Eötvös Péter: Nem kell kimondani azt a szót, hogy kortárs

Eötvös Péter, zeneszerző

Amikor megkérdezték Eötvös Péter Kossuth-díjas, világhírű magyar zeneszerzőt arról, hogy miért nem vesznek a koncertekre jegyet az emberek, sőt, még ingyenes rendezvényre sem nagyon mennek el, ha meghallják a „kortárs" kifejezést, Eötvös Péter azt válaszolta: nem kell kiejteni a „kortárs" szót, és akkor minden rendben lesz, nem lesz ellenérzés, és eljönnek az emberek a koncertekre. Azt is mondta, hogy el kellene már hagyni a lesajnáló attitűdöt, amikor az ember csak ingatja a fejét, és azt mondja: „ááá, ez csak kortárs.. meglátjuk, mi lesz belőle." Eötvös Péterrel a CAFé Kortárs Művészeti Fesztivál sajtótájékoztatója után beszélgettünk – arról is kérdeztük, hogy készen van-e minden műve, és hogy mikor ír magyar nyelvű operát.

Érdekes volt, amit a sajtótájékoztatón mondott a „kortárs" kifejezésről, hogy azt most már el kellene hagyni, és kizárólag a művészetekről, művészekről kellene beszélni. Miért ellenzi ennyire a „kortárs" szót?

Mert ez egy rossz beidegződés. Nyugaton már tiz-tizenöt éve nem használják ezt a szót. Inkább jellegzetes neveket adnak a fesztiválnak, úgy mint nálunk a CAFé fesztivál is, ahol a kortárs szó már különben is benne van a "Contemporary"-ban. Itt a sajtótájékoztatón csak hallgattam, hogy minden második szó a „kortárs" volt, és egyre inkább úgy éreztem, meg kell szólalnom. Gondoljunk bele: minden müvész, minden zeneszerző a saját korának kortársa volt. De megpróbálom máshogy elmagyarázni:

ha a színészek, rendezők, vagy akár focisták neve mellé mindig mondanánk azt is, hogy „kortárs", meglehetősen abszurd lenne. "Ma elmegyek egy kortárs meccsre...".

Eötvös Péter, zeneszerző Fotó: Talán Csaba

Kell-e valamivel helyettesíteni ezt a szót?

Nem. Nincs rá szükség.

Sokkal fontosabb, hogy az előadók, a művészek neve milyen gyakorisággal jelenik meg. Ez a lényeges a közönség számára.

A zeneszerző, akinek a nevét gyakrabban látják, a müveit gyakrabban hallhatják, a hallgató számára már ismertté, természetessé válik. Kiváló példák is vannak. Most voltam Svájcban, mert kaptam egy megrendelést a Roche nevű cégtől, amely egy hatalmas biomedicin kutató intézet. Minden második évben megkérnek egy-egy zeneszerzőt – látja, most én is majdnem azt mondtam, hogy „kortárs" zeneszerzőt -, szóval, megkérnek egy komponistát, hogy írjon egy zenekari darabot. Most engem kértek fel, én vagyok 18 év alatt a kilencedik. Egyetlen kikötése van a cégnek, csak új zenekari darabra adnak megrendelést. Két alkalommal jártam már a cégnél. Az első látogatásomkor bemutatták a gyárat és a kutatólaboratóriumokat, a másodikon pedig volt egy nagyszabású ceremónia, ahol bemutattak engem a Roche 100-150 kutatójának a világ minden részéböl. Mellékesen, összesen kilencvenkétezren dolgoznak a Roche-nál. Feltették azt a kérdést, hogy mi a közös a zeneszerzö és a biokutató gondolkodásmódjában.

A zeneszerző valahonnan szívből, hasból, fejböl, vagy ki tudja honnan, de többnyire intuicióból dolgozik. Bármilyen meglepő, a laboratóriumi kutatók is hasonlóképpen dolgoznak.

Kapnak bizonyos eredményeket a molekulákról, génekről, de hogy mi a következő lépés, azt pontosan nem tudják, csak valahonnan, belülről érzik. Ezt nagyon érdekesnek találom. Azért tartották meg ezt a ceremóniát, hogy én elmondjam, hogyan gondolkodom alkotás közben, és hogy ez mennyire hasonló az ő munkájukhoz. Csodálatos. Ezzel, hogy engem – és a másik 8 zeneszerzőt felkérték az alkotásra, máris megjelenik ezeknek a zeneszerzőknek a neve újra és újra az intézmény tudatában.

Hogyan lehetne a közönséget rávezetni arra, hogy a mindenki által kedvelt Bach vagy Mozart zenéjétől eljusson a modern zenéig?

A mai zenétől kell eljutni Bachig.

Amikor a főiskolán tanítottam, a karmester osztályomban így fordítottam meg a sorrendet. Mai zenével kezdtem a tanítást az első órán.

