Egy héttel ezelőtt kiadtak egy albumot Montage Of Heck: The Home Recordings címmel, amit a hasonló című Kurt Cobain életrajzi film kísérőjének szántak. Miközben a filmet többnyire imádták a kritikusok, sorra kapta/kapja a jelöléseket a különböző dokumentumfilmes eseményeken, a furcsa filmzeneszerűség rögtön a rajongók és a kritikusok kereszttüzébe került.
Ahelyett ugyanis, hogy a rajongók megörültek volna annak, hogy különleges, soha nem hallott felvételeket hallhatnak Cobaintől, azt mondják, a lemez összeállítója, Brett Morgen, aki egyébként a film rendezője is volt, ezúttal tényleg átlépett egy határt. A kritikusok is vérmérséklet szerint vagy rendkívül csalódottak, vagy minden, Cobain halála után kiadott termék bojkottjára szólítanak fel.
Az események középpontjában álló Morgen pedig látszólag teljesen értetlenül áll a történtek előtt, előbb a magasba emelik, aztán nem sokkal később
feltörlik vele a padlót, és hullarablónak és kriptafosztogatónak nevezik.
A rendező nyolc évig dolgozott a filmen, aminek nem kimondott célja az volt, hogy bemutassa a bonyolult és sérült lelket a rockmártír mögött, akit 1994. április nyolcadikán holtan találtak. 2007-ben Courtney Love, Cobain özvegye teljes hozzáférést biztosított Morgennek az énekes-dalszerző hagyatékának áttúrására.
A rendező így talált 108, addig érintetlen kazettára,
amin 200 órányi soha nem hallott felvétel volt, amit Cobain a nyolcvanas évek végén készíthetett, amikor már a későbbi barátnőjénél, Tracy Marandernél lakott. A filmzene kiadásának ötlete akkor fogant meg benne, amikor belefogott a filmből kimaradt rengeteg anyag rendezésébe.
A végeredmény pedig legalább egy tucat formában kiadott, hol tizenhárom, hol harmincegy számos anyag, aminek a megjelenését természetesen a dokumentumfilm DVD-kiadásához, az ünnepek elé időzítettek, és ami körül fellángolt a régi vita, hogy meddig lehet elmenni egy-egy halott híresség magánanyagainak felhasználásában.
Van olyan kritikus, aki azt mondja, hogy a felvételek többet ártanak, mint használnak Cobain örökségének.
Képzelj el valakit, aki titokban lehallgat,
ahogy az állataidnak zenélsz, aztán kiadja őket duplacédén."
Morgen viszont azt mondja, hogy ő végig a lehető legtisztességesebben járt el, a család engedélyével végezte a hosszú kutatómunkáját, Cobain huszonhárom éves lánya, Frances Bean Cobain volt az, aki végül mindent jóváhagyott, ráadásul egyetlen centet sem kap a bevételből, mindent a család zsebel be. "Amikor Francesszal találkoztam, az első perctől kezdve meg voltam győződve arról, hogy Kurt öröksége jó kezekben van" - mondta például Morgen a lányról.
A rendező úgy értékeli a munkáját, hogy egy szerinte szükséges történelmi archiválást végzett el, nem pedig kizsákmányolja Cobain életművét. "Ha valaki belebotlana Picasso Guernicá-jának egy szkeccsébe, lenne valaki,
aki azt mondaná, hogy tilos megnézni?"
- teszi fel a kérdést.
Már a dokumentumfilm körül is akadtak kisebb-nagyobb balhék. A Montage Of Heck úgy mutatta be Cobaint, mint aki túlzott érzékenysége miatt
képtelen felvenni a küzdelmet az élet mindennapos nehézségeivel.
Apja pipogya alak volt, aki elvált az édesanyjától egy olyan korban, amikor ezért megbélyegezték az embert, és elkövette a legnagyobb bűnt, amit egy serdülő gyerekkel szemben csak el lehet követni, megígérte, hogy soha nem fog újranősülni, erre tessék, nem sokkal később már feleségül is vett egy másik nőt. Az anyja magán kívül nem törődött semmivel, képtelen volt megadni az érzékeny és hiperaktív fiúnak a törődést és szeretetet, amit igényelt volna.
Az ifjú Cobain emiatt aztán agresszívvá vált,
tizenhárom éves korától fűvel próbálta nyugtatni magát, belefutott egy csomó balhéba, nyomasztotta, hogy esetlensége miatt állandóan gúnyolják az iskolában, szenvedett a magánytól, és ami mindennél rosszabb, bosszantotta, hogy képtelen összehozni egy dugást.
Mindettől aztán tönkrement a gyomra, vért köhögött, szörnyű fájdalom gyötörte, de cserébe ezek együtteséből megszületett a Nevermind, ami ott van
minden idők öt legfontosabb gitárlemeze között.
