A világ egyik leghíresebb színháza jön a Nemzetibe

Odin Teatret
Vágólapra másolva!
Ismét a Nemzeti Színházban látható az antropológiai színház legjelentősebb képviselője, Eugenio Barba, aki legendás társulatával égetően aktuális témákat érint a The Tree (A Fa) című produkciójában.
Vágólapra másolva!

Az előadásban két mesélő mutatja be és kommentálja a jeleneteket a Történelem fája körül: a szír sivatagban két Yazidi szerzetes elültet egy körtefát, hogy visszacsalogassák az eltűnt madarakat. Nigériában egy anya egy fa árnyékában pihen, amely a felejtés fája – karjaiban egy tökbe rejtve lánya fejét tartja. Egy európai hadvezér elmagyarázza egy afrikai hadvezérnek, hogy miért szükségesek az etnikai tisztogatások - az afrikai ezután emberáldozatot mutat be, hogy a saját gyerekhadseregét sebezhetetlenné tegye, mielőtt harcba indulnak. Egy lány a babáival játszik a fa körül, amelyet az apja ültetett, amikor megszületett, és azon gondolkodik, vajon a madarak milyennek látják a földet a levegőből...

A szeptember 30-ai ősbemutatót követően a darabot négyszer, október 1-jén, 2-án, 4-én és 5-én láthatják nézők a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. Előtte két napig kivételesen érdekes koncertek lesznek az előadáshoz kapcsolódóan.

A Fa (a múlt) része Az ártatlanok trilógiájának (The Trilogy of the Innocents), a Nagyvárosok a Hold alatt (The Great Cities under the Moon) (a jelen) és a Krónikus Élet (The Chronic Life) (a jövő) című darabokkal együtt.

Az előadás premierje ma lesz a társulatnak otthont adó Holsterbróban, utána legközelebb Budapesten mutatják be a darabot.

Odin Teatret Forrás: Rina Skeel

Kultúrák találkozása

Az olasz rendező, Eugenio Barba az 1960-as évek óta dolgozik a dániai Holsterbróban, ahol az Odin Színház (Odin Teatret) mellett 1979-ben nemzetközi antropológiai színházi iskolát is alapított (ISTA, International School of Theatre Anthropology). Az intézmény antropológiai színházi kutatásokra jött létre, mely irányzat lényegét a különböző,

akár kifejezetten távoli kultúrák előadóművészeti hagyományainak tanulmányozása

adja.

Andor Éva tavaly áprilisban beszélgetett a világhírű színházrendezővel és pedagógussal, Eugenio Barbával a TV2-n, a Tények Estében:

Barba társulatában a világ számos pontjáról összegyűjtött színészi technikákat alkalmaznak, a fókuszban a színésznek nézőre gyakorolt hatása áll. Barbánál nagyon fontosak a keleti hagományok is, a mostani produkcióban az Odin Színház társulatához Indiából Parvathy Baul népzenész csatlakozik. A másik vendég Baliról érkezik, I Wayan Bawa mester. Ők külön is bemutatkoznak: szeptember 27-én Parvathy Baul koncertet ad, szeptember 28-án pedig I Wayan Bawa táncbemutatón szerepel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!