Bevittem az osztályomat egy másik tanterembe, a zeneszerzőkhöz, és tudatosítottam bennük, hogy annak az osztálynak, ahová bevittem őket, ők lesznek a karmestereik. Azután átvettük a ma élő, jelentös alkotó zeneszerzőket, később azokat is, akik már nincsenek köztünk, és így jutottunk el Beethovenig, mindig a hasonlóságokat vagy a különbségeket keresve a különbözö korok gondolkodásmódja között.

A mai zenétől kell eljutni Beethovenig Fotó: Talán Csaba

Mennyire fontosak a fesztiválok – mint például a CAFé Budapest Fesztivál – a mai zene, mai művész számára?

Szükség van a fesztiválokra, mert egy bizonyos tematizálás által koncentráltan tudja felhivja a közönség figyelmét az eseményekre. De akkor fontos a fesztivál, ha az egy folyamat része. Ha tud egy plusz élményt adni.

Léteznek nagyon hosszú fesztiválok, például Párizsban a Festival d´automne, ami három hónapig tart. Ott öt-hat téma köré szervezik a programokat, előadásokat.

Ez azért előnyös, mert jobb a közönség eloszlása. Sajnálom, hogy a CAFé Fesztivál ilyen rövid, ugyanis pont külföldi koncertjeim lesznek ezalatt a 17 nap alatt. Csupán egyetlen napon leszek Pesten. amikor Penderecki jön. Közönségtalálkozót szerveztünk vele a BMC- ben, pontosan azért, hogy személyesen is közelebb hozzuk a hallgatókhoz.

Tapasztalata szerint mekkora az a réteg, amely a CAFé-hoz hasonló fesztiválokon találkozik először a mai művészettel és művészekkel?

Ez változó, és véletlenszerű. Attól is függ, hogy milyen fesztiválról beszélünk. Mennyire nemzeti vagy nemzetközi a fesztivál. A nemzeti fesztivál a saját művészeit, alkotóit mutatja be az oda érkező külföldi látogatóknak, de ugyanennyire fontos, hogy a hazai közönség a világ müvészeivel és jelenkori alkotóival találkozzék. Visszatérnék ahhoz, amit korábban mondtam:

a folyamatosság a fontos. A fesztiválok elötti és utáni egyenletes információs áramlás.

A fesztivál mindig az átlagon felülit mutatja meg. De az átlag csak a folyamaton belül alakul ki. Gondolja el: ha az ember a virágait egy évben csak egyszer - mondjuk - októberben locsolja meg, a többi időszakban nem, akkor a virágok nem nőnek, nem fejlődnek, sőt... Így értem a folyamatosságot. Ahhoz, hogy valami tovább éljen, folyamatosan kezelni és ápolni kell. Ezt mondhattam volna a sajtótájékoztatón is...

A CAFé Fesztivál sajtótájékoztatója Fotó: Talán Csaba

Nem baj, így legalább nekem elmondta... (nevetünk) Milyen fellépésekre, koncertekre, előadásokra készül most?

Sok munka volt ebben az évben – az Esterházyval közös oratóriumom, a Halleluja volt a legnagyobb, legfontosabb, legjelentősebb előadás, amit Salzburgban mutattunk be a bécsi Filharmonikusokkal. Ennek lesz a budapesti bemutatója november 24-én a Müpában. Ugyanazzal a zenekarral, ugyanazokkal a szólistákkal, Budapesten én vezénylem majd a koncertet. Októberben mutatják be az új, 45 perces vonósnégyesemet Londonban, Zürichben, Madridban, Frankfurtban és Párizsban. Decemberben új zenekari müvet játszanak tölem Salzburgban, a címe: Dialóg Mozarttal. Ezen kívül négy olasz zenekartól kaptam megrendelést. A darab már készen van – szorgalmas komponista vagyok -, jövö májusban lesz a Milánói Scala-ban a bemutató.

"Szorgalmas komponista vagyok." Fotó: Talán Csaba

Azt mondja: szorgalmas komponista. Minden operája, darabja készen van, amit megírt? Soha nem nyúl már bele?

Állandóan belenyúlok, változtatom kicsit a darabjaimat, az operáimat. Amíg élek, folyamatosan javitgatom az ujabb bemutatók elött, ha szükséges. Ezek a gyerekeim. Némelyiket még ápolgatnom kell.

Egy sincs kész teljesen?

De, a 10 operából több mint a felén már nem változtatok. A maradéknál igyekszem még pontosabban, eröteljesebben felépiteni a jeleneteket és a zenei hangzást. Amelyik készen van, azokat már szabadjára engedtem és járják a világot.

Magyar nyelvű operát mikor ír?

Külföldi operaházaktól kaptam megrendeléseket, oda nagyon nehéz lenne magyar nyelvűt írni. Az összes megrendelésem eddig külföldi volt. De most tervezek egy magyar nyelvű operát írni.

Melyik műből írja majd a magyar operát?

Az egyik tervem az, hogy Krasznahorkai László: Az utolsó farkas című művéből írok operát. Van egy másik tervem is, de azt még nem mondhatom el.