Arra vágyom, hogy mindenki békén hagyjon

Ripoff Raskolnikov ad interjút Jankovics Marcinak 2016 április 1-én

Ripoff Raskolnikovban már nagyon érik egy dühös dalszöveg a menekültválsággal kapcsolatban. Ha fél éve kérdezik, azt mondta volna, nagy különbség van Ausztria és Magyarország között, de azóta szerinte az osztrákok is felzárkóztak a magyar kormányhoz félelemkeltésben. Nem hiszi, hogy a bluest sztárképzőben lehetne tanulni, az utca és az élet a legjobb iskola hozzá. 

• Hiába Raskolnikov, nem fog fejszével nekiesni a járókelőknek.
• Ha Bruce Springsteen hívná maga elé játszani, nem csapná le a telefont.
• Nem akar úgy reagálni a mai zenékre, mint egy becsontosodott ízlésű öregember.
• A magyar népdalfeldolgozását tízszer annyian hallgatták meg, mint a saját dalait.
• Mikor Amerikában járt, megdöbbentették a hihetetlen vagyoni különbségek.

Az egyetlen dolog, ami még mindig olcsóbb Magyarországon Fotó: Szabó Gábor - Origo

Most épp Magyarországon élsz, vagy Ausztriában?

Itt is, ott is. Grazban van egy egyszobás bérlakásom, Vas megyében pedig egy kis falusi parasztházam, jó nagy kerttel. Gondolom, nem meglepő, hogy ha csak tehetem, az utóbbiban töltöm minden időmet.

Mi fogott meg Magyarországban, hogy itt vettél parasztházat? Festői tájak Ausztriában is vannak.

Ennek nagyon prózai oka van: a pénz.

Ebben az életben már biztos nem tudnék magamnak Ausztriában házat venni.

Egy eldugott faluban lévő parasztház kábé az egyetlen olyan dolog, ami még mindig nagyságrendekkel olcsóbb Magyarországon, mint Ausztriában.

Már kicsit óvatosabb vagyok ezzel kapcsolatban Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ez tényleg nyomós indok. És így, kétlakiként látsz jelentős különbségeket az osztrák és a magyar társadalom között?

Ha ezt a kérdést fél évvel ezelőtt teszed fel, azt mondom: igen, látok. A kancellárunk akkor még nagy szájjal ítélte el Orbán kerítését, és humánusabb bánásmódot követelt a menekültekkel szemben. Azóta viszont az osztrákok is felzárkóztak a magyar kormányhoz félelemkeltésben, így már kicsit óvatosabb vagyok ezzel kapcsolatban.

Aggaszt az, ami zajlik körülöttünk, vagy igyekszel kizárni a rossz dolgokat?

Amennyire tudom, kizárom mindezt a világomból, de közben nagyon aggaszt, ami zajlik körülöttünk, és hogy az agresszív jobboldali hang erősödik egész Európában.

Nehéz időket élünk, és nem igazán látom, mitől javulhatna a helyzet a közeljövőben.

Szerintem 20-30 évvel ezelőtt a nyugati országokban nem volt ennyi feszültség és agresszív különbség a gazdagok és a szegények között. Persze joggal lehetne nekem szegezni a kérdést, hogy akkor miért nem teszek többet a kiszolgáltatottakért.

Ripoff Raskolnikov

Linzben született, osztrák származású blueszenész. 1955-ben született Lutz Knoglinger néven, karrierje elején vette fel a Ripoff Raskolnikov művésznevet Dosztojevszkij Bűn és Bűnhődés című regényének vívódó főhőse után.

A 80-as évek végén vetődött először Budapestre, azóta sokat koncertezik Magyarországon, később egy házat is vett Vas megyében. Idén tavasszal jelent meg tizenkettedik lemeze, a magyar zenészekkel közösen felvett Odds And Ends.

A zenész nyilván dalokat ír. Neked mennyire fontos, hogy a zenédben reagálj a politikára és társadalmi krízisekre? Az új lemezen például az iszlamista terroristákról és a politikusokról is énekelsz.

Ezeket a dalokat körülbelül egy éve írtam, akkor még nem volt annyira vészes a helyzet, mint most. De már nagyon érik bennem egy igazán mérges szöveg a mostani fejleményekkel kapcsolatban. Az I Don’t Wanna Know című dalban azt akartam kifejezni: nem biztos, hogy az a tömeg, amelyik Obamának skandálta, hogy „Yes we can!” sokkal intelligensebb vagy jobb fejekből áll azoknál, akik fegyverrel a kezükben üvöltik, hogy „Allah akbar”.

Ebben a dalban arra is felszólítod a világot, hogy hagyjon békén, és akkor te is békén hagyod őt. Jelenthet megoldást az efféle elvonulás?

Azt az életformát próbáltam megfogalmazni, amit választottam magamnak. Mikor ott vagyok a falusi házamban, tényleg arra vágyom, hogy mindenki békén hagyjon.

Szükségem van arra, hogy legyen egy hely, ahol tudok levegőt venni és dalokat írni.

