Nem jó egyik politikai táborhoz sem tartozni

Bálint András a Radnóti Színház leköszönő igazgatója. Bálint András 30 évig vezette a színházat

Folyamatos volt a kapcsolat a Radnóti Színház és a politikusok között, a városvezetés az igazgató jóváhagyását kérte az új direktor kinevezése előtt. Bálint Andrással, a leköszönő igazgatóval arról is beszélgettünk, megelégedhet-e egy színház a nyugdíjas értelmiségi közönséggel, nőknek való-e a színházigazgatás, és jó-e, ha valaki harminc évig áll egy intézmény élén.

• A társadalmi érzékenysége inkább a nyolcvanas években működött, nem az ő ízlése szerint való előadást készíteni a kivándorlásról.
• Nincs baj a blézeres nénikkel, csak ne zörögjenek a cukroszacskóval.
• Mindig is foglalkoztatta az úgynevezett zsidókérdés.
• A politikusok az előző rendszerben és azóta is elfogadják és becsülik, ami a Radnóti Színházban történik.
• A színházi szakmában soha nem volt szolidaritás, a színházigazgatók még egymás előadásait sem nagyon nézik meg.

Bálint András, a Radnóti Színház leköszönő igazgatója 30 évig vezette a teátrumot Fotó: Polyak Attila - Origo

Ha rangsorolnánk Magyarország összes kőszínházát, ön milyen helyezést ítélne meg a Radnóti Színháznak?

Szerintem mindig elöl voltunk, leginkább a Katona József Színházzal és az Örkénnyel érzek rokonságot. De nehéz az összehasonlítás egy vidéki színházzal, ahol operettet, gyerekdarabokat, tragédiát és zenés vígjátékot is játszanak. A Radnóti nem népszínház. Ez úgynevezett művészszínház a maga kétszázharminc ülőhelyével.

Amikor 1985-ben pályáztam az igazgatóságra, még

nem lehetett leírni a polgári színház kifejezést,

mert azt csak negatív értelemben használták: polgári morál, polgári gondolkodás, polgári csökevény. Akkor azt írtam: értelmiségi kamaraszínházat szeretnék létrehozni. És ez valóban kamaraszínház – nem stúdió! –, intim közelségben ül a legtávolabbi néző is.

Ma mit jelent önnek a "polgári színház"?

Ezeket a barátságos bársonyszékeket itt, a belváros közepén, a színházi negyedben. A polgárnál jobban szeretem a citoyen szót: öntudatos, tisztességes, adófizető, erkölcsös, alapos, megbízható állampolgár, aki egyaránt európai és magyar.

Márai Sándor, Radnóti Miklós, Heltai Jenő, Kosztolányi Dezső, Szép Ernő, Babits Mihály, Arany János a kedvencei Fotó: Polyak Attila - Origo

Mint amilyenek – kedvenc szerzőim – Márai Sándor, Radnóti Miklós, Heltai Jenő, Kosztolányi Dezső, Szép Ernő, Babits Mihály, Arany János is voltak. Számomra ők a polgárok. Az ízlésük lehet sokféle, de

számukra az érték a minőség.

Mennyire felel meg a Radnóti Színház mai közönsége annak a képnek, amiről harminc vagy tizenöt éve azt gondolta: ilyennek kellene lennie a színháza nézőbázisának?

Van egy alapközönségünk: ők velem együtt öregszenek. De készülnek itt előadások, amelyek nyitni tudnak: Alföldi Róbert mindkét rendezése nagy érdeklődést kelt a középnemzedék tagjaiban. Zsótér Sándor előadásai is speciálisak voltak, és tavasszal jön rendezni Juronics Tamás és Szikszai Rémusz: ők fiatalabbak, és biztosan máshogyan gondolkodnak. Kováts Adél még fiatalabb rendezőket fog hívni jövőre. Nagyon helyes.

