Ma ontják véremet, de a kávé legalább ingyen van

Még sosem költöttünk annyit kávéra, mint ma: legalábbis verssel biztos nem fizettünk. Március 21-én ugyanis ingyen adják a cappuccinót, a lattét és a feketét mindenkinek, aki elő tud húzni a tarsolyából egy verset. Mi is beneveztünk egy adagra.

„– Csak egy cappuccinót kérek szépen.” „– Verset írsz?” Ez a beszélgetés a kávézó vendége és a pincér között nem egy Örkény-egyperces groteszk részlete, hanem egy teljesen érthető párbeszéd. Legalábbis az év egy napján: március 21-én. Ami a Magyarországon általánosabban ismert, áprilisi „magyar” költészetnap mellett a költészet világnapja.

Alvó szegek, plakátmagány Forrás: Kovács Bálint

Sokkal viccesebb

„Én tavaly még idézettel készültem, de a barátnőm rábeszélt, hogy saját verset írni sokkal viccesebb” – kacsint asztaltársára a Liszt Ferenc téri Café Vian egyik reggeli vendége, akit éppen a verses papírja fölötti görnyedésben zavartam meg. Ezen a napon ugyanis mindegy, hogy csak egy verssort memorizáltunk-e, teljes eklogát írunk-e ki az okostelefonról, vagy helyben száll meg az ihlet és válunk ha nem is bot-, de kávécsinálta költővé:

ha fel tudunk mutatni egy verset, ingyen kapjuk a kávénkat az akcióban résztvevő helyeken.

Hiszen, ahogy Takács Péter, a kezdeményezést elindító Julius Meinl hazai ügyvezetője fogalmaz, „A kávé egyfajta ihletforrás, én legalábbis azt tapasztalom, hogy az ember az első korty után már nincs is ott, elkezd szárnyalni”. Erre a drogokat is megszégyenítő hatásra és az ünnepnap aktualitására épül a kampány szerte a világban: idén 35 ország 1300 kávézójában fogadják el a szokatlan valutát fizetőeszközként. A tavalyi 10 után idén már 63 kávézó csatlakozott Magyarországon.

Nem szavalni, írni Forrás: Kovács Bálint

Úgyhogy a Vian pincérének kérdésére gondolkodás nélkül igennel felelek, hiszen már egy napja készülök rá, hogy – mint utoljára az iskolában – el kell szavalnom a legjobb rövid verset, amit ismerek, Pilinszky Négysoros-át.

Pilinszky János: Négysoros

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

De a pincér hamar lehűti amúgy is elég visszafogott lelkesedésemet: nincs nekik idejük arra, hogy elpirulva szavaló trubadúrokat hallgassanak munkaidőben, viszont a Meinl minden résztvevőnek biztosított egy nagy csomag, az alkalomra preparált, díszes papírlapot és egy rakás piros ceruzát a nemes feladathoz.

Futkározni rendesen

Azt már csak a Bajcsy Zsilinszky úti Eiffel Palace pincérnője – az egyetlen, akit sikerült megszólítani az ebédidei zsúfoltságban, amikor még a főnök is ebédeket pakolt az asztalokra – árulja el, hogy az időhiány nem az egyetlen tényező a szavalás elmaradásában. A papírok ugyanis az elszámolást is segítik: a kávézók nem buknak semmit a bevételkiesés miatt, mert az ötletgazda cég minden egyes beérkező versért kifizet egy csésze kávét.

Csak a napokban jelent meg Forrás: Kovács Bálint

Azért amikor arról kérdezem az egyik pincért, mennyire élvezik az akciót, átsuhan egy sötét árnyék az arcán, de egy másodperc alatt visszarendeződnek a vonásai jól nevelt felszolgálóévá. „Hát, futkározni kell rendesen, de persze megvan az előnye is, így legalább megismernek minket, aztán hátha máskor is visszajönnek.” Aztán rámutat a papírhalomra a bárpulton:

délig már legalább ötven vers gyűlt össze,

pedig a szezon igazán nyilván majd csak délután kezdődik.

A Facebookon több mint négyezer magyar jelezte, hogy szeretne hétfőn meginni egy csészényi verset, ami persze önmagában kevés a siker előrejelzéseként. Mindenesetre tavaly volt olyan hely, ahol 460 adagot „adtak el” a költészet napján.

Hogy a várhatóan több ezer csésze ingyen kávé ára megéri-e a cégnek a reklámért cserébe, arra Takács Péter nemigen tud válaszolni, mivel a Meinl nem árul a boltokban kimért kávét, és saját kávézója sincsen (egyetlen bécsi kivételt leszámítva). A multicég nemzetközi vezetése mindenesetre úgy döntött: megéri.

Takács Péter szerint a Julius Meinl reklámozását,

brandépítését ebben az esetben nyilván nem lehet különválasztani a nemes céltól,

a költészet népszerűsítésétől. „A cég mindig is támogatta a kultúrát, a szó átvitt és szó szoros értelmében is” – utal az ügyvezető somolyogva arra, hogy Julius Meinl II-nek, a kávébirodalmat alapító dinasztia második vezetőjének egy ideig egy operaénekes-színésznő volt a felesége.

Nehéz, barna lötty

A verses kávézásban – az Eiffel Palace pincérnőjének elmondása szerint –

főként nők vesznek részt,

ki tudja, miért. A kampány nemzetköziségét mi sem bizonyítja jobban, mint a cirill betűs verslap, ihlető erejét pedig az egyik a sok, pillanat szülte versből: „Szájszélre száradó tarka pötty / Könnyű bajuszka tejhabból / Nehéz, aromás barna lötty / Életre kel, aki elkortyol”.

A nemzetközi helyzet foltozódik Forrás: Kovács Bálint

Van, aki olyannyira felkészült, hogy az Oscar-díjas film, a Saul fia főszereplőjének még csak a napokban megjelent kötetéből idéz, Röhrig Géza Örökbefogadás című versének utolsó szakaszát: „ne félj kerül / aki enni ad / mindent köszönök / a te nemfiad / aki enni ad”.

És amilyen a pesti ember,

még egy ártatlan kávézásban is megtalálja a politikát.

Legalábbis nehéz lenne nem belelátni a hazai viszonyokról alkotott kritikát annak a vendégnek a választásába, aki József Attila Levegőt!-jének egy szakaszát írta fel a gyárilag kávéfoltos lapra.

József Attila: Levegőt! (részlet)

Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak
– anyám ott született –
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam – messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!