Sickratman: A nyomorom lett a szenzáció

Paizs Miklós, aka Sickratman ad interjút Kling Józsefnek és Jankovics Marcinak 2016 március 1-én

Egyik nap még 165 forintja volt, a másikon 3,5 millió. Paizs Miklós, alias Sickratman nemrég szégyenét és számlaszámát is kiírta a Facebookra, lehetőséget adva mindenkinek, hogy hosszú munkásságáért leróják hálájukat. Dőlt a pénz, ugyanakkor sokakban felhorgadt az indulat, volt, aki még verést is beígért a Buzi-e vagy? szerzőjének. Sickratmannel arról beszélgettünk, hogyan jutott el a sorsdöntő lépésig.

• Ő csak ezer forintokat emlegetett, de komoly összegek is landoltak a számláján.
• A Sickratman.hu látogatottsága hirtelen a tízezerszeresére ugrott.
• Rosszulesett neki, hogy ötvenéves szülinapi koncertjén a közönség nem szedte szét a házat.
• Ha nem akar provokatív lenni, akkor is az.
• Szerinte a patkány nagyszerű állat. Mindent túlél, és még társnak is jó.
• Az első lemeze óta zsidó.

Mit gondolsz, a facebookos pénzkérős akcióddal nagyobb népszerűségre tettél szert, mint a művészeteddel valaha? Hiszen eddig csak egy szűkebb réteg ismert.

Szerintem még egy szűkebb réteg sem ismert. A népszerűségem viszont tényleg nőtt, a munkásságom ismertsége meg enyhén növekedett. A honlapom, a Sickratman.hu látogatottsága hirtelen a tízezerszeresére ugrott. Egyébként én arról hiszem el, hogy ismeri a munkásságomat, aki végighallgatja a hangjátékaimat meg a lemezeimet egytől egyig, az meg beletelik egy időbe.

A médiának köszönhetően most te magad váltál műalkotássá?

Maga ez a történet olyan alkotásszerűség.

Ez így nem oké, hogy egy ilyen munkássággal sem lehet talpon maradni Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mint egy performansz?

Igen, de ez nem volt kiszámítva. Elindítottam egy semmi történetet egy kisebb válság kezelésére, és abból a vallomásból kiderült, hogy a legtöbb művészhez hasonlóan én is teljes mellőzöttségben élek, miközben a dolgaimat azért ismerik, névről legalább. Egy performanszban mindig van egy konkrét üzenet, amit elég bonyolultan igyekeznek a performerek megfogalmazni. Nekem nem üzenetem, hanem kérésem és állapotfeltárásom volt, amire lehetett reagálni.

Úgy gondoltam, hogy most le lehet róni a hálát a hosszú munkásságomért.

Én csak ezer forintokat emlegettem. Ehelyett potens emberek is átélték: ez így nem oké, hogy egy ilyen munkássággal sem lehet talpon maradni, és szándékoltan komoly összegek is érkeztek.

Mennyi volt a legnagyobb?

Ötvenezer forint, de nem ellenőriztem alaposan. Nem is merem megnézni, hogy ki honnan, mennyit küldött. Nem akarom látni, nekem ez így jobb.

Mitől félsz?

Így olyan szép, hogy nincsenek nevek a történetben, kivéve, akiknek személyesen kellett megköszönnöm, mert jelezték, hogy küldtek. Nem szeretem tudni az adatokat. Fölsős voltam, mire kiderült számomra, valójában milyen napon születtem. Szóval nem akarok megilletődött lenni. Azt a halált szeretem, amit nem látok.

A nyomorom lett a szenzáció Fotó: Szabó Gábor - Origo

Írtad, hogy ez az egész történet megváltoztatta az emberekről, a társadalomról alkotott képedet.

Azt írtam, hogy tovább bonyolította.

Ez mit jelent?

Amikor van egy ötvenéves születésnapi koncertem, és négyszáz ember jön el, ami csak azért tűnik telt háznak, mert a közepes termet kapjuk meg, akkor örülök ugyan, de kicsit rosszul is esik, hogy nem szedték szét a házat. De tudom azt is, hogy nem használtuk úgy a médiát, ahogy egy ilyen esemény beharangozásához lehetne. Mert ahhoz szenzáció is kell, hogy elkezdjék az embert nyomni.

