Egyértelműen új élet költözött a Hadikba. Erről mesélt nekünk a hely tulajdonos-alapítója, Bosznai Tibor és a művészeti vezető, Ott Anna, akik egy megbeszélésről érkezve meséltek a kávéházról. Kinéztünk egy asztalt, rendeltünk, és ők rákezdtek. Az biztos, hogy a szeptemberi nyitás óta már jó párszor elmondták ugyanazokat a dolgokat a Hadikról, mégis óriási lelkesedéssel meséltek – azt mondták, a megbeszélésen rengeteg zöld tea fogyott. Úgy néz ki, azt is érdemes megkóstolni a Hadikban. De melyikben is? Azért érdekes kérdés ez, mivel a hely
ősszel kezdte meg harmadvirágzását.
A Hadikot Bosznai Tiborék több évtizedes szendergés után nyitották újra 2009-ben. Valójában nem is szendergés volt ez, hanem teljes nemlét, mivel a második világháború után egyáltalán nem volt szükség egy ilyen egyértelműen polgári intézményre. Bosznai Tiborék a Hadikot a kávéház fénykorának számító 1920-as, 1930-as évek szellemében nyitották ki. Akkor egy szép kávéházat akartak, ami a lehető legjobban hasonlít a régi Hadikra. Idén nyáron pedig az elmúlt hat év kávéházi hangulatának ráncait varrták fel új enteriőrrel. Ugyanis arra jutottak, hogy
az elmúlt hat évben generációk szorultak ki a Hadikból éppen azért, mert túl jól adták vissza a fénykor külsőségeit.
A Hadik enteriőrje nagyon jól sikerült hat évvel ezelőtt. A bordó függönyök, az arany tapéta, a kárpitozott székek tökéletes mását adták az egykori kávéháznak, a hely mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. És ennek egyik oka – legalábbis Tibor szerint – pont az enteriőr volt. Azt mondta, hogy a külsőségekkel kizártak pár korosztályt. Ugyanis sok fiatal gondolhatta félig-meddig jogosan, hogy ez a hely nem az övé. Talán nem is véletlen, hogy nagyon kevés ilyen típusú hely van mostanság a városban. Ezért is próbálják ma már kerülni a kávéház megnevezést, mert arról sokaknak egy vendéglátó múzeumi tér juthat eszébe.
Amikor megkérdeztük, hogyan lehet áthidalni az ilyen generációs problémákat egy vendéglátóhelyen, Tibor azt mondta, hogy „nyitni kell olyan szervezők, művészeti vezetők felé, mint Ott Anna, aki azt tudja mondani, hogy
Tibi, ez nagyon pókhálós, ezt nem kell csinálni.
Ez persze nem volt ilyen egyszerű, hiszen nyilván a szívükhöz nőtt az elmúlt hat év Hadikja is. Tibor erről azt mondta: „Amikor belekezdtünk a felújításba, és letéptük az első tapétát, akkor azért
a szívünkhöz kaptunk, hogy jaj.”
Ennek ellenére erőt adott nekik például az is, amikor Karinthy Márton azt mondta a felújításról, hogy nem arról szól a követés, hogy az ember lemásolja a külcsínt, hanem elsősorban a szellemiséget kell visszaadni. Ami talán nehezebb is, de a fizikai megújulás mellett éppen ezért erősített a Hadik a programok, rendezvények és a gasztronómia területén is.
Az egyik újítás a Hadik programjai között a Bookline Irodalmi Brunch, ami lényegében az irodalom és a gasztronómia összekapcsolása. A havonként jelentkező szombat délelőtti program lényege, hogy olyan szerzőt hívnak, akinek éppen új könyve jelenik meg, és amiről természeten beszélgetnek is.
A gasztronómia pedig úgy kapcsolódik a programhoz, hogy az aktuális könyv témájához, vagy akár gasztronómiai tartalmához szorosan illeszkedő menüt állít össze a Hadik új séfje, Apor Bálint. Ebben mindig segítenek a szerzők, akár úgy is, hogy alapanyagokat adnak meg. Az elkészített menüt pedig minden résztvevő a szerzővel együtt fogyasztathatja el a beszélgetés közben vagy után.
A Bookline Irodalmi Brunch célja az, hogy kicsit
megtörje a megszokott könyvbemutatók kötöttségeit.
Egy brunchon jóval oldottabb lehet a hangulat, és természetesen jóval közelebb kerülhet egymáshoz a szerző és az olvasók. A legutóbbi vendég Kepes András volt, aki a Világkép című új könyvével érkezett október 22-én a Hadikba.
A Bookline Irodalmi Brunch mellett a másik vadonatúj program a Hadikban a hétfőnkénti jazzkoncert. A zenés estek már szeptember óta mennek hétről hétre, és Ott Anna elmondta, hogy már előző szerdán égnek a telefonvonalak az asztalfoglalások miatt, mert rengetegen kíváncsiak a koncertekre. Ennek egyik oka valószínűleg az, hogy a fellépőket Havas Ádám jazzkutató nagyon jó ízléssel válogatja össze. Ráadásul kizárólag
olyan duók és triók lépnek fel, akiket a közönség korábban még nem hallhatott együtt zenélni.
Az idei Hadik-szezon harmadik húzóprogramja a Vadászszezon elnevezésű slam poetry bajnokság, amelyet a Bookline mellett a Dorko is támogat. A program egyébként még tavasszal indult, de Annáék kibővítették. Van tehát a tavasz óta futó bajnokság, amin bárki elindulhat, aki fel akar lépni szerzeményével. Emellett viszont vagy egy torna is, amelyen csak az a hat slammer versenyez, akik még szeptemberben jelentkeztek a programra. Ők tehát minden forduló estéjén összecsapnak, és utánuk lépnek fel azok, akik a nyílt bajnokságon indulnak. Utóbbinál minden este van eredményhirdetés, míg a hatfős torna végeredménye csak jövő tavasszal derül ki, miután lement minden forduló.