Ha azt hallja valakitől, hogy a "Radnóti közönsége blézeres nénikből áll, akiknek a zsebében mindig van egy zacskó cukorka", mit gondol?

Senki ne zörögjön a cukorkával Fotó: Polyak Attila - Origo

Jöhet blézerben, csak ne zörögjön a cukorkájával. (nevet) Hát, az egyetemi tanároknak is kell egy színház, vagy azoknak a magasan kvalifikált nyugdíjasoknak, akik még el tudnak menni színházba. De félretéve a viccet: persze, ezzel nem lehet megelégedni, mert az élet rendje szerint mi is megöregszünk. Nyilvánvalóan kell gondolkodni a frissülésről. Ez a lényege Adél pályázatának.

Hová sorolta volna a Radnótit a képzeletbeli ranglistán akkor, amikor aranykorát élte a színház?

Több aranykor volt. Azt szoktam mondani,

általában dobogón voltunk, de minimum pontszerző helyen.

Volt valaha első helyen is?

Az én szívemben igen. Tán pont akkor, amikor úgy volt, én leszek az Erzsébet téren épülő Nemzeti Színház igazgatója. Akkoriban legendás előadásaink voltak: a Hetvenkedő katona, Jordán József Attilá-ja, a Ványa bácsi, a Szarvaskirály, a Nem félünk a farkastól, a Szerelem. Nagyon magasan voltunk.

Az ember mindig a legjobbat akarja csinálni, amikor kiválasztja a darabot, a rendezőt, a színészeket, a díszlettervezőt Forrás: Daniel Dömölky

Mi kell ahhoz, hogy egy színház eljusson egy ilyen időszakhoz? Közölni kívánt gondolatok? Színészek? A bemutatott drámák? A csillagok állása?

A csillagok állása a legjobb válasz: sok szerencsére van szükség. Az ember mindig a legjobbat akarja csinálni, amikor kiválasztja a darabot, a rendezőt, a színészeket, a díszlettervezőt – aztán rajtuk mind múlik a végeredmény.

Mindig minőségi színházat akartam csinálni. A lényeg mindig az volt, hogy

a legjobb minőségű irodalmat a legjobb minőségű rendezésben mutassuk be a legjobb színészekkel.

Egy ilyen kicsi színházban sokkal hitelesebbnek kell lennünk; itt minden előadás olyan, mintha közeliben venné az arcunkat a kamera.

Minden előadás olyan, mintha közeliben venné az arcunkat a kamera Fotó: Polyak Attila - Origo

Ha bármit megtehetne, semmilyen körülménynek nem kellene megfelelnie, hogyan próbálná elérni, hogy a Radnóti annak a bizonyos dobogónak a legfelső fokára álljon?

Fiatalítanék, azaz még bátrabban fordulnék a fiatal alkotók felé.

Mennyiben változott a politika hozzáállása a színházhoz az elmúlt három évtizedben?

Jó viszonyban voltam a mindenkori városvezetéssel.

Amikor idekerültem, még volt cenzúra,

ha enyhe is: 88-ig be kellett jelentenünk a Főváros Tanácsnak, mit tervezünk játszani, az új darab szövegét be kellett küldeni. Elvileg még volt vétójoguk, de soha nem szóltak bele. Ahogy azóta sem szólt bele semelyik színű városvezetés sem a színház dolgaiba. Elfogadták és becsülték azt, ami itt történt.

Legyünk tisztában valamivel: a színház fontossága lecsökkent Fotó: Polyak Attila - Origo

Ennek az ön személye, diplomáciai képessége az oka?

Azt gondolom, látták, hogy itt értékek készülnek. De legyünk tisztában valamivel: a színház fontossága lecsökkent. Az én generációm még emlékszik, milyen fontos volt a hetvenes években egy Shakespeare-előadás, amikor mindenki tudta, az ellenséges sereg alatt a szovjet csapatokat kell érteni. Ma már akkora szabadság van, hogy mindenki mondhat bármit.

Más színházak működésébe mégis beleszól ma is a politika.