Hát most az én nyomorom lett a szenzáció.

Pont ez bonyolította bennem a képet, hogy mégis vagyok ennyire közkedvelt. Mert kevés szociális jellegű felajánlás volt, sokkal inkább a munkásságomat támogatták, illetve annak szólt, hogy folytassam a munkásságomat. Erről a legtöbben biztosítottak.

Nem félek az efféle marháktól, de azért nem megyek elébe a dolgoknak Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nagyon sok indulatot váltott ki az akciód, volt, aki még verést is beígért. Elég elegánsan azt válaszoltad, hogy találkozzatok a Tilos rádió előtt, ahol nyugodtan agyonverhet.

Voltam a 25 éves Tilos rádió évfordulós forgatásán, direkt írtam azt a napot, nem vagyok hülye. Valójában nem is neki válaszoltam, hanem a többieknek mutattam fel, hogy van egy ilyen jelenség is, de ezzel együtt tudok élni. Nem félek az efféle marháktól, de azért nem megyek elébe a dolgoknak. Ettől függetlenül benne van a levegőben egy verés is.

Komolyan tartasz ettől? Belemennél, visszaütnél? Mit csinálnál?

Egyszer megvertek 16 évesen, ismerem ezt a koreográfiát, és szerintem odébb tudok menni időben. Volt ilyen esetem, hogy valaki meg akart verni, de én biztosítottam róla, hogy ő az erősebb, másrészt tudom, hova tart a történet, és az engem nem érdekel. Odébb mentem, tovább olvastam, majd a figura bocsánatot kért, és azt mondta, tudja, mi a kölcsönös tisztelet. Szóval tartok is tőle, meg nem is. A tévéket pont ezért mondom le. Nem szeretném, hogy számomra teljesen idegen terekben is forogjon az arcom.

Én az első lemezem óta vagyok zsidó Fotó: Szabó Gábor - Origo

A verbális agresszió is elég kemény, ami a kommentekből árad. Mennyire magyar jelenség ez szerinted?

Feltételezem, hogy Romániában, Bulgáriában is ugyanez a helyzet. A tudatszintileg elmaradottabb országokban. Csak a tömegekre gondolok, akik a tévémérgen meg a színesújság-mérgen nőnek fel.

Az a tűz viszont elég magyar sajátosság, hogy ezt is ilyen hevesen reagálják le,

hogy egyből mindenkit meg akarnak verni, mindenkit lezsidóznak, aki érdekes. Én az első lemezem óta vagyok zsidó.

A legtöbben azon akadtak ki, hogy koldulsz, ahelyett, hogy dolgoznál. A koldulást a tisztes munkával állították szembe.

Persze, én egy zenés koldus vagyok, ez nem is kérdés. Minden zenész koldus. A zenészek maguk keresik a fellépési alkalmakat, és ilyenkor pénzt szeretnének kapni azért, hogy zenélnek a színpadon. A Wikipédia, sőt sok gazdag cég is koldul, nincs ezzel baj. A koldulásban nincs semmi kivetnivaló. Ezt a típusú finanszírozást a művelt világban crowdfundingnak hívják. Én lehetővé tettem, hogy támogassanak, és megtették.

Paizs Miklós, alias Sickratman tükröt tart a társadalomnak Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nem gondoltad, hogy esetleg egy ilyen oldalon tedd ezt, és ne a Facebookon?

Nem tudom kezelni azokat a felületeket, annyira műveletlen vagyok a digitális világban. Most okosítanak ki, kapok hosszú leveleket, ahol receptszerűen leírják, hogy tudok behatolni ebbe a szegmensbe.

Teljesen offline éltél eddig?

Amennyire lehet, igen. Mert látom, mennyire beszippantja az ember teljes figyelmét, úgyhogy igyekszem távol tartani magam tőle. De most muszáj lesz ezen változtatni, magamnak is tartozom ezzel, meg azoknak, akik szeretnék jobban megismerni a munkásságomat.