Persze ez kétpólusú dolog: Az egyik oldalon ott van a nagyvárosi pezsgés a próbákkal és a koncertekkel. De aztán nagyon örülök, mikor hazatérhetek a falusi nyugiba.

Raszkolnyikov sok vonásában magamra ismertem Fotó: Szabó Gábor - Origo

Dosztojevszkij főhőse, Raszkolnyikov is egy igazi kívülálló. Emiatt választottad épp ezt a nevet annak idején?

Mikor húszévesen olvastam a Bűn és bűnhődés-t, közel éreztem őt magamhoz, és sok vonásában magamra ismertem.

Ez nyilván nem azt jelenti, hogy kirohanok most az utcára, és fejszével nekiesek a járókelőknek.

Az azért gyanús kicsit nekem, hogy be van fáslizva az ujjad…

Tényleg gyanús, de hidd el, csak kerti bútort szereltem. (nevet) Amúgy nagyon remélem, hogy begyógyul a következő koncertig, különben nehezen fog menni a gitározás, és sok dolga lesz a fiúknak.

Visszatérve a művésznévre: egyszer azt mondtad, ma már lehet, hogy mást választanál. Gondolkodtál esetleg azon, hogy mit?

Azt hiszem, mégiscsak ezt választanám újra, hiszen már annyira megszoktam. A barátaim is így hívnak, szerintem ma már csak anyukám tudja, mi az igazi nevem. Ezzel szerintem mindenki úgy van, hogy fiatalon kiválaszt egy nevet, mert épp jó ötletnek tűnik, aztán rajtaragad, ha akarja, ha nem. Bob Dylan például a mai napig tagadja, hogy Dylan Thomastól kölcsönözte a nevét. Lehet, hogy már nem olyan fontosak neki a walesi költő versei, mint fiatalon. Én bármikor aláírom, hogy Dosztojevszkij egy zseniális író, de nem szeretném, hogy azt higgyék, Raszkolnyikov a példaképem.

És mikor olvastad utoljára a Bűn és bűnhődést?

Valamikor tíz évvel ezelőtt, mert egy színpadi verziójához kellett dalokat írnom, így kénytelen voltam újraolvasni. Akkor is zseniálisnak találtam, nem olyannak, mint azokat a könyveket vagy filmeket, amik tinédzserként nagyon megihlettek, később viszont teljesen hidegen hagytak. A Szelíd motorosok-on majdnem sírva fakadtam kamaszként, aztán amikor újra belefutottam tíz-húsz évvel később, csak az járt fejemben, hogy

Úristen, tényleg ezért a szarért rajongtam?”

A zenéi persze most is nagyon jók. A Born to Be Wild például hihetetlen erős szám, csak túl sokszor hallottuk különféle sörsátrakban.

A szüleimnek értelmezhetetlen volt ez a zene Fotó: Szabó Gábor - Origo

Neked honnan jött a blues szeretete, a szüleid is hallgatták?

Nem, ők egy másik generációhoz tartoztak. Nekik ugyanolyan értelmezhetetlen volt ez a zene, mint számomra azok, amit a mostani tinédzserek hallgatnak.

Követed a mostani zenei trendeket, belehallgatsz mai slágerekbe?

Próbálok néha egy kicsit belehallgatni, és igyekszem nem úgy reagálni, mint egy becsontosodott ízlésű öregember. Ez nem mindig könnyű, de azért néha találok is olyat, ami tetszik.

Az elektronikus zene finoman fogalmazva nem az én világom.

Azért nem csak az elektronikus zene trendi, ott van Jack White vagy a The Black Keys is, akik vitték tovább a rock and roll életérzést.

Persze, Jack White-ot én is nagyon szeretem, jó stenkes, bluesalapú zenét csinál. De tegyük hozzá, hogy ő nem a saját korszakához igazodik, inkább a retró vonulatba sorolnám. Persze ettől még nagy dolog, hogy sok fiatal számára tudta menővé tenni ezt a zenei hagyományt.

Engem kevésbé érint a lemezipar válsága Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mostanában jelent meg az új albumod. Fontos még egyáltalán a lemezformátum a YouTube és a Facebook korában?

Én örülök a YouTube-nak, hiszen

sokkal jobb, ha ingyen hallgatják a dalaimat, mintha ingyen nem hallgatják őket.

Persze értem, hogy mindez Bob Dylannek nem annyira jó, és bosszantja, hogy az emberek letöltik a lemezét, anélkül, hogy fizetnének. Mivel sosem voltam akkora sztár, hogy milliókat adjak el a lemezeimből, engem nem igazán érint a lemezpiac összeomlása. Egy jó koncert után az emberek szívesen vesznek CD-t, ez a piac szerintem sosem fog megszűnni.

És meg lehet tisztességesen élni ebből a fajta a klubkoncertezésből?

