak legjavát. Mi korszerű és hatékony módszertani eljárásokkal felszerelt tancsomagokat adunk konyhakészen a kollégáknak az interneten. Márpedig ez a kortárs irodalom tanításának vékony jegén elindulóknak némi biztonságot ad” – mondja Arató.

Az egyesület Aegon-díjas regényekhez készít oktatási segédanyagokat, többek közt Preziben Forrás: Magyartanárok Egyesülete

Van még egy fontos ok, amiért jóval több kortárs irodalmat kellene tanítani. A jelenkor irodalmi alkotásairól még nem tudjuk megítélni, mennyire jelentősek, milyen irányzathoz kapcsolhatók, nincsenek róluk kész paneljeink. És ez nagyon jót tesz olvasáskor és bármilyen művészeti alkotás értelmezésekor, mert

nem kell kötelező áhítatot érezni,

nincsenek kéznél készen kapott értelmezési keretek. Gondolkozni kell, és figyelmesen olvasni.

Arany János visszafelé haladt

Ezek a problémák egy alapvető kérdéshez vezetnek: mit akarunk az irodalomoktatással? Taníthatunk irodalomtörténetet, mint most, annyit, amennyit a világon sehol, egy-két másik posztszocialista országon kívül. Vagy az irodalom történetét alárendeljük a gondolkodás, az olvasás, az önmegértés tanításának, mondja Arató, aki személy szerint 25 éve harcol az utóbbi elv érvényesüléséért.

És ez a legkevésbé sem a hagyomány iránti tiszteletlenség.

„Hiszen a tiszteletlenséggel nem vádolható Arany János nagykőrösi tanárként még előbb tanította az újabb, mint a régebbi irodalmat” – emlékeztet.

A kortárs irodalom nem gettó

Szakács Emília a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont nyolcosztályos gimnáziumában kivételezett helyzetben volt, mert a helyi tanterv kiemelten kezelte a kortárs és az ifjúsági irodalom tanítását. Szerinte eleve bajos, ha a jelen irodalmát az irodalomtanítás elszeparált szeleteként kezeljük.

„Nincs külön módszer a kortársak tanítására. Ugyanaz működik, mint a Goriot apó-nál vagy a Pacsirta esetében: olvasói tapasztalatok mentén saját élményekhez kapcsolni, és más művekkel párbeszédbe hozni a szöveget” – mondja. „A diákok számára nem csak a halott költő a költő! Pont ugyanúgy költő Varró Dániel, Závada Péter vagy Kemény Zsófi, mint József Attila vagy Balassi, sőt, ugyanúgy versek a Hiperkarma vagy Szabó Balázs szövegei, mint a Boldog, szomorú dal.”

A gyereket nem érdekli, mikor éltek

Gyeskó Ágnes slamet is visz az órára Forrás: Gyeskó Ágnes

Gyeskó Ágnes a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanára és a Máglyá-hoz készített letölthető óraterv szerzője. Szerinte Vámos Miklós és Sylvia Plath jól megférnek egymás mellett. „A gyerekeket nem érdekli, hol és mikor éltek, ráérnek erre később. Nem az dönti el a módszert, hogy kortárs, vagy sem. Minden jó, ami máshova is jó, ami az adott műhöz és diákcsoporthoz illik” – mondja Gyeskó, aki nemrég a Szózat-ról szóló órára vitte be Kis Judit Ágnes Szó című versét, hogy a diákok érveket gyűjthessenek a Magyarországon maradás és külföldre menés mellett.

Gyeskó Ágnes Kosztolányi Villamosutazás-ához Bodor Ádámot kapcsolja, a Bibliához Szvoren Edina Bábel tornya című novelláját tanítja. „Kortárs költészetet, slamet, rapet, mindent beviszek, ami tetszik, amiben fantáziát látok. Petri Györgyöt, Tóth Krisztinát pedig minden mennyiségben imádják! Jó kérdésekkel kell elindítani őket, feladatokat adni akár előre. Csoportban dolgoznak, és nemcsak értelmeznek, hanem élményeket is szereznek az órákon” – mondja a tanár.

A Facebook már lerágott csont

A csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban tanító és közben a kortárs irodalom tanításából doktoráló Csobánka Zsuzsa Emese nem tenne különbséget jelenkori és klasszikus művek tanítása között a tanár szempontjából. „Az egészet érdemes máshogy megközelíteni. Arra keresni a választ, engem tanárként mi izgat az adott témában, és közben meg kell találni a kapcsolódási pontot, közös élményeket a diákkal. A legfontosabb, hogy elinduljon a beszélgetés, a diákok nyitottan és bátran merjenek véleményt formálni, kifejezni az érzéseiket”- mondja Csobánka, aki a a drámapedagógia módszereit, a kreatív írást és a Facebookot is beveti az órákon.

Csobánka Zsuzsa Emese drámapedagógiai eszközöket is használ Forrás: Benko-Molnar Fanni

Bár szerinte a Facebook már lerágott csont, csak egy eszköz a sok közül. „Az elmúlt években a különböző konferenciákon pedagógusok százai jobbnál jobb ötleteket dolgoztak ki ezen a téren, segítség is van, használható anyagok is. A tanár belső motivációja, kíváncsisága a lényeg, anélkül mindegy, mire fogjuk rá, hogy csodaeszköz. Nincs ilyen” – mondja.

