Józsa egyetlen percre sem adta fel
![Súlyos beteg a népszerű magyar színész - rettenetesen lefogyott
Józsa Imre
Bertrand Barnier szerepében Józsa Imre Claude Magnier: Oscar című színművének próbáján](https://cdn.origo.hu/2023/12/y1EiRDnXUsRcq1E40SJW6v6eae6vGvvxg-Ij-KydNDo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JmZDkyYjI4Nzg2MTRlN2M4YWRlOTY4OGRhZjUzODlh.webp)
Tizenhárom évig dolgoztak együtt a Daráló című rádióműsorban, így nagyon boldog volt, hogy az utóbbi időben három közös darabban is együtt léptek fel a Játékszínben – mesélte Csonka András a Blikknek.
„Bár a nézők ebből semmit nem láthattak, de volt, hogy jelenet közben egy pillanatra belém kapaszkodott, mert már nem volt elég ereje.
Bámulatos, hogy mindig összekapta magát, egyetlen percre sem adta fel.”
A Játékszín igazgatója, Bank Tamás azt mondja, visszavárták, nemrég új szerepekről is tárgyaltak. Hittek abban, hogy meggyógyul, és újra színpadra tud állni. A halála előtti nap beszéltek telefonon, akkor már nagyon rossz volt a hangja.
Józsa Imre vasárnap halt meg, a Jászai Mari-díjas művész hosszú, súlyos betegség után hunyt el, 63 éves volt.