Sokkot kaptunk a Red Hot Chili Pepperstől

Red Hot Chili Peppers koncert - Budapest, Sportaréna

Lehengerlő volt a Red Hot Chili Peppers csütörtök esti koncertje. Élő rongybaba, ugráló békaember, animáció csövekből, sivalkodó gitár, döngő ütemek. Jó volt.

„Te! Ezek még jobban élvezik, mint mi" – bökte oldalba a mellettem ülő lány a partnerét a Red Hot Chili Peppers csütörtök esti koncertjén a Budapest Arénában. Igaza lehetett. A közönséget persze nem kellett félteni. Egyik extázisból a másikba estek, ahogy a banda slágerei követték egymást. Mégis, ha az ember a révületben ugrabugráló zenészeket nézte, nehezen tudta elképzelni, hogy

bárki jobban élvezné Fleaék zenéjét, mint Fleaék.

A völgyes hölgyek

Mit vár az ember, ha elmegy egy világsztár banda koncertjére? Nagy bulit, jó hangulatot, fasza hangzást, minőségi muzsikát és látványos show-t. A Red Hot Chili Peppers ezeket rendben leszállította.

Az előzenekar, a Deep Vally

nem volt rossz, hozta a kötelezőt,

olyan volt, mint amilyennek egy előzenekarnak lennie kell. Amúgy érdekes jelenség voltak. Két lány, egy dobos és egy énekes-gitáros (basszus nuku). Klasszikus blues-rockot toltak, mennydörgősre torzítva és hangosítva. Talán kicsit zúzós volt egy olyan populáris banda közönségének, mint az RHCP, de végül is a söröspoharak nem záporoztak rájuk, és az első sorokban egész sokan buliztak a mocsári zenére.

Tudnak

Az RHCP előtt nem volt kivetítős intró, robbanás, tűz vagy egyéb látványosság. A zenészek egyszerűen besétáltak a színpadra, és zenélni kezdtek. Nyomtak egy kétperces intrót, majd bejött Anthony Kiedis énekes is, és rákezdtek a Can't Stop-ra.

"Can't stop, addicted to the shindig..." Fotó: Polyák Attila - Origo

A banda úgy zenélt, mintha nem is zenészek lennének, hanem valami

elementáris természeti erő.

Pengén szóltak, és azt is megmutatták, hogy remek zenészek. Sokat játszottak a dalokkal, nem úgy van az, hogy csak úgy bemagolják az albumverziót, és ledarálják a fejükbe rögzített kottából. Teleszínezték a számokat kiállásokkal, szólókkal, spéci részekkel. Egészen félelmetes volt élőben szembesülni Flea, Chad Smith és Klinghoffer hangszeres tudásával.

A főnök Flea és Chad Smith Fotó: Polyák Attila - Origo

Nagy kérdőjel volt a koncert előtt Kiedis, aki azért nem egy Pavarotti. Ha az ember kicsit nekifekszik a YouTube-nak, és végignyálazza az RHCP-koncertfelvételeket, rengeteg katasztrofális énekesi teljesítménybe fut bele. Kiedis rendszeresen hamis, sokszor fárad el a hangja, sőt az sem ritka, hogy a koncert elejétől csak mormogásra futja neki. Hál' istennek Budapestre jó passzban érkezett.

Mindent úgy énekelt, ahogy kellett.

Néha ugyan ott kezdett énekelni, ahol nem kellett volna, és olyan is volt, hogy lemaradt a daltól (Californication első versszaka), de ennyi benne van (például, amikor az AC/DC utoljára itt járt, Brian Jones úgy eltolta a You Shook Me All Night Long-ot, hogy ihaj).

Rendben volt a hangja Fotó: Polyák Attila - Origo

A dalok elég vaskosan szóltak a lemezekhez képest, főleg mert Klinghoffer gitáros elég nagy szabadságot kapott. A gitár sokkal hangsúlyosabb volt a koncerten, mint az albumokon, ráadásul a mester telepakolta a dalokat sivalkodós gitárszólókkal.

Élvezték, na

Ez már így önmagában is elég lenne egy pazar koncerthez, de ehhez jött még hozzá, amit a banda a színpadon leművelt. Annyi kalóriát égettek el négyen két óra alatt, mint 17 Rubint Réka 6 edzésen (ezek persze csak becslések). Klinghoffer szerintem a világ leglazább embere, és ezt most fizikailag értem. Az az ember egy élő rongybaba, és bármilyen dőlésszögben képes gitározni. Ha akarja, hátrahajol, hogy a tarkója a sarkát éri, ha akarja előre, hogy a homloka a térdét. Ült, feküdt, térdelt, guggolt mindenféle kitekeredett pózokban, ide-oda pörgött a tengelye körül, és persze tépte a húrokat.

Klinghoffer itt is hajol Fotó: Polyák Attila - Origo

Chad Smith dobos volt a visszafogott arc. Némi dobverődobálással és -pörgetéssel beérte. Anthony Kiedis nyomta a szokásos lépegetős táncot, forgolódást, fejrázást, pózolást.

Flea meg a szokásos ugrálást, olyan volt, mint

egy bespeedelt béka, aki állatul basszusgitározik.

Amúgy eléggé lejött, hogy Flea itt a főnök. A fejével kommandírozta a többieket, volt, hogy engedélyezett még egy kis szólót Klinghoffernek, elismerően bólogatott az ügyes részeknél. A közönséggel is leginkább ő dumált. Méghozzá tök szimpatikusan, közvetlenül, kedvesen.

Nem kérdés, hogy élvezik Fotó: Polyák Attila - Origo

A repertoár is rendben volt. A legnagyobb slágerek alkották a menü gerincét, a banda spéci zenei ínyencfalatjaiból kevesebb volt. De egy stadionkoncertre ez való, pláne egy olyan országban, ahová 20 év távolmaradás után teszik be a lábukat: a slágerek. Mondjuk kimaradt az Otherside, de ne legyünk telhetetlenek.

A szemnek is ünnep volt

Ez így már elég lenne egy császár koncerthez, de még nem szóltunk a látványról. Általában azt szoktam mondogatni, nem érdekel a cirkusz. Legyen jó a zene, a körítéssel meg foglalkozzon az, akit a muzsika nem köt le. Az RHCP viszont tudott olyat nyújtani, hogy még én is csak pislogtam.
A közönség első harmada felett kis fénycsövekből álló függöny függött.

Az első sor és a fénycsövek Fotó: Polyák Attila - Origo

Ezek a kis csövek fel-le húzhatók voltak, és mindenféle színben tudtak világítani. A csövek gyakorlatilag pixelek voltak egy dinamikusan változó 3D-s animációhoz, ami mindig az adott dal hangulatához igazodott. Ha kellett, formák rajzolódtak ki belőlük, ha kellett, kéken hullámoztak, mint a tenger. Elképesztően látványosak voltak.

Valahogy így kell ezt

A közönség azt kapta a pénzéért, amit várt, sőt még többet is. Nálam eddig ez volt az év koncertje, pedig a Black Sabbath és az Iron Maiden se volt smafu. A Red Hot Chili Peppers elsöpörte és a földbe döngölte a népet. Nem maradt más utánuk csak por, hamu és kielégült testek.

Nézze meg a koncertről készített képgalériát!http://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/gdisplay?xml=/1609/Red_H20169275239/gallery.xml&rovat=kultura