Szerinted meg kellene élned a művészetedből? Pár évvel korábban kiakadtál azon, hogy milyen kevesen mentek el az ujjbáboperádra.

Ja, nem azon voltam kiakadva, inkább a Facebook látszólagos mivoltán buktam ki. A művész azt hiszi, hogy akik jelezték, tényleg jönnek az előadásra, miközben csak klikkelgetnek jobbra-balra az emberek,

megy ez a teljes léhaság a Facebook részéről.

Annál az esetnél egy hetvenfős helyen léptem fel, és százhuszonkilencen jelölték vissza, hogy jönnek, ezért fel is hagytam a további promócióval.

Kifáradok az ellenállástól, a passzivitástól Fotó: Szabó Gábor - Origo

Hányan mentek el valójában?

Oda húszan, de a legalja az volt, amikor hatan voltak, ebből ketten mondták, hogy ők elmennek szünetben, de ne vegyem kritikának, mert tényleg csak addig érnek rá. A hatból maradt négy. A négyből egy aludt, nem azért, mert unalmas volt, hanem mert be volt szívva meg rúgva. Tehát végül hárman nézték meg az előadást.

De elvárnád, hogy művészként eltartson a társadalom?

Nem várom el, szeretek és tudok is dolgozni. Nekem az az ideális, ha mondjuk három napot dolgozom, négyet meg nem, mert nekem ott is van tennivalóm, a művészet területén.

Nem tudod magadat menedzselni?

Alkalmatlan vagyok rá. Az ötödik telefont már nem tudom megereszteni, mert nincs gyomrom hozzá. Kifáradok az ellenállástól, a passzivitástól. Most már amúgy van menedzserem, de ez nem a facebookos akciónak köszönhető.

Elvi alapvetés, hogy a kollégák normálisak legyenek Fotó: Szabó Gábor - Origo

Lesz megint polgári munkád is? Vannak feltételeid?

A legfontosabb, hogy a fülembe ne jöjjön olyan zene, amivel nem tudok együtt élni. Ezt az elvemet sajnos föl kellett adnom a táskagyárban, ahol segédmunkás voltam, ott én is azt hallgattam, amit a többiek. De olyan öröm volt, hogy befogadtak ezek az egyszerű szabó-varró nők is. Vendéglátóban csak ott vagyok hajlandó dolgozni, ahol én határozom meg a zenét, vagy olyannal dolgozom, akinek ugyanolyan az ízlése.

Fontos, hogy ne kelljen kényszeresen beszélgetni, és ne kelljen kényszeresen hallgatni se, legyen értelmes küldetése a helynek,

mint például annak, ahova nemsokára megyek. Az Élesztő egyik sörözőjében fogok csapolni. A kézműves sörforradalomnak például van küldetése. Elvi alapvetés, hogy a kollégák normálisak legyenek. Nem az iskolázottság számít. Azok például, akikkel magasfeszültségű vezetékeket tartó oszlopot festettem régen, iskolázatlanok voltak, de intelligensek. Együtt laktunk, de soha semmi konfliktus nem volt közöttünk, mindegyiknek remek humora volt.

Hogy jutottál el odáig, hogy csak 165 forintod volt?

A február olyan hónap a zenészek számára, amikor alig van meghívás. Három koncertem volt összesen, abból nem lehet megélni, és ez más zenésznél is így van.

Mennyire általános a zenészek soraiban, hogy ilyen megélhetési problémáik legyenek?

Nagyon, nagyon általános. Ez egy brutálisan nagy probléma.

A feleséged sikeres keramikus, hogy fogyhatott el a pénzetek hó végére?

Úgy, hogy ebben az időszakban egyedül keresett. Az aszimmetrikus családmodell érthetően meg is viselte őt, ahogy engem is. Régi vágyunk például, hogy menhelyről örökbe fogadjunk egy kutyát, de ez mindig megfeneklett az anyagi bizonytalanságon. Ő keres ugyan, de nem annyit, hogy fél évre előre kalkulálni tudjunk.