A költőként, íróként és kritikusként is ismert Csobánka Zsuzsa Emese szerint az is mellébeszélés, hogy nem marad idő a kortársakra: „Itt is igaz, hogy arra jut idő, amire szánom.”

Ha oké a Bűn és bűnhődés, oké a Másik halál is

Bármilyen módszer lehet hatásos, és bármilyen szöveget be lehet vinni magyarórára, „amellyel jól átgondolt pedagógiai célunk van, és ezt a feldolgozás során érvényesíteni tudjuk. Hiszen ha tanítjuk az Antigoné-t, a Hamlet-et, a Bűn és bűnhődés-t, a Csongor és Tündé-t, miért is zárnánk ki nehéznek, néha komornak látszó kortárs műveket, mint amilyen például Barnás Ferenc Másik halál című regénye?" – kérdezi Szakács Emília.

Persze mindent azért mégsem lehet, tekintettel kell lenni arra, hogy a diákok nem csak magyart tanulnak. A hosszú regényekből, a mágikus realizmus tanítására kiváló Darvasi László Virágzabálók-jából csak részleteket olvasnak, az Emlékiratok könyvé-ből vagy a Párhuzamos történetek-ből azt sem, mert az túlzott leegyszerűsítéshez vezetne. Ilyenkor le kell mondani a korszakos nagy mű megismertetéséről.

Milyen egy női mell?

Sikerrel tanítja viszont Szakács Emília Grecsó Krisztiántól a Pletykaanyu-t, Háy Jánostól A bogyósgyümölcskertész fiá-t, Dragomántól A fehér király-t, Garaczitól a Pompásan buszozunk-at, Kőrösi Zoltán Milyen egy női mell?-jét,

Parti Nagy Lajostól az Ibusár-t, ami mindig felkavarja a diákokat.

„Sokféle nyelvi, stilisztikai és lélektani regisztert mozgósít, összetett módon szólítja meg az esztétikai, szociális érzékenységet” – mondja a tanár.

A szociális érzékenység és empátia Szakács Emília számára különösen fontos az irodalomtanításban. „Gimnazisták között töltöm az életemet, és azt látom, hogy a személyes élettereik körein kívül eső társadalmi valóságot nem érzékelik. Nem érzik, hogy a nagykorúság a saját életükön kívül a tágabb közösség ügyeiben is feladatot jelentene.

Ezért fontos a megismerés és az érzékenység kialakítása.

Az irodalomtanítás ilyen módon is összetett feladat” – mondja Szakács Emília, aki ezért tanítja Kiss Tibor Noé Aludnod kellene című regényét is, amihez letölthető segédanyagot írt a kollégáknak.

Ezeknek a könyveknek is helyük van az órán Forrás: Origo

Kiss könyvében nemcsak az irodalmi eszközök a fontosak, hanem az általa láthatóvá váló mélyvilág, amit „ha észrevesz egy 18 éves, akkor a saját környezetében is megtalálja a hasonló jelenségeket: szétcsúszott egzisztenciákat, zárványlétet, a magányos hajléktalanokat, a kiürülő falvakat”.

Szemléletváltás kell

Ne higgyük, hogy ez csak egy szűk réteg ügye. Az irodalom önismeretre, empátiára, gondolkozásra, tudatosságra nevel, az egész magyar társadalomnak érdeke, hogy az eljövő nemzedékek olvasók legyenek.

Elsőként a kötelezők tarthatatlan listáját és a jelenkori irodalom arányát kell újragondolni.

Feltornászni ezt az arányt legalább 20 százalékra. De a forradalom elkerülhetetlen, és nem apró módosításokra van szükség, hanem szemléletváltásra.

Sajnos Magyarországon ezrével vannak olyan diákok, akik az iskolán kívül nagyjából semennyi irodalommal sem találkoznak, de még mondjuk a Petőfi rádió kompatibilis magyar zenekarokkal sem nagyon. Esetükben, ha lehet, még fontosabb, hogy az iskolában a megfelelő kortárs irodalmi szövegekről beszéljünk nekik A kőszívű ember fiai helyett.

Szemléletváltásra van szükség az irodalomoktatásban Forrás: AFP/Daniel Roland

A saját értékrendemnek megfelelni

Nincs mese: a legelejétől, tehát hetedik osztálytól be kell vinni a jelen irodalmát az iskolába, ebben minden megkérdezett tanár egyetértett. „Átfogó, koncepcionálisan megújuló irodalomtanítási modellt kell kidolgoznunk. Bátorság kell az újratervezéshez, ha kell, a törléshez. Addig is, a mindennapi gyakorlatban maradnak az elkötelezett tanárok egyéni és kreatív eljárásai” – mondja Szakács Emília.

Gyeskó Ágnes is megerősíti ezt: „A kerettanterv agyrém, úgyhogy próbálok a saját értékrendemnek megfelelni, és a diákok érdekeit szem előtt tartani.”