Nem ez lesz az első koncertjük Magyarországon. Mik a tapasztalataik az országról?
Már vagy hússzor jártunk Magyarországon DJ-szettel és élő koncerteken. Ha jól emlékszem, az első Hollandián kívüli koncertünk is itt volt. Mindig rajongtunk az országért.
Elképesztőek itt a nagy fesztiválok, és a budapesti klubélet is.
A rajongók itt mintha egy kicsit még átszellemültebbek lennének, mint máshol, mindig nagy öröm visszatérni ide. És az itteni fürdőket is nagyon szeretjük. Ha itt járunk, muszáj elnéznünk a Gellértbe, vagy a Széchenyibe.
Mit gondolnak, miért ilyen népszerű a holland elektromos zene mostanában? Mi benne a spéci?
Őszintén szólva ezen mi is sokat gondolkodunk. Talán mert a hollandok elég korán befoglalták az elektromos szcénát, és mert az ország olyan kicsi, hogy nemzetközi szinten kell versenyeznünk.
De nem tudom. Ez egy exportcikk lett, ami sokszor inkább szórakoztatóipar termék, és nem zene. Mi inkább Amerikából és Nagy-Britanniából merítettünk inspirációt. Ezeken a helyeken valahogy több a muzikalitás.
Innen is jön, hogy mi az élő és az elektromos zenét vegyítjük.
Mi volt az első olyan lemez, ami mélyen megérintette?
Nehéz megmondani. Ott volt az egész house hullám a 80-as évek végén, és később a hip-hop aranykora. A 90-es évek második fele hatalmas inspirációt adott nekünk. A hip hopból rengeteget tanultunk a dzsesszről, a soulról, a diszkózenéről és a funkyról, szóval a műfaj gyökereiről, amikről előtte semmit sem tudtunk. És az a hozzáállás is tetszett, hogy
csak a táncparkettre csináljunk zenét, és nem a formális muzikális célokért,
de persze azért maradjunk kreatívak.
Mikor döntötték el, hogy zenélni akarnak?
Igazából csak az egyikünk számít a hagyományos értelemben vett zenésznek, Oscar. Mark meg én DJ-k vagyunk. Eltérő a hátterünk, de ugyanazokat a cuccokat szerettük, és mind hangos zenét akartunk csinálni. Ennyi a Kraak & Smaak születése. A folyamat nem volt tudatos,
csak egy pár zenerajongó lemezgyűjtő voltunk, aki belevágott valamibe.
De szerintem így is kell kezdődnie.
Mikor érezték először, hogy a Kraak & Smaak sikeres?
Eleinte csak a hétvégeken zenéltünk, tonnaszámra vittük a bakeliteket magunkkal mindenhova. A dolgok elég gyorsan felpörögtek, már az első pár EP után. Az első album után pedig igazán komolyra fordultak a dolgok, és azóta sincs megállás. Azóta visz felfelé minket a hullám. Mindig éreztük, hogy valami eredetit csinálunk, de azt nem hittük volna, hogy eddig eljutunk. Hogy körbeturnézhatjuk a világot. Akármilyen klisésen hangzik is,
valóra vált az álmunk.
Hogyan választják ki az énekeseket, akikkel dolgoznak?
Általában ugye összerakunk egy instrumentális dalt, vagy demót, és érezzük, hogy elbírna egy kis éneket. Ilyenkor nekiállunk megkeresni a dalhoz passzoló énekest. Ez lehet végül új arc is, meg ismert név is. Sokat böngésszük a Soundcloudot, ahol folyamatosan bukkannak fel új nevek.
Jól megy nekünk, de akkora sztárok azért nem vagyunk, szóval általában sokáig kutakodunk. Szerencsére azért mostanra már van mögöttünk egy egész jó diszkográfia. Ez sokat segít.