Mindenki megnyugodhat, nem utazok el Dubajba vagy Thaiföldre belőle Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ezek szerint a dizájnermunkát sem fizetik meg?

Nem feltétlenül, de nem is jó az, ha ő tartja el a családot. Az volt a felállás, hogy én töltöm a hűtőt, plusz havi 60 ezret beteszek a közösbe rezsire. A hűtő töltögetése még ment is, de a rezsipénz túl nagy tehernek bizonyult. Ott álltam 165 forinttal, és még egy hét volt a következő koncertemig, ami amúgy is csak 10 ezres gázsit jelentett. Aztán hirtelen szerencsém lett, vagyis inkább adott a világ egy váratlan visszaigazolást.

Meddig tart majd ki ez a pár millió?

Sokáig, veszek belőle kaját, beruházok hangszerekre, rendbe hozatom a fogamat, és a menedzseremnek is adok egy kis pénzt a munkájáért. Közben persze elmegyek dolgozni, hogy ne fogyjon el túl hamar a pénz. Mindenki megnyugodhat, nem utazok el Dubajba vagy Thaiföldre belőle, legfeljebb nyáron elmegyünk a gyerekekkel Boszniába.

A munka során szerzett élményeid beszűrődnek a dalokba is?

A munka számomra természetes elfoglaltság, sosem volt arra igényem, hogy reagáljak rá művészileg. Esetleg a rossz munkahelyekre lenne érdemes, de arra sem igazán, mert nem akarok senkit megsérteni. Ha valahol rossz, akkor eljövök, viszont nem ítélem el senki munkáját. Nincs olyan küldetéstudatom, hogy kétségbe ejtsem az embereket.

Pedig a provokáció nem áll távol tőled. Ez mennyire szándékos?

Nem szándék kérdése, ilyen típus vagyok, ezzel nincs mit csinálni. Nem játszhatom egy másik művész szerepét, nekem ez lett kiosztva, egyszerűen fakad belőlem a provokáció. Ha nem akarok provokatív lenni, akkor is az vagyok. Ugyanakkor megvan az a képességem, hogy akár agresszív támadásokat is le tudok szerelni erőszak nélkül. Erre a tulajdonságomra a börtönben ébredtem rá.

Voltál börtönben?

Semmi súlyosra nem kell gondolni. A szocializmus idején nem álltam be katonának, ezért két hónapra előzetesbe kerültem. Ott aztán jönnek rád, és csak akkor van esélyed, ha állod a sarat velük szemben. A visszatámadás rossz stratégia, egyszerűen el kell sétálni a másik mellett. Energiapajzsként védelmez, ha látják, hogy se félelem, se agresszió nincs benned.

Sosincs benned agresszivitás?

Dehogynem, csak egyre kevésbé fizikai. Tárgyakon le tudnám vezetni, de ma már ez sem jellemző. A buddhizmusból tanultam meg, hogy nemcsak az elfojtás és a kitombolás lehetséges, hanem az eleresztés is. Minden indulat meghal egyszer, még a legnagyobb szerelem is képes rá. Ha ezt tudja az ember, akkor a pillanat hevében sem tulajdonít akkora fontosságot az indulatainak.

Milyen szinten foglalkozol a buddhizmussal?

Sokat olvasok róla, és hagyom, hogy hasson.

Szoktál meditálni?

Nem igazán, inkább a munkameditációban és a rejtőzködő mesterben hiszek. A buddhizmusban azok a tippek is megvannak, amik alkalmazhatóak az én életformámban.

Tulajdonképpen mindig válságban vagyok Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az írás könnyen megy, vagy szoktál alkotói válságba kerülni?

Tulajdonképpen mindig válságban vagyok, mert a magam kedvéért nagyon ritkán alkotok bármit. Azok közé tartozom, akiket meg kell ahhoz fricskázni, hogy megbillenjenek, és történjen valami. Kiszolgáltatom magam a sorsnak, és várom a felkéréseket. Nemrég például egy középiskolás srác keresett meg azzal, hogy szeretne velem írni egy közös dalt. Megnéztem a munkásságát a Youtube-on, nyelvileg és szellemileg is rendben volt, így most csinálunk egy számot.

