Az oldalon található például egy figyelemre méltó vers Szaniszló Ferenctől, a címe Haza, ház, föld, élet. A poéma így indít:
Sötét fellegek gyülekeznek a Kárpát-medence egén.
Erős felütés, ugye? De aztán a szerző még erre is rá tud tenni egy lapáttal, ahogy egy laza csuklómozdulattal évszázados távlatokba löki a felvetett baljós hangulatot, amit egyúttal át is színez a remény bizakodó tónusaival:
Az elmúlt évszázadok, évtizedek, esztendők súlyosabbnál súlyosabb csapásai sem terítettek még le bennünket.
És aztán az utolsó versszak, ahogy kell, minden feldobott labdát lecsap, az évszázados viharfelhőkre egy csapásra csattanós választ adnak az okosok. (És figyeljük a felsorolást: haza és ház, ez alliterál, és aztán beúszik a természeti dimenzió: föld és élet.)
Mert az okosabbja ráébredhet,
Aztán ott van személyes kedvencünk, Habony Árpád basói tömörségű haikuja.
Nem vagyok közsze-
Miben rejlik a mű nagysága? Durva létkérdéssel indít ("nem vagyok"), majd a gondolatritmust követve átcsap egy mindent átható tagadásba ("nem válaszolok"), hogy aztán stílszerűen a fokozhatatlan "semmi" szóval fejezze be a remekműgyanús darabot.
A szóban forgó rejtélyes tumblr címe: Mindennapi politikai líra, és természetesen
nem politikusok féltve őrzött, rejtett íróasztalfiókba zárt lírai kitárulkozásait közli,
hanem politikusok, közszereplők, politikához köthető megmondóemberek megnyilvánulásából szemezget, aztán versbe szedi a sorokat. Ennél direktebb politkai költészetet nem lehet elképzelni.
Az eredmény eléggé vicces. A versbe tördelt szövegben hirtelen humorral telítődik minden nagyot mondás, minden rosszul használt, erősnek szánt költői kép.
Így van tere visszhangozni a sok üres frázisnak, és egyből önmaga karikatúrájává válik a beszélő.
Persze ez a humor alapból benne volt a szövegekben, de a napi hír- és szövegdömpingben hajlamosak vagyunk átsiklani az ilyen nyelvi és poétikai jelenségek felett. Ami érthető, hiszen ha minden homályosan nagyotmondó, stílusérzéknek híján lévő mondaton nevetnénk, hamar görcsbe állna a rekeszizmunk.
A hagyományos értelemben vett politikai vagy közéleti költészet, tehát amikor költők fontos közéleti eseményekre reagálnak verseikben, az utóbbi években virágzásnak indult a magyar lírában, ennek a folyamatnak volt fontos állomása az Édes hazám című versantológia is.