A Vadászszezon különlegessége abban rejlik, hogy
irodalmi színvonalú.
Annáék ezt úgy garantálják, hogy minden fordulóra meghívnak egy költőt vagy írót, aki vállalja a zsűrizést. Ezenkívül pedig a tornán részt vevő hat slammer szövegeit Závada Péter és Simon Márton elolvassa a fordulók előtt. Egyébként mindig ők határozzák meg a témát is, amivel a hat versenyőnek készülnie kell.
Ott Anna elmondta, hogy a Vadászszezonra már Szegedről, Pécsről vagy Győrből is jönnek slammerek. Ahogy fogalmazott:
Ebből is tudjuk, hogy jó úton járunk.”
Tehát megvan az irodalmi szellemiség, az enteriőr is őriz valamit a régi Hadikból, és a fiatal korosztályt sem veszítették el. Az új Hadik ugyanúgy otthont számos művésznek, akik rendszeresen járnak oda többek között alkotni is. Ott Anna elmesélte, hogy jóval az Oscar-díj megítélése után tudták meg Nemes Jeles Lászlótól, hogy a Hadikban írta a Saul fia nagy részét. A forgatókönyv első két oldala a rendező aláírásával kint is van a Hadik falán.
A fiatalítás pedig nem jelenti azt, hogy elvesztették volna az előző hat évben odaszokott idősebb közönséget. Beszélgetésünk közben Tibor büszkén mutatott a galérián helyet foglaló tucatnyi nyugdíjasra, egy rendszeresen összeülő kártyaklub tagjaira. Tibor azt mondta, hogy
az újítással nem elvesztettünk egy korosztályt, hanem sikerült végre nyitni mások felé is.
Ahogy mondta, „a feladat sikerült, vagyis el tudjuk érni azt, hogy a különböző korosztályok, osztályok tök jól érezzék magukat egy helyen. Ez feladata és felelőssége is egy vendéglátóhelynek.”
Bosznai Tiborék 2009-ben egy cipőboltból alakították ki 2009-ben a Hadik fénykorához, tehát az 1920-as és 1930-as évekhez illeszkedő kávéházat. Egyébként ez volt az a korszak, amikor a környékre költöző Karinthy Frigyes és több nyugatos élettel töltötte meg a helyet. Bosznai Tiborék azzal az egyértelmű szándékkal nyitották újra a helyet 2009-ben, hogy ha valaki oda bemegy, akkor azt mondja, hogy
á, igen, ez volt a Hadik, így nézett ki régen a kávéház.
A Hadik szomszédságában pedig kinyitottak egy másik helyet is, ez lett a Szatyor. A két hely között volt átjárás, de teljesen más világot képviseltek. A Szatyorhoz hasonló, bulizósabb, progresszív szórakozóhely Karinthyék idejében is létezett. Hadik Taverna néven nyitották, és a kávéház alatt üzemelt. Ez volt az éjszakai, lazább kikapcsolódás helye, ahol szó szerint
meg lehetett vadulni.
A tavernát egyébként Karinthy nevezte el Szatyornak, mert a hely gyékényes belső borításáról első látogatásakor azt mondta, hogy nagyon jó meg minden, de
olyan, mintha egy szatyorban lennék”.
A 2009-es nyitáskor az új Szatyorba próbálták átmenteni a régi taverna progresszivitását. Ez sikerült is. A hely hat éve virágzik, tele van élettel, függetlenül attól, hogy épp milyen napszak van. A Hadik pedig hozta a decens vonalat. Az enteriőr tökéletesre sikerült, ráadásul nem sokkal a nyitás után a Hadik befogadta az azóta is sikeres és mindig telt házas Hadik Irodalmi Szalont, amelynek háziasszonya Juhász Anna. Bosznai Tiborék ennek ellenére úgy érezték, hogy ez nem elég. A hely ugyanis
a látogatók számában is hozta a visszafogottságot a program nélküli időszakokban.
Egy átlagos napon, délután 5 órakor szinte kiürült, egy-két vendég lézengett a kávéházban, pedig este 11-ig nyitva volt.
„Arról van szó – mondta Bosznai Tibor -, hogy a Szatyor sokkal jobban megtalálta magának azt az életet, amire Karinthy Frigyes is azt mondhatná, hogy valami ilyesmi volt 100 évvel ezelőtt is.” Közben a Hadik a decens irodalmi programok és a meglévő törzsközönség ellenére sem volt elég dinamikus, és látványosan elmaradt a Szatyor pezsgéséhez képest. Tibor azt mondta, „ha az elmúlt hat évben valaki estefelé elsétált a Hadik előtt, akkor az hihette, hogy egy múzeum. Ezért a legtöbben egyszerűen fogták magukat, és bementek a szomszédos Szatyorba, ahol zajlott az élet.”
Az előző hat évet pedig így foglalta össze: „Mi 2009-ben pont úgy csináltuk meg a Hadikot, ahogy elterveztük. Az más kérdés, hogy nem biztos, hogy jól gondoltuk. Ugyanis az ember nem erőltetheti rá a saját valóságát az életre. Főleg egy vendéglátóhely esetében. Az ugye akkor működik jól, ha élő. Egy múzeumot fent lehet tartani, van is küldetése, de
egy vendéglátóhely nem lehet múzeum.