Megrázó zenei élmény lesz Both Miklós koncertje

Eddig sosem hallott zenei anyagot mutat be a Fonogram és Budai-díjas zeneszerző a Budapest Ritmo keretén belül a Müpában. Interjú Both Miklóssal.

A zenész élete egyik fontos koncertjére készül Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Ön egyszerre zeneszerző, előadóművész, fotós és az utóbbi években több expedíciót szervezett. A szülei nem akarták, hogy orvos vagy ügyvéd legyen inkább?

Melyik szülő ne akarná, hogy a gyermeke orvos vagy ügyvéd legyen? Talán az orvos és az ügyvéd szülők...? Ilyen értelemben nálunk is hasonlóképpen néztek ki az elvárások. Ráadásul a szüleimet eléggé riasztotta a zenészi pálya, mivel nem is voltak hivatásos zenészek a családunkban.

Miért vállal ennyi mindent egyszerre?

Azt hiszem, nem arról van szó, hogy úgy általában és folyamatosan túlvállalnám magam, hanem inkább sokféle dolgot vállalok.

Sokkal inkább a munkáim összeszervezése jelenti a nehézséget, nem pedig az, hogy mondjuk fejben szétesem.

Az meg csak tovább nehezítette a dolgot, hogy minden évben több hónapot dolgozom külföldön. Bár közben meg sokszor vágytam arra, hogy nagy utazások mentén teljesen más gondolatokat ismerjek meg. Arra emlékszem, hogy amikor egyetemista voltam, az évfolyamtársaim nagy része Erasmusszal élt külföldön hónapokat. Mivel én már aktívan koncerteztem tizenéves korom vége óta, csak vágyakozva hallgattam a hazatért barátaim élménybeszámolóit. És nem csak az élménybeszámolók voltak érdekesek, hanem ahogy láttam rajtuk a változást egy ilyen út után. Huszonéves korom végén végül az én életemben is eljött ez a pont. Ekkor jutottam el oda, hogy azt éreztem, a korábbi munícióim fogytán vannak, és ezt nem akartam elfogadni. Nagyon sok dolog született bennem akkor, amit ha nem vettem volna figyelembe, valószínűleg elárultam volna a kezdeti céljaimat. Aztán szerencsére egy olyan utóélete lett ennek a döntésemnek, amit akkor álmaimban sem hittem volna.

Tehát 30 éves kora körül attól tartott, hogy kiég?

Nem pontosan tudom, mit jelent az az esetemben, hogy kiégek, mivel céljaim folyamatosan voltak, vannak. Inkább a nehéz időszakok csak annyit jelentettek, hogy nem láttam a következő lépcsőt, nem láttam, hogy hogyan tudom megvalósítani az amúgy belül forrongó tenni akarásomat. De ha ez arról szól, hogy nem találjuk meg mindig időben a következő lépést, és beleragadunk valamibe, ami aztán motorikussá válik, akkor szerintem ez természetesen minden emberre veszélyt jelenthet.

Sőt, még néha jót is tesz, ha időnként igazán meg tudjuk utálni az aktuális önmagunkat.

Both Miklós az elmúlt években ellátogatott Kínába, Iránba, Oroszországba és Ukrajnába is Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Nagyon sok országban járt már az elmúlt években, de miért pont Kelet?

Az én kutatási területem nem is alapvetően égtájjal, hanem szinte kizárólag a szegénységgel jár párban.

Egy laikus, ha megnézné azokat a helyeket, ahova járok, valószínűleg felkiáltana, hogy „jaj, mennyi szegény ember”. Viszont nekem ezek a közösségek mást jelentenek.

Először is a szegénységgel együtt jár az, hogy sokkal kevesebb információ jut be a külvilágból, amiből adódik, hogy sokkal kevésbé hódított teret a globális tömegkultúra. Az emberek művészi kifejezési formái egy különálló nyelvet mutatnak a popkultúrához képest. Ráadásul olyan nyelvet, ami sok évszázadon keresztül fejlődött elzártan, és egy nem onnan származó embernek az üzenete alig értelmezhető. Azonban lévén hogy ezeket a dalokat is adott esetben a szerelem, a halál vagy a szorongás inspirálta, alkalmasak a mély valódi emberi érzések, valódi érzelmek továbbadására.

