Adybandi hússzor annyit ér, mint Babits

ady endre búspoéták
Vágólapra másolva!
Kicsivel a kikiáltási ár felett kelt el az Ady Endre által dedikált kötet, Babits Mihály regényéért 34 ezer forintot fizettek egy irodalmi aukción.
Vágólapra másolva!

Kicsivel a kikiáltási ár felett kelt el a jelentős irodalmi értéket képviselő A Minden-Titkok versei című Ady-kötet első, 1910-es kiadása kedden Budapesten az Abaúj Antikvárium és Könyvlap könyvaukcióján, amelyen jogi, jogtörténeti kiadványokat és kéziratokat is kínáltak az érdeklődőknek.

A Búspoéták grafikája a költőről - a blogról korábban itt írtunk Forrás: buspoetak.tumblr.com

A Minden-Titkok versei című kötet első kiadásának címlapján az alábbi, Földessy Gyula (1874-1964) Kossuth-díjas irodalomtörténésznek címzett kézírásos bejegyzés olvasható:

A kötet kikiáltási ára 600 ezer forint volt, végül 660 ezer forintért vásárolta meg egy telefonos licitáló.

Földessy Gyula 1909-ben ismerkedett meg Ady Endrével, 1911-ben kérték fel a költő új verseinek kötetbe foglalására és sajtó alá rendezésére. Így jelent meg 1912 januárjában A menekülő élet című kötet, ezt követően az irodalomtörténész Ady Endre elválaszthatatlan társa, „poétai-adminisztrátora” lett.

Lőrincz Levente grafikája Forrás: Lőrincz Levente

Babits Mihály Elza pilóta vagy a tökéletes társadalom című regényének 1933-as első kiadására a licit 24 ezer forintról indult, végül 36 ezer forintnál ütötték le, míg Bacsó Péter filmrendező A Tanú – Filmregény című 1969-es bővített kiadása 40 ezer forintért kel el. Beck Judit festőművész, Radnóti Miklós egykori szerelmének 1954-es kiállítására készült hajtogatott nyomtatvány 16 ezer forintért talált gazdára.

A Honpolgárok könyve 1872-es hetedik évfolyama 40 ezer forintért, az 1874-es kilencedik évfolyamot kicsivel alacsonyabb áron, 32 ezer forintért kelt el.

Nagy volt az érdeklődés Fenyő Miksa Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről című műve iránt, amelynek licitje

12 ezer forintról indult, majd végül 60 ezer forintért kelt el,

míg Rákosi Jenő Trianontól-Rothemerig című 1927-es kötete, a Rothemer angol lord által aláírt képeslappal együtt 100 ezer forintért cserélt gazdát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!