Mindig szükséged van a külső impulzusra?

Szeretem, ha van ilyen, különben honnan tudjam, hogy a világnak kell, amit csinálok? Ha viszont már egyvalaki akar valamit tőlem, el tudok mozdulni. Ritkán van önálló ötletem. Általában jön egy külső inspiráció, amit aztán teljesen a saját képemre formálok.

A dalaidban gyakran tartasz görbe tükröt a társadalomnak. Szerinted a Buzi-e vagy? üzenete még mindig ugyanolyan aktuális, mint mikor megszületett?

Szerintem a sötétség növekszik ebben a pillanatban. A kormányzati kampányok is az ősi, passzív gyűlöletet igyekeznek felszínre hozni az emberekben, ami kicsit ijesztő.

Arra nem gondoltál, hogy elhagyd az országot?

Dehogynem, a feleségem keramikusként például nagy király lehetne Finnországban. Tisztában van a trendekkel, tudna tervezni nagy gyáraknak, és ott még meg is fizetnék ezért. Neki tehát nyitva az út, nekem viszont mindent nulláról kéne kezdenem. Hangszeres zenészként talán be tudnék csatlakozni valahova, de hát számomra a magyar nyelv a legfőbb munkaeszköz, ami teljesen haszontalanná válna ott. Persze kiderülhet, hogy annyira jók a dalaim, hogy még magyarul is meghallgatja egy finn, egy izlandi vagy egy angol.

Követed a Bëlga munkásságát, mióta kiváltál a zenekarból?

Alig. Az új albumról a szabadon hallgatható félperces részletek, amiket hallottam, elég riasztóak számomra, de ki tudja, hogy mi van még azokban a dalokban.

Mi volt a szakításotok oka annak idején?

Problémájuk akadt az egyik szövegemmel. „Szűz Mária sosem fosott” – a zenekar egyik tagja föllázadt ez ellen a sorom ellen.

Itt volt nála a határ?

A végső érve az volt, hogy nem akar magyarázkodni a rokonainak. Végül rákeményedett erre a Szűz Máriá-s részre, és azt mondta, nem lesz szövege a lemezen, ha marad ez a sor.

Én ezt cenzúraként éltem meg, és fellázadtam.

Egyikünknek sem voltak igazán jó reakciói a helyzetre, így kicsit elmérgesedett a viszony. De ha meg kéne tippelnem, csak egy emberrel jóvátehetetlen az érzelmi viszonyom, a többiekkel nincs gond.

Haragtartó vagy? Esetleg kibékülnél vele, ha úgy adódna?

Én mindenkivel ki vagyok békülve. Legutóbb sem én kerültem ki őket, amikor egy színpadon léptünk fel. Épp utánunk jöttek, de azért meg tudták úgy oldani, hogy ne kelljen találkoznunk. Persze lehet, hogy csak épp akkor érkeztek, amikor én a büfében álltam, de valahogy csináltak maguknak másik öltözőt is.

A patkány nagyszerű állat Fotó: Szabó Gábor - Origo

A művésznevedet Secretmanről változtattad Sickratmanre. Miért lett a „titok”-ból „beteg patkány”?

Pontosan azért, amiért a segélykérésemben is én használtam a koldulás szót először. Nem akarom, hogy az ellenségeim jöjjenek elő vele, ezért inkább kimondom helyettük. Mikor kiléptem a Bëlgából, Dj Titusz jegyezte meg, hogy ez ugyanaz a hangzás, csak másképp kell írni, nekem megtetszett a dolog, és megváltoztattam. Így legalább bekerültem a szuperhősök közé, rögtön Superman és Batman után. Volt is olyan ötletem, hogy meghirdetek egy jelmeztervezői pályázatot „Hogy nézne ki Sickratman kosztüme?” jeligére. De ódzkodom az ilyen önimádó gesztusoktól.

Azért a patkány egy elég erős állítás.

A patkány nagyszerű állat. Mindent túlél, és még társnak is jó.

Tehát teljes mellszélességgel vállalod a titulust?

Szeretem az állatokat, még a gerinctelenekkel sincs bajom.