Én csak a saját esetemből tudok kiindulni. Vagy marha nagy szerencsém volt, vagy azt kell mondanom, hogy igen, meg lehet élni belőle. Tényleg úgy érzem, hogy szerencsés fickó vagyok, mert viszonylag kevés energiával jutottam oda, ahol vagyok. Mindig is lusta voltam, és az a vágy sem feszített soha, hogy nekem marhára be kell futnom. Sosem hívogattam naponta száz lemezkiadót vagy koncertszervezőt, mégis meg tudok élni valahogy.

Bruce Springsteennek nem mondanék nemet Fotó: Szabó Gábor - Origo

És te elégedett vagy ezzel? Nem vágysz nagyobb hírnévre, vagy arra, hogy betörj a nyugati bluespiacra?

Nézd, ha felhívna Bruce Springstreen, és megkérdezné, nem lenne-e kedvem előtte játszani, akkor azért nem mondanék nemet. Bár azt biztos megemlíteném neki, hogy

Oké, Bruce, csak ne a Super Bowl legyen az, mert az olyan ciki”.

Nyilván jó, ha minél többen megismerik az embert, de én már attól is boldog vagyok, ha megtölti a Kobuci Kertet pár száz ember, akik tényleg élvezik a zenémet.

Nagyon jól megtanultad a nyelvet. Sosem próbáltál meg magyarul dalt írni?

Nem, de egyszer felkérésre eljátszottam az Azt gondoltam, eső esik kezdetű magyar népdalt egy koncerten. Ezt később föl is rakták a YouTube-ra, és az a vicc, hogy kábé tízszer akkora nézettsége van, mint a saját dalaimnak. Nem tudom, hogy ennek most örülnöm kéne-e, vagy nem (nevet).

Akkor miért nem kezdesz bele nagyüzemileg a magyar népdalok feldolgozásába?

Isten őrizz, nem is menne, ezzel az eggyel is eléggé megszenvedtem. Nemrég a Quimby kért fel, hogy dolgozzam fel egy dalukat. A Turning to the Blue-t választottam, amiben van egy magyar versszak is. Csak a stúdióban derült ki, hogy képtelen vagyok hitelesen előadni a magyar sorokat, így végül azt is át kellett írni angolra. Ez egy olyan lemezen fog szerepelni, ahol más zenekarok játsszák fel a Quimby dalait.

Ha jól tudom, a 70-es években sokat csavarogtál és utcazenéltél Európa nagyvárosaiban. Mennyit tanultál ebből az időszakból?

Az utca nagyon jó iskola. Ausztriában ma sokan csinálják azt, hogy elmennek egy Los Angeles-i popsztárképzőbe, ahol egy rakás pénzért megtanítják őket a szakma csínjára-bínjára. Ez biztos nem működik azzal a zenével, amit én játszom.

Nincs olyan, hogy bemész egy iskolába, és megtanítanak bluest énekelni.

Az a legjobb, ha valaki a nagyapjától tanulja ezt a zenét. Ilyen szerencsém nekem nem volt, így maradt az utcazene.

Kettős a viszonyom Amerikával Fotó: Szabó Gábor - Origo

És a blues hazájába, Amerikába eljutottál valaha?

Igen, egy New Yorkban élő barátommal többször is utazgattunk Amerikában a 90-es években. New Orleansba is elmentünk, és ugyan a zenei élet kiismerésére nem volt elég az a pár nap, de nagyon tetszett a város hangulata. Jártam egy csomó amerikai városban, és mindegyik ugyanolyannak tűnt, New Orleansnak viszont különleges, európai atmoszférája volt.

Tehát Amerikában is az európai hangulat jött be. Ez azt jelenti, hogy nem szívesen költöznél oda?

Költözni biztos nem. Kettős a viszonyom Amerikával: egyfelől imádom a zenei hagyományait, ugyanakkor sok minden nem tetszik, amit képvisel a világban. Lehet, hogy most már máshogy látnám, de mikor kint voltam, megdöbbentettek a vagyoni különbségek.

Micsoda dolog az, hogy itt egy dúsgazdag ország, mégis sokan harmadik világbeli nyomorban élnek?

Ha egy szegény ember megbetegszik, nem kezelik a kórházban, inkább dögöljön meg az utcán. Mondjuk azóta már mi is ebbe az irányba haladunk.

Ma nem lehet ugyanúgy játszani a bluest, mint száz éve Fotó: Szabó Gábor - Origo

És mennyire vagy optimista a blues helyzetével kapcsolatban? Nem morzsolódik le a hallgatótábora?

Szerintem ez mindig hullámzik. Persze attól is függ, hogy mit nevezünk bluesnak. Nem hiszem, hogy bármiféle népzenét úgy kell megőrizni, ahogy száz évvel ezelőtt játszották. Akármennyire is jó volt a maga idejében, ma nem lehet úgy játszani a bluest, ahogy a Robert Johnson vagy a Blind Willie Johnson tette. Száz év eltelt azóta, a blues pedig épp arról szól, hogy

az ember él egy társadalomban, ahol vannak jó és rossz élményei, és ezeket kiénekli magából.

A régiek sem csináltak mást, mint dalokban reagáltak a velük történtekre. Én is erre törekszem, igyekszem a nyomdokaikba lépni.