Mindenki keresi az útját, ahol igazán szeretik - klippremier az Origón

Mindig zenész akart lenni. Hegedűművész, zeneszerző és énekesnő is egyben, az éneklés egy „szükségszerű megoldása”annak, hogy elmondhassa, ami a szívében van. Interjú Szirtes Edina Mókussal, aki azt is elárulja, hogy a zenei stílusok közül melyik az anyanyelve. Ráadásul most egy különleges klippremier részesei is lehetnek, ugyanis a legújabb videóklipjét – egy 20 éves egyetemista rajzolta meg – itt, azt Origón mutatja meg először a közönségnek.

Mikor döntötte el, hogy zenével akar foglalkozni?

Már a zenei óvodában. Hófehér gombafrizkóm volt, rendkívül mókásan néztem ki. Elhatároztam, hogy karmester és zeneszerző leszek, gömbfejjel. Akkor még mindenki mosolygott ezen. Két év múlva azonban elkezdtem hegedülni, és hét-nyolc éves koromban, első osztályban volt egy mesejáték, amihez én írtam zenét. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ezt már kiskoromban megéreztem.

Szirtes Edina Mókus Fotó: Nagy Gábor

Hegedűszakon végzett, de több hangszeren is játszik, például zongorán, brácsán, melodikán. Melyik a kedvence?

Ez olyan, mint amikor az embernek több gyereke van: nincs különbség. Szerintem a hangszerek hangja utáni rajongás az emberben el van ültetve, mint egy magocska, és kiirthatatlan. Nekem például az emberi beszédhang is hangszer. Nagyon szeretek emberi beszédet hallgatni, de igazából mindenfajta hang lenyűgöz, még a gépeké is.

Mi áll közelebb önhöz, a zenélés vagy az éneklés?

Igazából sosem akartam énekes lenni. Mindig zenész akartam lenni, zeneszerző. A verseket azért zenésítettem meg, mert rabul ejtették a szellememet és a szívemet. Ezt el szerettem volna mondani, de a beszédnél hatásosabb, ha eléneklem. Szóval az éneklés egy szükségszerű megoldása annak, hogy elmondhassam, ami a szívemben van, és nem egy tudatos választás. Nekem a tudatos választás egyértelműen a zene, hogy zenét teremteni lehet, és a részesei lehetünk. Amikor az ember játszik egy szimfonikus zenekarban vagy egy kamarazenekarban, az egy igazi csoda.

Többféle zenei stílusban is otthon van, például jazz, népzene, komolyzene. Ezek közül melyik áll a legközelebb önhöz?

Rájöttem, hogy az én anyanyelvem – ha a zenei stílusok nyelvjárások – a komolyzene, hiszen azon tanultam meg beszélni. A zenei oviban a komolyzenei alapokkal kezdtem. Aztán elkezdtem tanulni, „zenei idegen nyelveket”, vagyis a különböző stílusokat.

De minden stílust, amit képviselek, a „komolyzene akcentusával” beszélem.

Ahogyan a hangszert megszólaltatom, azt nem is tudom máshogy. Ezt azért gondoltam végig sokszor, mert néztem a népzenészeket, hogy mennyivel másképp tartják a hangszert, és másfajta hangon szólaltatják meg, hát ez az, ami nekem idegen nyelv. Én a komolyzene anyanyelvén szólaltatom meg, mert ezt tanultam meg először.

Van példaképe a zenei világban?

Nagyon sok. Rengeteg példaképem van. Minden olyan népzenész, akár 100 vagy 200 évesek, akik itt hagytak olyan dallamokat, amik a mai napig az embernek minden érző szálát megbizsergetik, ők mind a példaképeim. Tehát az elődeink. Aztán van egy kicsit közelebbi is, a mostani Föld bolygón. Minden olyan előadó, aki megbizsergeti a szívemet, például bolgár, örmény, vagy az indiai énekesek, mindenki, aki úgy játszik zenét, amitől szintén azt érzem, mint az elődeinktől. A zeneszerzők közül egyértelműen Bartók Béla, Kodály Zoltán, a mostani kortárs zeneszerzők közül Eötvös Péter. Jazz-zenészek közül Fekete Kovács Kornél, a MAO (Modern Art Orchestra) vezetője. Nagy János, jazz-zongorista, akitől nagyon sokat tanultam, mesteremnek tekintem. Lukács Miklós cimbalmos és Lantos Zoltán hegedűs, akik zenésztársaim. De még sorolhatnám.