A kulcskérdés itt az, hogy megértjük-e a nyelvét? Ahogyan egy kínai ember beszédét sem tudjuk értelmezni mindenféle nyelvi ismeret nélkül. Szükség van egy tanulási folyamatra, ahol a szavak és a nyelvtan elsajátítása után elkezd értelmes beszéddé változni. És ebben áll a fontossága az ilyen eldugott közösségeknek. Hiszen könnyű belegondolni, hogy mondjuk egy zeneszerzőnek mekkora inspirációt jelenthet, ha olyan emberek, közösségek zenéjét hallhatja, amelyek az ő gyökereitől merőben eltérők, emiatt mindent sokszor alapjaiban másképpen gondolnak, de végeredményben az énekük lényege és funkciója ugyanúgy a félelmeik kiéneklése. Tehát a végcél minden dalban közös, csak a "nyelvtana", a "szókincse" más. Bartók például azért is tudott valami egészen újat alkotni a korában, mert egyrészről tökéletesen elsajátította az akadémikus zeneoktatást, amit Európában lényegében mindenki tanult, egyfajta globális tudásként, de másfelől képes volt felfogni és elmélyülni egy teljesen más zenei gondolatban; többek között a Kárpát-medence népzenéjében. Amikor a kékszakállú herceg várában kinyílik az ötödik ajtó, akkor lényegében az erdélyi falvak ordítanak a mélyen tisztelt hallgatóságra egy akadémikus zenei manőverben. Erre azt mondták a külföldiek, hogy Bartók mekkora zseni volt, holott ezen túl az is benne volt, hogy sokrétűek voltak a gyökerei. Kérdésére visszatérve Keleten találhatók meg azok a körülmények, amelyek még mindig fenntartják a zárt falusi közösségeket, bár persze indulhatnék Afrika vagy Dél-Amerika felé is. De év közben sokat megyek a magyar szegénységbe, ahol ilyen izgalmas dolgokat ugyanúgy tudunk találni, leginkább a cigányság köreiben.

Megragadt Ukrajnánál egy ideig. Miért?

Igen, ez így van. Én sem számítottam rá. Leginkább azért, mert annyira kikerül a fókuszból, annyira nincsenek fogalmaink a háborún és a Kárpátalján élő magyarokon kívül Ukrajnáról. Úgy is mondhatnám Ukrajna kifejezetten nem ez a tipikus úti célpont. Ukrajnába úgy kerültem el, hogy a zenekarommal, a Naprával volt egy koncertünk majdnem három éve, és egy nagy fesztiválon játszottunk. A szervezők mondták, hogy nézzünk körül a fesztiválon, ott vannak ukrán asszonyok, akik énekelnek, falvakból.

Kodály és Bartók országaként, akik nagyon fontosnak tartották, hogy a környező országok zenéit is ismerjük meg, rájöttek, minél több információnk van a magyarokat körülvevő népek zenéjéről, annál jobban értjük, hogy mi a magyarok valódi sajátosságai.

Ebből adódóan gondolkodtam, hogy hogy van az, hogy egy ilyen mentalitásban növök föl, és mégis egyáltalán nincs is elképzelésem arról, hogy mi van a Kárpátokon túl, Ukrajnában. A helyszínre menet azon gondolkoztam, hogy biztos ilyen kedves bábuskák fognak majd valami nagyon szovjetet játszani, és ehhez képest valami egészen mást hallottam, egészen megdöbbentő volt, és nem akartam hinni a fülemnek, hogy Ukrajnában ez van? Akkor ott eldöntöttem, hogy mindenképpen vissza fogok jönni egy expedícióra. Azért voltak nehezebb falatjaim, voltam Iránban, voltam Kínában hasonló expedíción, szóval azt gondoltam, hogy ez azért nem lesz egy ilyen nehéz történet, most eljövök Ukrajnába egy hétre, hát azért kicsikét kalandosabbra sikerült, mint gondoltam volna elsőre.

Kalandosabbra sikerült a zeneszerző utazása, mint amire számított Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Mit jelent az, hogy kalandosabbra sikerült?

