Töltse le a 100 éves dadaizmus születésnapi ajándékát

100 éves lett az egyik legfelforgatóbb 20. századi művészeti irányzat, a dadaizmus. 1916 július 14-én, éppen száz éve adták ki első kiáltványukat, amit Hugo Ball írt. Egy nonprofit szervezet jóvoltából a dadaizmus iránt érdeklődők ajándékot is kaphatnak most, ugyanis ingyenesen letölthető az irányzat legjelentősebb folyóiratának valamennyi száma. 

A monoskop.org egy Wikipédiához hasonlóan felépülő oldal, azzal a megkötéssel, hogy itt kizárólag művészettel foglalkoznak. Egy feltétel nélküli együttműködés ez, és célja a művészet, a média és egyéb humán témakörök kivesézése. Ők adták közre a

Dada, a művészeti folyóirat összes számát.

A Dada az irányzat születése után egy évvel, 1917-ben indult, és 1921-ben jelent meg utolsó, nyolcadik száma. A mozgalom nem sokkal élte túl legjelentősebb újságját, ugyanis a '20-as évek közepére már szinte teljesen elhalt az irányzat. Ennek ellenére felmérhetetlen a későbbi művészeti irányzatokra, egyes művészek munkájára gyakorolt hatása. Igazi dadaista képzavarral úgy is mondhatjuk, hogy nagyon sokan a dadaizmus - szándékosan csak férccelt - köpönyegéből bújtak elő. A monoskop honlapján A Dada valamennyi száma elérhető szkennelt formátumban, teljes terjedelemben.

A Dada, a művészeti folyóirat első számának borítója Forrás: monoskop.org

A vesszőparipa legendája

Az irányzat neve (dada) körül sokféle elmélet kering. A legérdekesebb talán az, hogy az egyik alapító, a román származású Tristan Tzara találta ki a kifejezést 1916 februárjában, egy délutáni beszélgetés közben, mikor művész társa,

Hans Arp egy brióst emelt bal orrlukához.

Tzara állítólag felkiáltott, hogy dada, mert a szó rövidségénél és furcsa hangzásánál fogva is jól kifejezte Arp őrült orrlukas mozdulatát, de jónak tűnt arra is, hogy kifejezzék vele addigi művészi tevékenységüket, amelyet egy ideje már próbáltak mozgalommá gyúrni. Végül sikerült is nekik.

A francia dada szó egyébként lovacskát és vesszőparipát is jelent. (Természetesen az 1930-as évektől már a legtöbb szótárban a dada szócikknél ott van maga a művészeti irányzat is, mint vonatkozó jelentés.) Az etimológiai fejtegetések szinte végigíksérték az irányzat rövid életét, és mindig is a dadaizmus malmára hajtotta a vizet, mert az értetlenséggel vegyes káoszt jól ki tudták használni a művészek. Egy 1921-es szórólapjukon azt írták, hogy 50 frankot adnak annak, aki elmagyarázza nekik, mi a dada. Ez a gag önmagában leírja a dadaizmus lényegét, amely mindig is

a művészi érték fölé helyezte a groteszket és az abszurdot.

A legjobb megoldás a dada szó - és a mozgalom - esetében, ha ki-ki saját elképzelése szerint áll hozzá. Tristan Tzara is nagyjából ezt tanácsolja egyik kijelentésével az irányzat második kiáltványában. Hugo Ballé után két évvel, 1918-ban azt írta Tzara, hogy a

dada semmit sem jelent.

Tehát bárki szabadon nyúlhat a szóhoz, viszonyulhat az alkotásokhoz. Tzara még ironikusan leírja, hogy annak ellenére, hogy semmit nem jelent, Olaszország egyes részein ezt a szót használják a kockára és az anyára is.

Ellenkultúra a javából

Minden ellenkultúrák alapjának is nevezhetjük a dadaizmust, hiszen előtte, ilyen erővel még senki nem helyezkedett szembe mindazzal, ami addig a jót, a szépet, az erkölcsöset jelentette - elsősorban - a művészetben. Ráadásul ezt elsöprő, lehengerlő megnyilvánulásokkal tette világossá.

Az avantgárd dadát alapvetően a háborúellenesség szülte.

Nem egy egyszerű romboló őrület akart ez lenni, és nem csupán a bebetonozott művészeti struktúrát akarta szétbombázni brahiból. Nem egy cél és elképzelés nélküli rakétát lőttek ki Tzaráék, hanem igazi politikai töltete volt a fegyvernek, amelyet elsősorban háborúellenességgel töltötték tele.

A felvételen a zürichi dadaista csoport klubszínháza, a Cabaret Voltaire előadásaiból is láthatók részletek.

Az első világháború erőszakossága sarkallta a semleges Svájcba menekülő francia, német, vagy akár román művészeket, hogy reagáljanak a problémákra. Ők ezt így, a dadával tudták megoldani. A politikai tartalom, tehát az értelmetlen tömeges gyilkosságok elleni kiállás mellett természetesen kulturális oka is volt a dada elindításának. Ilyen volt az európai kultúra hanyatlása, illetve az is, hogy egész jól fogadták a dadaizmust megelőző avantgárd irányzatokat, az izmusokat.