Például?

Mondjuk az Új Színházéba.

Ott szerintem nem megfelelő pályázatot fogadott el a városvezetés; ez nem volt helyes döntés, és ezt én magam is megmondtam nekik.

Vagy ott van a Magyar Színház igazgatóváltása.

Ahhoz nem szívesen szólok hozzá. Rég nem voltam ott, nem akarom megítélni sem az előző, sem a mostani vezetést.

Szerinte nem megfelelő pályázatot fogadtak el az Új Színháznál Forrás: Daniel Dömölky

A legutóbbi pályáztatási időszak után három színház vezetőit helyén hagyta a városvezetés, és a Radnótiban is a társulat választottját nevezték ki. Elmúlt volna a politika kedve a nem szakmai alapú kinevezésektől?

Az utóbbi években valóban nagyon sok kinevezés esetében gyanítható volt – főleg vidéken –, hogy

közbeszólt a politikai szimpátia, vagy erősen hatott a Teátrumi Társaság ajánlása.

De én már nem szívesen szólok hozzá ehhez, mert nem veszek részt annyira a közéletben. Nem szívesen ítélem meg, mit történik más városokban; nem is látok ehhez elég előadást. Igazságtalan lenne, ha egy nyugdíjba vonuló fővárosi színházigazgató ítélkezne vidéki kollégáiról.

Sokszor elhangzik: komoly probléma, hogy nincs szolidaritás a színházi szakmán belül.

Szolidaritás soha nem volt. Amikor 98-ban eldöntötték, hogy mégsem épül meg az új Nemzeti Színház az Erzsébet téren, és ezzel visszavonták az én igazgatói megbízatásomat, úgy éreztem: nem szolidáris velem a szakma, magamra hagytak. Székely Gábor is ezt érezhette annak idején, amikor leváltották az Új Színház éléről, Törőcsik Mari a Művész Színházban, és ezt érezhette a Soroksári úton Schwajda György, Jordán Tamás, Alföldi Róbert és tapasztalja Vidnyánszky Attila mostanában – csak mindegyikük másként.

Abszurd helyzet állt elő a szakmában Fotó: Polyak Attila - Origo

Nem tragikus, hogy ez így van?

Nem jó, hogy ez így van. A POSZT mutatja meg a szakma legnagyobb betegségét: két válogató van, és az egyik nem ért egyet a másik által nominált előadásokkal.

Ez képtelen, abszurd helyzet.

Kevés a párbeszéd; színházi szervezetből is kettő van – a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság –, megjegyzem, a Radnóti egyiknek sem tagja. A Színházi Társaságból kiléptünk, mert nem éreztem, hogy elég hatékonyan, elég tehetségesen képviselnék az össz-színházi érdekeket. A Teátrumi Társaságba pedig nem hívtak, és nem is lépnénk be.

Az önt követő igazgatót, Kováts Adélt ellátta tanácsokkal a két színházi szervezeti tagsággal kapcsolatban?

Még nem tudtunk hosszabban beszélgetni, mert nekem bemutatóm van, ő pedig filmfőszerepet forgat. Elmondom majd neki a véleményemet. Például, hogy nem jó egyik politikai táborhoz sem tartozni.

Bálint András a Heltai naplója című darabban Forrás: Daniel Dömölky

Amikor az el nem készült Nemzeti Színház helyén megépült a Gödör, és ön visszatért a Radnótiba, nem érezte úgy, hogy tennie kell valamit, hogy ha más hasonló helyzetbe kerül, ne érezze ennyire a szolidaritás hiányát?

Én akkor azért egy kicsit megsérültem, mint mindenki, aki volt hasonló helyzetben. Létezett néhány éve egy Budapesti Színházigazgatók Egyesülete nevű szervezet, aminek én voltam az elnöke: sok nagyszerű, hiú, kedves, tehetséges, önző ember ült össze éjszakánként – hiszen csak akkor értünk rá –, holtfáradtan.