Ukrajnában egy tolmács társaságában bejelentkeztem az ottani Zeneakadémiára. Megmondtam, hogy Magyarországról jöttem, szeretnék egy gyűjtőutat, és tudtam, hogy azon a fesztiválon egy Poltava nevű területről – ez egy óriási, egyharmad Magyarországnyi terület – jöttek, ezen a területen keresek többszólamú éneket és kértem, hogy segítsenek. Az idős úr rám mosolygott, majd közölte, hogy azért ez Ukrajnában másképpen van, mint nálunk. Nagyon régen voltak már ilyen expedíciók, ő azt javasolja nekem, hogy terítsek ki egy nagy térképet, és hogyha a térképről nézem felülről a falvakat, ha szabályos alakú a falu, akkor az nem lehet olyan régi, oda ne menjek, de ha ilyen ágas-bogas, akkor az régi, és ott biztosan énekelnek. Tehát olyan szinten vannak a paraszti közösségek még rengeteg helyen, hogy tényleg a falu formája alapján ki lehet következtetni azt, hogy az régi, vagy új. Kijevben leültem, és a Google Maps segítségével kijelöltem tíz falut, ami ilyen „ágas-bogas”, béreltem egy Ladát, és lementem 300 km-t keletre, az orosz határ fele. Rögtön az első faluba bementem a piacra, és elkezdtem kiabálni, hogy „asszonyok, tud itt valaki énekelni?”. Teljesen bolondnak néztek, és eléggé furcsa volt a helyzet, de aztán elkezdtem énekelni, meg persze körém gyűltek, hát külföldit sem láttak még soha, és egyszer csak elkezdtek egy ilyen háromszólamú zenét énekelni, és akkor éreztem, hogy elindult az expedíció. Azt gondoltam, hogy igazából csak egyre fogok kimenni, és most már nem tudom, hányadikon vagyok túl, de nagyon jelentős időt töltöttem Ukrajnában az elmúlt két évben.

Azért lehet, hogy ennyire megakadtam ott, mert olyan elképesztő dallamkincset találtam, és olyan rossz minőségű anyagokon található csak meg, hogy azon túl, hogy azt éreztem, hogy inspirál engem, mint szerzőt, egy olyan komoly munkát lehet véghezvinni, amit nagyon sokan nem tettek meg.

Ukrajnából jönnek a paraszténekesek a zeneszerző koncertjére Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Mi ebben a katarzis?

Számomra sokkal izgalmasabb úgy egy lemezt csinálni, vagy egyáltalán a zenével foglalkozni, hogy nem csak az van, hogy itthon ülve, próbákra járva, koncertezve egy bizonyos közeg körbevesz, mert ez egy ponton túl körbeér.

Az egy teljesen más történet úgy inspirálódni, hogy elképesztően bonyolult helyzeteket kell ismeretlen területen megoldani, plusz erre az egészre felállítani a filmezést, fotózást, és közben nagyon különböző kultúrákat megismerni, ez mind nagy izgalmat ad.

Újra azok az élmények vannak, mint amikor az ember a zene világával ismerkedik tinédzserként – én nyolcéves koromban kezdtem el gitározni –, és az első lépések, az első tíz év, amikor felfedezed szép lassan a dolgokat. Ez ugyanilyen, csak már térben kell mozogni hozzá.

Az életszemléletére is hatnak ezek?

Hogyne. T.S. Eliot-ot ideidézve:

És nem hagyhatjuk abba a kutatást / És az lesz kutatásunk vége, / Ha megérkezünk oda, ahonnan elindultunk / És először ismerjük fel azt a helyet.

Azaz sosem hagyhatjuk abba a kutatást, és a felfedező útjaink végén hazatérünk, és akkor ismerjük meg azt a helyet, ahonnan elindultunk.

Ráadásul a zene nagyon érdekes módon hat az ember életére. Minél összetettebb zenét tud az ember értelmezni, annál érzékenyebb sok mindenre, aminek egyébként nincs sok köze direkt módon a zenéhez. Az embernek a fantáziáját és az érzékenységét is kinyitja más területeken is.

Nemsokára koncertet ad, a címe Titokzatos Ukrajna lesz, amiben talán az az egyik különlegesség, hogy Ukrajnából is érkeznek parasztemberek. Mi az ő történetük?

Túlnyomórészt asszonyokat hozunk, és leginkább azért, mert a férfiaknak elég viszontagságos helyzetük van az ukrán vidéken.

Sajnos a rossz életkörülmények, és sokszor ebbe beletartozik az alkoholizmus, ami miatt az asszonyok már nagyon korán megözvegyülnek. Az ukrán vidék, főleg a fiatalok által elhagyott falvakban, igazi női társadalom. Szóval általában idős asszonyokkal dolgozunk, akik sokszor már az életkoruk miatt sem tudják már úgy elénekelni a dalokat. De mégis, ha elénekel valamit, a dallamból, a szövegből, a díszítéseiből rekonstruálni lehet az eredetit, tehát ez egy fontos információ lehet. De vannak olyan szerencsésebb helyzetek, ahol nemhogy csak izgalmas a zene, amit ismer, hanem előadóként is briliáns. Ez már azért ritkább.

De még mindig vannak olyan falvak, ahol az ember olyan minőségű zenét hall, olyan éneklés van, ami megdöbbentő. A koncertre lényegében olyan falvak asszonyait hívtam el, ahol ez a két dolog egyben megtalálható.