Öngyilkos akció

Az első jelentős csoportot a német Hugo Ball és a román Tristan Tzara alapította Zürichben 1916-ban, mikor úgy tűnt, hogy a háborúnak már soha nem lesz vége. Az elkeseredettségre - teljesen érthetően - nagyon

jó gyógyírnak tűnt a művészi pukkasztgatás, meghökkentés, amit sikerült mozgalommá növeszteniük.

Később alakultak központok Európa és a világ többi részén is. Voltak dada sejtek Berlinben, Kölnben, Hannoverben, Párizsban és New Yorkban is. Kisebb, nem akkora port kavaró csoportok működtek még Hollandiában és Olaszországban is.

Hugo Ball így adta elő Karawane című képversét a Cabaret Voltaire-ben Forrás: Wikimedia Commons

A dadaizmus elemi erővel tört be a kultúrába az 1910-es évek közepén. Több művészeti ágban jelent meg a dada. A műfaji határok elmosása gyakori volt, de új műfajokat is teremtettek a dadaisták. A robbanásszerű indulással magasra tették a mércét, és ezt soha nem is akarták lejjebb engedni. Az indulás után a dadaista alkotások tartalma folyamatos erőt képviselt, és ez energiát követelt az alkotóktól és a befogadóktól egyaránt. Egyértelmű, hogy egy ilyen intenzív, groteszkkel operáló, zakatoló monstrumot nehéz sokáig fenntartani, ezért 100 évvel később jogosan gondolhatjuk, hogy a dada kamikaze akció volt.

A repülőgépet pedig a jó ízlés által vezérelt - elsősorban - európai művészet szíve felé irányították.

Erő és nemzetköziség

Az első kiáltványt Hugo Ball írta 1916-ban, majd két évvel később Tristan Tzara erősített rá egy még dadásabb szöveggel. A forrás és a szándék ugyanaz maradt: a művészi függetlenség igénye és elérése.

Ball kiáltványa azt mondta, a cél, megszabadulni mindentől, ami bűzössé teszi az újságírást. Véget kell vetni a férgeknek és mindennek, ami jó és helyénvaló, erkölcsösködő. Ezt pedig egy módon lehet elérni. Ha kimondjuk a szót: Dada. Tzara pedig azt írja kiáltványában, hogy

aki velünk van, megőrzi a szabadságát, mi itt most termékeny földbe vetjük a magjainkat.

Egyértelmű, hogy a dadaizmussal egy igazán közös, nemzetközi mozgalmat akartak létrehozni. Éppen ezért a Dada, a művészeti lap 1917 és 1921 között Zürichben és Párizsban is megjelent. Ez volt a második, és talán legjelentősebb újságjuk. Összesen 8 számot adtak ki, ezeket lehet letölteni a monoskop honlapjáról. A tervezett nemzetköziségre utal az is, hogy a Dada első számában franciául és olaszul is jelentek meg kommentárok, versek. Az együtt, antológiaként megjelenő 4-5. szám után lett vége a háborúnak, és ekkor Tzara és néhány dadaista társa a

folyóirattal együtt Zürichből Párizsba költözött.

Egyébként korábban már volt egy folyóiratuk, a Cabaret Voltaire – ez volt a neve a zürichi színháztermüknek, klubszínházuknak is. A Zürichben alakult dadaista csoport, amelynek keménymagja volt Hugo Ball, Tristan Tzara és Hans Arp volt, nagyjából 2016 februárjától tobzódott a zürichi Cabaret Voltaire-ben. Ebben a klubban a költészet, a zene és a politikai színjátszás keveréke tombolt. Voltak itt lármazenei produkciók, halandzsa versek és szimultán versmondás, versüvöltés is.

A Der Dada első számának borítója Forrás: University of Iowa

Ahogy a dada terjedni kezdett, úgy vált Tzara a mozgalom prófétájává, és promóciós aktivitása egyre csak nőtt. Leveleken keresztül bombázta a dadával a francia és olasz írókat. Igaz, hogy szinte lehetetlen röviden megfogalmazni, mi volt pontosan a dada, de az biztos, hogy

nem volt visszafogott, és ez igaz a reklám hadjárataira is.

Egyébként nem Ball és Tzara voltak a legaktívabb dadaterjesztők. 1919 és 1920 között működött egy rámenős, politikailag igen aktív dadaista csoport Berlinben is. Ki is adtak egy rövidéletű folyóiratot Der Dada címmel. Összesen három számot jelentettek meg, ezek már az Iowai Egyetem jóvoltából letölthetők.

A dadaizmus Magyarországon elsősorban az irodalomban jelent meg. Leginkább Kassák Lajost és Tamkó Sirató Károlyt lehet említeni, akikre érezhető hatással volt a dadizmus, néhány szövegükben egyértelműen megjelenik az irányzat. Mégis talán a legjelentékenyebb magyar dadaista alkotás Déry Tibor Az óriáscsecsemő című darabja, amit Olaszországban írt 1926-ban.