A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Stílusosan zárja a nyarat a Budapest Park

Vágólapra másolva!
A legmenőbbeket hívták a Kapuzárási Piknik fesztiválra – a végén Example csukja az ajtót.
Vágólapra másolva!
Nem engedi könnyen a nyarat a Budapest Park Forrás: Budapest Park

A Budapest Parkban egészen szeptember végéig tombol a nyár, amit

egy izmos fesztivállal, a Kapuzárási Piknikkel búcsúztatnak

öt napon keresztül, a legnépszerűbb hazai zenekarokkal és egy izgalmas sztárvendéggel, a brit slágergyáros Example-lel

szeptember 21. és 25. között.

Így húz 19-re lapot a Budapest Park

A fesztivál nyitónapján, szeptember 21-én

Péterfy Bori és a Love Band játszik,

a zenekar itt mutatta be júliusban Szédülés című új lemezét, most pedig visszatérnek, hogy ezt az őszi estét is felforrósítják, amiben a karizmatikus Minda Endre (Black Bartók), Lovasi András (Kispál és a Borz, Kiscsillag), Henri Gonzo (Fran Palermo), a fél Supernem zenekar és Egyedi Péter (Óriás), is segítségükre lesz.

Brains Forrás: Nagy Márton

A következő napon a

Brains

tagjai vethetik bele magukat a tömegbe, akik élő drum and bass muzsikájukkal – a szervezők szerint –

jobban megmozgatják a közönséget, mint bármilyen aerobictréner,

de hogy biztos legyen a másnapi izomláz,

előttük a Pannonia Allstars Ska Orchestra

koncertjén kapnak komolyabb szerepet a lábak.

... és még csak most jön a hétvége!

Pénteken a

Vad Fruttiknak

nemcsak nyár, de budapesti évzáró koncertjük is lesz a mostani parkos fellépés. Ráhangolódásképp a szívet tépő dallamok mestere, az Esti Kornél játszik.

Mindenki ott lesz a Punnany-bulin Fotó: Hirling Bálint - Origo

Szinte már hagyomány, hogy a

Punnany Massif

a nyarat a Parkban búcsúztatja. A csapat ráadásul idén pár fesztivált leszámítva csakis itt lépett színpadra, a nyarat pedig rendhagyó módon engedik útjára:

elhívják az összes olyan előadót, akivel valaha is együtt játszottak,

hogy egy őrületes estén idézzék fel a szezon legjobb pillanatait. A Punnany előtt a bájos

Marge és zenekara

melegít be.

Szórakozol...?!

Example - azoknak, akik még életben maradtak a Kapuzárási Pikniken Forrás: Csatári Gergely

Az abszolút „end showról” az

Example

gondoskodik idén. A neves brit producer-énekesnek olyan slágereket köszönhetünk, mint a Changed the Way You Kiss Me, a What We Made vagy a Chasing The Sun, jelenleg pedig gőzerővel dolgozik hatodik albumán, melyről ízelítőként nemrég mutatta be a Latert, így szeptember 25-én már erre is bulizhatunk. Example előtt

JumoDaddy (Play Me Records, Monstercat) & Friends

fűti fel a terepet,

MC Kemon, Sena Sagadu, Lábas Viki, Horváth Boldi és egy meglepetés MC társaságában,

az afterpartyról pedig Edo Denova és DJ Gomes gondoskodik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!