Tehát a dallamkincs nagyon izgalmas, emellett briliáns énekesek is. Viszont ez egy nagy kockázat mindig, hogy hogyan lehet ezt a zenét – ami alapvetően a földeken, falvakban él – rárakni egy Müpa nagyszínpadára. Ez egy nagy kockázat a részemről, de én ezt már a kínai lemezemnél csináltam, hogy hívtam el parasztembereket, és valóban van egy kis bája a jelenlétüknek, de nagyon-nagyon izgalmas töltetet adott pont az a fajta természetességük, merthogy ők nem színpadi emberek. Szóval azt gondolom, hogy a színpad nem csak a magas művészeté ilyen értelemben, van a falusi magas művészet, ami nem szokott színpadhoz, viszont ha jól tudjuk bemutatni és felvezetni a történetüket, akkor nagy hatású tud lenni.

Tehát olyan egy picit, mintha lemennénk ezekbe a falvakba, házakba, és az otthonukban hallgatnánk őket.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Mivel tudja segíteni, hogy a közönség is átélhesse ezt az utazást?

Itt maga a koncertszerkesztés kulcskérdés. Koncert kapcsán

nem szeretném őket kiemelni a közegükből, és úgy csinálni, mintha színpad látott profi előadók lennének.

Egy igazán profi előadóművész pont arról szól, hogy mindent otthon hagy, és kiemelkedik egy minőségbe. Pont azért edződik, hogy ne látszódjanak az éppen aktuális körülményei. Itt viszont az van, hogy nagyon izgalmas a körülmény is, tehát teljesen más emberi életek és teljesen más emberi körülmények, mint amikhez mi, városiak szoktunk. Ezt nemhogy eltüntetni kell, hanem pont hogy belevenni. Nem akarom azt mutatni, hogy ezek az emberek profi előadóművészek, hiszen nem azok.

Viszont hogyha meg tudjuk azt az atmoszférát teremteni, akkor ezek olyan minőségben fognak énekelni, hogy mindenkinek borsózni fog a háta.

Ezeket olyan eszközökkel szeretném segíteni, hogy a dalok között lesznek általam felvett rövidfilmek levetítve, amelyek az ukrán falusi életből vett történetekről szólnak. Lesznek közöttük mókás dolgok, de egészen megrázóak is. Valamint van még egy olyan tervem, amit most nem szeretnék még elárulni. Másrészről vannak a magyar zenésztársaim, Dés András, Lukács Miklós, Novák Csaba, akikkel kísérni fogjuk az ukránokat. Mindenképpen egy izgalmas világzenei kísérlet is. A koncertnek tehát lesz egy kísérleti része a közös zenélések alatt, valamint egy autentikus része, amikor csak az asszonyok lesznek a színpadon. Ráadásul ezt úgy segítjük meg, hogy végig feliratozva lesznek a dalok, a balladák.

Előfordulhatnak így ad hoc dolgok is? Hiszen nem profi zenészekről beszélünk az ukrán asszonyok esetében...

Abszolút. Az a helyzet, hogy bármi előfordulhat ezen a koncerten, pont ebből adódóan. Ez persze nem segíti a koncert napjai előtti nyugalmamat.

Megrázó zenei élmény lesz a koncertje Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A környezete – család, barátok, a Napra zenekar hogyan tolerálja a sok utazást, távollétet?

Nekik a legnehezebb a dolguk, azt hiszem – beleértve a zenekaromat is –, ez nem egyszerű történet, de azzal biztatom magam, hogy más örömei vannak a velem való együttélésnek.

Szokta javasolja a mostani fiataloknak, hogy a zenei pályát válasszák?

Ez egy nehéz kérdés. Nálam, ami meghatározó élmény volt, hogy az elején, amikor elkezdtem kisgyerekként a zenével ismerkedni, akkor megértettem valamit az elején. Valami egyszerű dolgot. Aztán ebből fakadtak további kérdések, amikre már választ akartam kapni. Ezekért a válaszokért képes voltam nagyon sokáig elmenni. És ahogy ezt elkezdtem göngyölíteni, egyre csak érdekesebb lett. Bármi is az, ha valakit valóban elvarázsolnak az alapjai, akkor utána el tudja kezdeni felfűzni és egyre bonyolultabb szinteken átlátni, ami fenntartja az örömet. Később következett nálam a társterületek bevonása is, ilyen a fotózás és a filmezés. Tehát ez egy nagy igazság és szépség utáni kutatás, mint azt annyian csináljuk. Mindenkinek más az útja, de a célunk lényegében ugyanaz.