Örömünnepet és lagzihangulatot hozott a szalonforradalmár ska-császár

Vágólapra másolva!

Nehéz eldönteni, hogy a nosztalgiafaktor, vagy csak úgy önmagában Manu Chao és csapata volt olyan erőteljes és szórakoztató élmény a péntek esti Sziget Fesztiválon, amely miatt úgy érezhette magát az ember, hogy a Nagyszínpadra is beköltözött az, ami miatt Sziget a Sziget. Színes kavalkád, öröm, móka boldogság. És soha véget nem érő pattogás.

Hankó Viktor

Vágólapra másolva!

Manu Chao Sziget Fesztivál Sziget 2016

Ugye az szinte már-már magától értetődő, hogy mindig kell egy-egy olyan momentum, vagy jelenet a koncertekre, amelyek árnyalják a képet és amely miatt képes megoszlani a közönség. Van, akit idegesít az, ha egy előadó izomból önkifejez, van akit szórakoztat az, hogy a buliba ez visz egyfajta fűszert is.

Manu Chao egy született forradalmár. Csak éppen forradalom nélkül. Tulajdonképpen inkább

a ska, vagy a rockzene Hemingway-e: kicsit bele-belekóstol a szabadságharc ízébe, csinál ezt-azt, de azért elsősorban megmarad művésznek.

Meg mondjuk Manu Chao már annyiban mindenképpen inkább korunk embere, hogy nála a "revolución" gyakorlatilag a marihuána legalizálását jelenti.

Manu Chao a Sziget Fesztivál 3. napján Fotó: Polyák Attila - Origo

Szóval ilyen előismeretek nélkül talán nem is volt meglepő az, hogy a "Jó estét Budapest" köszöntést követően egy angolul (és egyébként magyarul is) nehezen beszélő hölgy szólt egy keveset arról, hogy álljanak ki a népek a demokráciáért. Meg még csomó mindenért, de sajnos azokat alig, vagy inkább nem lehetett már érteni. Nem egy rutinos nagyszínpados szónokról van most szó, így hát tényleg nehezen lehetett kivenni, hogy pontosan mit történik. Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke annyit mondott nekünk, hogy a felszólalás a zenekar showjának a része volt és a környezetvédelemmel kapcsolatos.

Tulajdonképpen majdnem mindegy is, hiszen a gitár sírása aztán hamar elfújta a gondolatokat. Azt csak finoman tesszük hozzá, hogy a spanyol-francia José-Manuel Thomas Arthur Chao Ortega és zenekara képes volt arra a bravúrra, amire a feleennyi idős előadók nem képesek:

tűéles pontossággal kezdeni és örömmel zenélni.

A kivetítőn az évek óta megszokott, megszeretett és jól ismert Exupéry-stílusra hajazó, paint-rajzok és animációk futottak. Végig. Tehát ezt úgy kell érteni, hogy Manu Chao koncertjét ezúttal sem az orbitális vihar, sem az áram többszöri elszökdösése nem zavarta meg úgy, ahogyan néhány évvel ezelőtt. Bár a fickó még abból is jól jött ki annak idején.

Szóval ment a bolondos zúzás, szóltak a szirénák, ordítottak a dudák, tolták a szokásos gagyi echo-zást, jöttek a megagiga slágerek, mint a Me Gustas Tu, Bongo Bong, La Primavera.

Olyan volt az egész mint valami baráti, haveri dzsembori néhány tízezer boldog ember részvételével.

Én a produkció alapján Manu Chaot egy tök kedves srácnak (55 éves) képzelem el, aki nagyokat tud sztorizni valami jóféle konyak fölé görnyedve az ugandai emberi jogi helyzetről. Egyszerűen nem lehet őt nem szeretni. Úgy fest, hogy ő tényleg ott és úgy van, ahol és ahogyan lennie kell. Ez pedig sugárzik minden egyes gesztusából és porcikájából. Pattog, ugrál, semmi manír. Mintha egy jó értelemben vett hülyegyerek kapta volna meg végre a lehetőséget, hogy a kisváros egyetlen blues-pincéjében játszhasson a cimboráival egy negyed órácskát. Úgy ad bele apait-anyait.

Imádnivaló!

A közönség is ugrál vele együtt, körbe-körbe szaladgálnak, indiántáncot jár a nép. Száll a por, masszává áll össze sok ezernyi kacaj. Ez a fickó még egy forradalom leverését is ska-t hallgatva, bólogatva, a verandán szivarozva, sangriát szopogatva, a tengeri levegőből mélyet szippantva siratná el. Mosolyogva.

Magunk közt szólva azért egészen érdekes néhány világban létező igazságtalanságról, megnyomorított népekről szóló dalokat ujjongva, ugrálva hallgatni.

Az külön megmosolygtató volt, hogy alig tudták elhagyni a színpadot.

Ők sem akarták elengedni a közönséget és a közönség sem őket. Így aztán kicsivel a megengedett időn túl ért véget a zaj- és hangverseny.

Szóval Manu Chao lehet, hogy nem éppen a legfrissebb trendek apostola, nem az éppen regnáló legtrendibb bulipápa, viszont pont az, amire egy ilyen fesztiválon, ilyen méretekben igenis szükség van: egy őszinte, kedves, vidám fickó, aki imádja azt, amit csinál. Ráadásul azt centire pontosan jól is csinálja.

Köszönjük, Manu! A Szigetet ismét Szigetté tetted!