Nem volt sok értelme; a kollégák különböző irányokba húztak. Pár év után én magam proponáltam, hogy oszoljon fel ez az egyesület. Meg is szűnt. A működéshez különben is kell valaki, aki az egészet megszervezi, jogilag is rendben tartja – ez Márta István volt –, de ennél fontosabb, hogy legyen szolidaritás. Ebből elég kevés volt. Még egymás előadásait is ritkán nézzük meg.

A legfontosabb, hogy legyen szolidaritás Fotó: Polyak Attila - Origo

Ha mégis létezne egy ilyen szervezet, és még a szolidaritás is meglenne, ideális esetben mit tudna elérni, ha, mondjuk, bejelentik, hogy egyik percről a másikra megszűnik a Budapesti Kamaraszínház, vagy feloszlani kényszerül a Szputnyik társulata?

Vagy ahogy megszüntették a Játékszínt, a Bárkát, vagy két év alatt négy igazgató vezette a József Attila Színházat. Mindezeknek tanúja voltam. Hogy mit lehetne elérni? Kellene egy politikától független, legitim, szakmai grémium, tanácsadó testület – nevezzük Öregek Tanácsának, Fiatalok Gyűlésének vagy Középkorúak Mozgalmának –, amelynek meghallgatják a véleményét egy fővárosi vagy minisztériumi döntés előtt. De mit tehetünk, ha a döntés már megszületett? Menjünk az utcára? Tiltakozzunk? Sztrájkoljunk?

Egy interjúban úgy fogalmazott, hogy ami a menekültválság kapcsán a Keleti pályaudvarban történt, arról egyszer majd előadásnak kell szólnia. Érezte úgy valaha bármelyik radnótis előadásról, hogy az nem szól eléggé az „itt és most” Magyarországához?

Ehhez biztosan sokkal fiatalabbnak és társadalmilag érzékenyebbnek kellene lenni. Az én társadalmi érzékenységem inkább a 80-as években működött; akkoriban fontos vitaestek, úgynevezett Szóváltások zajlottak a színházban. Nagyra becsülöm Máté Gábort, hogy készített egy előadást Olaszliszkáról, korábban pedig egy másikat az emigrációról. Becsülöm, de ez nem az én ízlésem.

"Az én társadalmi érzékenységem inkább a 80-as években működött" Fotó: Polyak Attila - Origo

Jó, ha egy színháznak harminc évig ugyanaz az igazgatója? Milyen érvek szólnak emellett, és milyenek ellene?

Én csak mellette érvelhetek. Persze tudok ellenérveket is, de azokat most nem mondom el. Mondják el mások – biztosan mondják is. Az én jelszavam az volt:

megőrizni és megújulni, frissülni a tradíciókat megtartva.

Szerintem ezt tartottam is.

Miként alakult úgy, hogy harminc évig ön volt az igazgató?

Az első egy-két évben ügyetlen voltam, sok hibát elkövettem. Bele kellett tanulnom. Sok szerencsére és kemény munkára volt szükségem. Igazgatónak lenni két főállás, mert az ember ezzel ébred, és ha hazamegy, akkor is ez foglalja le az agyát. Tessék megkérdezni a családomat.

Utoljára hat éve döntöttem el, hogy még egyet pályázni fogok: akkor voltam 66 éves. Az újabb kinevezésem 73 éves koromig szólt. Már akkor biztos voltam benne, hogy ennyi idősen már nem fogok újra pályázni.

A Platonov - Apátlanul című darabban Forrás: Dömölky Dániel

Több interjúban elmondta: az ön áldása kellett ahhoz, hogy valaki elinduljon a Radnóti Színház igazgatói pályázatán. Ez pontosan mit jelent?

A főváros vezetése megkérdezte a véleményemet.

Ez formális vagy informális kérdés volt?

Informális.

Biztos volt benne, hogy számít nekik az ön véleménye?