Csakhogy, ahogy Buzz Osbourne, a Melvins frontembere fogalmazott, a filmben szinte minden hülyeség. Osbourne a gimis kora óta Cobain egyik, ha nem a legjobb barátja volt, ott volt vele, amikor rosszul mentek a dolgok, és ott volt vele akkor is, amikor nagyon jól,
a legfontosabb pillanatok többségénél.
Osbourne azt állítja, hogy maga Cobain mondta neki például, hogy semmi baja a hasával. Ezt csak azért találta ki, hogy együttérzést váltson ki, és hogy legyen valami kifogása, miért van állandóan beállva. Az persze igaz, hogy rengeteget hányt, de hát a heroinisták már csak ilyenek. Hánynak, hasmenésük van, viszketnek, a legelsőre ráadásul külön kifejezésük is van: hánynak, de mosollyal az arcukon teszik.
Osbourne ezenkívül hülyeségnek nevezte a Cobain fiatalságát bemutató részek leghatásosabbnak szánt történeteit. Nem próbálta meg a vonat elé feküdve megölni magát, és nem próbált visszaélni elkeseredettségében egy értelmi fogyatékos lány védtelenségével. Ezek a történetek csak azért kerülhettek elő, mert
az unatkozó Cobain mestere volt a hülyítésnek.
A Pitchfork kritikusa teszi fel a Montage Of Heck: The Home Recordingsszal kapcsolatban talán a legjobb kérdést:
megtudunk-e annyit Cobainról, ami igazolja azt,
hogy egy határt átlépve olyan felvételeket hallgassunk tőle, amiket soha nem szánt kiadásra.
Morgen szerint azok, akik belehallgatnak az albumba, egy zenei géniusz kreatív pillanatainak részesei lehetnek, belekukkanthanak az alkotási folyamatokba. A kritikusok többsége viszont azt mondja, hogy a számok nagy részében semmi más nem történik, csak az unatkozó Cobain idétlenkedéssel szórakoztatja magát. Mennyiben segít megérteni Cobaint, ha azt hallgatja valaki, hogy egy bedugatlan elektromos gitáron halandzsázva énekel, vagy hogy két percig a babkonzerv szót ismételgeti, kérdeznek vissza.
Egyetlen pillanatot emelnek általában ki, ami nem arról szól, hogy Cobain Osbourne által emlegetett idétlen oldalát erősíti, a Beatles And I Love Her című dalának feldolgozását. Abban dalban kiérződik valami a sebzett Kurt Cobainból is, és abból is, hogy
milyen remek füle volt a dallamokhoz.
A kritikusok találtak egy másik fontos szempontot is, ami alapján könnyen támadhatóvá válik a Home Recordings: Morgen következetlensége. A dokumentumfilm szerint Cobain a nyomorult tinikora miatt rettegett a megszégyenüléstől, mindenki másnál jobban gyűlölte megalázottnak érezni magát. Krist Novoselic, a Nirvana basszusgitárosa beszélt erről, sőt, hogy jobban aláhúzza, még meg is ismételte: gyűlölte.
Abban mindenki egyet is ért, hogy Cobainnek nagyon fontos volt, hogyan mutatja be a zenéjét a média, hogyan foglalkozik az együttessel. Ezek után aztán Morgen mégis előáll egy lemezzel, amin olyan számok találhatóak, amilyen például a You Can't Change Me, amiben Cobain tényleg csak idétlenkedik. Ráadásul, mivel otthoni kazettás felvételekről van szó, az egész végig zizeg és sistereg.
Emiatt jutott végül a Consequence Of Sound kritikusa arra, hogy ha lehet, akkor mindenki bojkottálja az énekes halála után kiadott anyagokat. Mint fogalmazott, olyan az albumot hallgatni, mintha az ember
egy tajtékos tengeren himbálódzna iránytű, sőt időnként hajó nélkül.
Cobain testét 1994. április nyolcadikán reggel találta meg egy villanyszerelő, aki azért ment, hogy a riasztórendszert felszerelje. Gary Smith
először azt hitte, az énekes csak alszik.
Aztán észrevette az állára irányzott puskát, és rögtön segítséget hívott.
A halottkém szerint Cobain vérében annyi heroin volt, hogy már attól is meghalt volna, és a jelentés szerint már április ötödike óta halott lehetett. A holttest mellett hevert egy levél is, amit gyerekkori képzeletbeli barátjának címzett, és amiben arról írt, hogy régóta nem érezte már sem a zenehallgatás, sem a zenealkotás izgalmát, szégyelli, hogy egy ideje megvezeti a közönségét.
Osbourne azt mondja, hogy a film csak arra volt jó, hogy megerősítse a rajongókban azt, amit egyébként is szerettek volna hinni róla. A Pitchfork pedig az albumról ezek után arra jut, hogy olyan, mint egy szakítás vagy gyász utolsó állomása, az ember beleszagol mondjuk egy ottfelejtett pólóba, de szomorúan már csak azt veszi észre, hogy
a számára kedves illat elmúlt.