Mindenki arra várt, hogy Ascher újra Csehovot rendezzen

Csehov: A Sirály című darabja, Ascher Tamás rendezésében a Katona József színházban. 2015. december 17.

A Három nővér és az Ivanov után Ascher Tamás újra Csehovot rendezett. Baj, ha a Sirály elmarad a várakozásoktól?

Ascher Tamás és Csehov viszonya legendásabb, mint Marilyn Monroe és Kennedy elnöké. A magyar színháztörténet egyik legnagyobb hatású, legfontosabb és legismertebb előadása Ascher Három nővér-e, amelyet a rendkívüli színészi játékon kívül elegáns, de mégis egyértelmű rendszerkritikája miatt is számon tartanak. Aztán jött az Ivanov, amely hosszú évekig folyamatos és megérdemelt sikerrel futott a Katona József Színházban és a világ legrangosabb fesztiváljain is.

Nagyobb eseménynek tűnik egy új Csehov-interpretáció, ha Ascher Tamás a rendező - Ötvös András és Mészáros Blanka Fotó: Szabó Gábor - Origo

De minden legenda kívül áll az adott művészeti alkotáson, így kérdés, befolyásolhatja-e ilyesmi egy újabb produkció létrejöttének megítélését. Hogy figyelembe kell-e, lehet-e venni a felfokozott elvárásokat, amelyek révén

nagyobb eseménynek tűnik egy új Csehov-interpretáció, ha Ascher Tamás a rendező.

És hogy elmond-e magáról az előadásról bármit, ha az előzetes várakozás csalódást szül, vagy mindennek semmi köze a Katona József Színház új bemutatója, a Sirály esztétikai elemzéséhez.

Igazságtalan számonkérni

Mert Ascher Tamás ezúttal nem mutat fel újszerű, eredetinek tűnő, szokatlan, mindent a feje tetejére vagy legalább kicsit más fénytörésbe állító darabértelmezést. Bár kortalan időben, inkább kortárs, mintsem kosztümös környezetben játszatja a szereplőit, nem teremt gondolati szinten is kapcsolatot az itt és most jelenével. Nem világít rá a Csehov-dráma mélyen megbúvó, a szövegből elsőre talán ki sem olvasható finomságaira, nem tár fel vagy talál ki új motivációkat, ismeretlen viszonyokat. Nem fejti ki jobban a szövegből elsőre is kiolvasható sejtetéseket (például hogy Mása valójában Dorn, az orvos lánya lenne).

Mit akart általa elmondani a világról - Mészáros Blanka Fotó: Szabó Gábor - Origo

Valószínűleg igazságtalan számon kérni egy elvárás be nem teljesítését, ahogyan igazságtalan a tanár is, aki azt mondja: „másnak erre ötöst adnék, de a te képességeid mellett ez csak négyes”. Az ugyanakkor minden legendától és várakozástól függetlenül, minden színház minden bemutatójáról szólva is problémás,

ha nem derül ki az előadás végéig sem, miért volt fontos az adott darab a rendezőnek.

Mit akart vele elmondani a világról, és miért érezte szükségét, hogy épp azt mutassa be – túl azon, hogy jó játéklehetőséget kínáljon a társulat tagjai számára.

Értékes színészi pillanatok

Igaz, a Katonában ez is adott: Fullajtár Andrea mindig is tökéletesnek tűnt Arkagyina, Ötvös András pedig Kosztya szerepére, és az egyetemen frissen végzett, a Faustban is komoly szerepet játszó Mészáros Blankában is megvan minden, ami egy Nyinához kell. Elvárások ide, a rendező művel való kapcsolatának kibontása oda: ha a színészek képesek élővé, katartikussá tenni a szöveget a színpadon, az már elég egy kiváló előadáshoz.

Ami felejthetetlenné tudná tenni az előadást - Fekete Ernő, Nagy Ervin és Fullajtár Andrea Fotó: Szabó Gábor - Origo

Azonban a Katonában most nem születik meg a színészek révén sem a minden további kérdést és kekeckedést automatikusan értelmetlenné tevő Sirály. Valójában épp ezért, és nem az előzetes elvárások miatt tűnik fel a rendezői ötlet hiánya.

Hiányzik valami, ami felejthetetlenné tudná tenni az előadást.

Persze a Katona Sirályában vannak szép, értékes színészi pillanatok. Például ahogyan Ötvös András Kosztyája feszengve, majd felrobbanva az önbizalomhiánytól vár arra, hogy megmutassa művészetét, „az új formákat” a közönségének, köztük anyjának, a régi idők nagy művésznőjének. Ahogyan Mészáros Blanka Nyinája félig szerényen zavarba jőve, félig szerénységet és zavart színlelve, szájára tapasztott kézzel hallgatja példakép-szerelmét, az író Trigorint.

Egocentrikus, kiüresedett - Mészáros Blanka és Nagy Ervin Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ahogyan Nagy Ervin egocentrikus, kiüresedett Trigorinja szúnyogriasztóval kenegeti a lábát Kosztya előadását várva. Ahogyan Jordán Adél Másájából az alkohol miatti kontrollvesztettségben előtör a gyűlölet férje iránt. Ahogyan Fullajtár Andrea olyan apró gesztusokból, mint egy Trigorin térdére ejtett kéz, felépíti Arkagyinája uralkodói hajlamát.