Erről az intézményről mégiscsak én tudom a legtöbbet. Ha én úgy gondolom, valaki alkalmas az igazgatásra, azt elhiszik nekem.

A városvezetés kereste meg önt a kérdéssel, vagy ön ajánlott a figyelmükbe bizonyos pályázókat?

Ezek beszélgetések voltak. Az évek során folyamatos volt a kapcsolat a városvezetés és a színház között.

A főváros vezetése megkérdezte a véleményét Fotó: Polyak Attila - Origo

Kováts Adélra könnyen adta áldását?

Adél komoly művész. És a helyismeret is nagy dolog; a társulat mellette állt.

Mi alapján döntött arról, hogy áldását adja-e valakire?

Senkit sem vizsgáztattam. Több kollégával beszélgettem, ismerjük egymást, de nem ígértem senkinek semmit. Adéllal sokszor voltunk partnerek a színpadon: szerelmespár, férj és feleség, a Platonovban udvarolok neki, de nem jön hozzám.

Bálint András és Kováts Adél 2008-ban, a Solness építőmester című előadásban Forrás: Koncz Zsuzsa

Minden aspiráns megkereste önt? A háta mögött nem szervezkedtek?

Semmilyen ügyben sem foglalkoztam azzal, mi zajlik a hátam mögött.

Kováts Adél egyike lesz Magyarországon annak a négy nőnek, aki kőszínházat igazgat. Ön szerint van valami a színházigazgatásban, amihez férfinak, férfiasnak kell lenni?

Különös módon sok jelentős női filmrendező van Magyarországon – például a kedves feleségem, Deák Kriszta –, míg női színházrendezőből viszonylag kevés van, női karmester pedig gyakorlatilag nincsen. Női színigazgató talán egyre több lesz.

Érdekes módon kevés női színházrendező van Fotó: Polyak Attila - Origo

Szerintem nagyon is való a nőknek a színházigazgatás – ha szabad ilyet mondani: isten ments, hogy szexista legyek –, hiszen

szükség van hozzá törődésre, empátiára, gondoskodásra, figyelemre.

Tudni kell figyelni, meg kell hallgatni az emberek problémáit. És ezek nem állnak távol a női tulajdonságoktól. Igen, nagyon is elképzelhető, hogy egyre több igazgatónő lesz.

Márai- és Radnóti-estje után most Heltai Jenő naplóját adja elő a Radnóti Színházban. A háború végét és a zsidóüldözést leíró szöveg mely részét tartja ma a leginkább aktuálisnak?

Heltai mindig kedves szerzőm volt, néhány versét tudtam korábban is. De az igazi lökést az adta, hogy megkaptam a családtól a kiadatlan, hétszáz oldalas naplót. Csodákat fedeztem fel benne. A Radnóti naplója című előadásom és a Márai naplója is a második világháborúról szólt ezen a színpadon: hogyan látja három egészen különböző személyiségű magyar író a háborút? Ez ma is meg tud szólalni; így áll össze az ostromlott Budapest története.

Mindig is foglalkoztatott az úgynevezett zsidókérdés Fotó: Polyak Attila - Origo

De Heltai naplója a város és a világháború mellett a politikáról is szól.

Mindig is foglalkoztatott az úgynevezett zsidókérdés. A Radnóti-estemben egészen közvetlenül beszéltem erről, belekeverve a saját történetemet, a saját családomat is. Heltaival kapcsolatban szó szerint ugyanaz a kérdés merült fel, mint amit Radnóti is elmondott: magyar íróról vagy magyarul író emberről van szó? Amikor Kertész Imre Nobel-díjat kapott, bizonyos körökben „Imre Kertész”-ként hivatkoztak rá, mondván, ő nem is magyar író.

Ez a probléma sajnos ma is aktuális, jelen van. Heltai azt írta a naplója utolsó mondatában, hogy unokáink nem fogják megérteni ezt a kort. Nem tudom, ez így van-e, de egy biztos:

emlékezni kell, és nem felejteni.