Vagy Máté Gábor bármelyik pillanata: az ő beteg nagybácsija, Szorin nemcsak azért képtelen kitörni a vegetálásból, mert környezete arra determinálja, hanem azért is, mert már az agya is cserben hagyja őt.

Uralkodói hajlam Fotó: Szabó Gábor - Origo

Radnai Annamária új műfordítása annyira finoman maiasítja a szöveget, hogy csak gördülékenysége, irodalmi igényű köznapisága tűnik fel, nem pedig egy-egy neologizmus. Szorin szövegrészei a legtalálóbbak, ahogyan a sok „izé” és „meg ilyesmi” a szavak szintjén is kifejezi azt, amit Máté olyan kiválóan játszik el.

Kimarad a képletből a szeretet

Az ilyen értékes pillanatok mellett ugyanakkor sok fontos jelenetben mégsem érezhető kellő mélysége a játéknak. Érdekes ötlet például, hogy Kosztya érzékenysége a maga fizikai valójában is látható, azonban a sok sírás és zokogás mintha épp azokat a pillanatokat egyszerűsítené le, amelyekben Ötvös András kifejthetné karakterének összetettségét. Ami hiányzik az előadás egyik „nagyjelenetéből” is, amikor a sikertelen öngyilkossági kísérlet után Arkagyina kötözi be fia, Kosztya fejsebét.

Már nincs esély a szeretetre - Ötvös András és Fullajtár Andrea Fotó: Szabó Gábor - Origo

Itt van meg a drámában az esély arra, hogy a két főszereplő mégis megérezze a szeretetet a másik iránt, és itt dől el végleg, hogy erre már nincs esély. Azonban a Katonában kimarad a képletből a szeretet. Fullajtár és Ötvös nem tudnak elég közel kerülni egymáshoz, hogy érzékelhető legyen köztük a feszültség, és a sok külsőség – sírás, kiabálás – miatt elveszíti súlyát a jelenet.

Ez a fajta zsigeriség az, ami végig hiányzik az előadásból (vagy az, hogy a zsigeri érzések hiányának esetleges szándékosságra reflektáljanak a színpadon).

Nincs igazi feszültség

abban a jelenetben sem, amikor Arkagyina visszakönyörgi magát a Nyinába beleszerető Trigorinhoz, sem abban, amikor Nyina és Trigorin először csókolják meg egymást.

Nincs igazi feszültség - Nagy Ervin és Fullajtár Andrea Fotó: Szabó Gábor - Origo

Máskor is megesik, hogy a külsőségek veszik át a mélyebb érzelmek helyét: Jordán Adél szinte a teljes második felvonásban jobban koncentrál a részegség, meggyötörtség testi jeleire, mint ennek érzelmi kifejezésére.

Szirtes Ági Polinája is inkább a féltékenység gesztusait mutatja, amikor teátrálisan szétszaggatja a virágokat, amelyeket egykori szeretője kapott, mintsem hogy érzékeltetné azt. De nincs tűz Mészáros Blanka Nyinája és Kosztya kapcsolatában sem, ami végső soron a darab végkifejletének súlyából is elvesz, mert a két színész nem igazán érzékelteti, hogy miért jelent többet végleges eltávolodásuk annál, ami.

Nincs tűz - Ötvös András Fotó: Szabó Gábor - Origo

A túlságosan kis amplitúdó az, ami miatt az egész előadás szürkébbnek tűnik az ideálisnál. Szürke a szó minden értelmében Khell Zsolt funkcionalitáson túl nem lépő díszlete is: nem ad hozzá gondolatokat, nem támogatja meg jelentősen az előadást, csak keretet ad neki.

Nagy Fruzsina jelmezeiben több a jellemrajz:

remek Máté Gábor slampos melegítője,

és természetes Jordán Adél „miért jár mindig feketében”-kollekciója vagy Ötvös András kopott, és nem csak koptatott kinézete is. Ugyanakkor túlzottan művi, a szó legrosszabb értelmében teátrális Fekete Ernő komikus műhasa, műősz halántéka és műszakálla, ahogyan kiábrándítóan elidegenítő a hangos, mindenféle zsigeriséget agyoncsapó esőgép serény használata is.

A díszlet nem lép túl a funkcionalitáson Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az ember titkon mindig arra vágyik, ha megnézi egy jól ismert dráma új színpadi adaptációját, hogy valami újat tudjon meg a darabról. Ez az újdonság persze nemcsak az értelmezésből vagy újraértelmezésből fakadhat, de minden olyan jelentős színészi pillanatból is, ami soha és sehol máskor nem születhet meg, csakis abban az előadásban. Persze, ilyen a színház: minden előadása minden perce megismételhetetlen. De a nagy pillanatok így is kitűnnek a többi közül.

A sok kis pillanat mellett néhány ilyen naggyal maradt adós Ascher Tamás Sirálya.