Szirtes Edina Mókus Fotó: Nagy Gábor

Honnan kapta a Mókus becenevet?

Engem korkedvezménnyel, vagyis kicsit hamarabb vettek fel a zeneművészetire, és beraktak a nagyok közé a kollégiumba. Ez egy akadémiai előkészítő osztály volt. Akkor voltam 13 éves, és a 16 éves lányok, akikkel egy szobában voltam, befogadtak. A szeretetük jeléül kezdtek el így becézni. Azért nem bánom, hogy rajtam ragadt, mert szeretet kapcsolódik hozzá, tehát az elfogadás és a befogadás. Nekem sokat jelent, hogy ők megvédtek, mert tényleg kicsi voltam, és azért el lehet kallódni, ha az ember kisebb korban kerül el a szüleitől egy ilyen helyre.

Mikor jutott először eszébe, hogy verset zenésítsen meg?

Egészen pontosan 16 éves koromban, amikor József Attiláról tanultunk a zeneművészeti konzervatóriumban Szegeden. Mindenkinek van egy „olyan korszaka”. Én a József Attila-korszakomban csak feketében jártam, és csak véget nem érő búslakodással éltem a napjaimat. Akkor elkezdtem ezeket a verseket megzenésíteni, az első az Ódá-ból a Mellékdal volt.

Legújabb klipjében is József Attila: Bolyongok című versét zenésítették meg. Miért pont ezt választotta?

Ez egy nagyonon könnyen befogadható vers. Ahogy az ember elolvassa, semmin nem akad meg a szeme vagy a gondolata, annyira könnyeden gördülnek a gondolatok, gyönyörűen egymás után. Nagyon fontos volt, hogy olyan verset válasszak, aminek megzenésítésében egy közkedvelt, sokak által nagyon szeretett művésztársam is szívesen részt venne. Én Kowalskyt választottam, mert ő egy jó barátom, nagyon megszerettem a világát. Azt kértem, hallgassa meg az én dalomat, és ami eszébe jut, amit érez, azt mondja el ő a saját szavaival, a közkedvelt nyelvezettel, ami sokak által hallgatott és ismert.

Feltett szándékom volt egy híd létrehozása a műfajok között, hiszen nincs is akkora különbség.

Szerettem volna bebizonyítani, hogy a magas művészet a mai hétköznapi világban is működik. Nagyon sokan kérdik, hogy „miért verseket énekelsz, nem értik a fiatalok”. Nem igaz. Meg szerettem volna mutatni, hogy igenis értik. Egy nagyon nagy karnyújtás nekem, hogy Kowalsky odaállt mellém, mert őt nagyon sokan szeretik. Ha ő érti, akkor az ő közönsége is érteni fogja. A lényeg, hogy jó szándékkal össze lehet ezeket kapcsolni. A mai napig nekem a komolyzene szent és sérthetetlen. Bevallom, ez az egyik legpopulárisabb dalom. Nem véletlenül választottam. Az a reményem, hogy egy olyan híd lesz, amin ide-oda közlekedhetünk, és nem lesz szentségtörés. Ez nagyon fontos, mozgalomjellegű. A lényeg, hogy nem adhatjuk fel.

Szeretném bebizonyítani, hogy szeretetteljes megmozdulással, az ízléssel, az odaadással, a jó szándékkal és a tudásunk legjavával el lehet törölni a határokat, és lehet egy közös jót teremteni.

Ha csak négy-öt embernek tetszik is, akkor már van valaki mellettem, ami szuper. Ez mindig egy ilyen rizikó, de nem adhatjuk lejjebb a szándékunkat, a legnemesebben kell megőrizni.

Szirtes Edina Mókus Forrás: www.szirtesedinamokus.com

A látványvilág eléggé illik a dal hangulatához. Miért épp a rajzos formát választották?

Igazából ez is ugyanúgy része, az összefogásnak. Egy nagyon fiatal lány, Feiner Janka, 20 éves egyetemista rajzolta meg a klipet. Ez azért fontos, mert direkt nem professzionális embert választottam. Hiszek abban, hogy a tehetség és a csillogás létezik. Nyilván csiszolni kell, hiszen tanulnunk kell, amíg élünk. De szerettem volna befogadni, hogy ő is a része legyen. Nem kizáró ok az, hogy valaki kezdő, meg kell adni a lehetőséget.

Mi a klip üzenete?

Nekem egy üzenetem volt, a Bolyongok-nak az útkeresés a lényege. Teljesen mindegy, hogy egy kicsi házban vagy a csillagok között, de mindenki keresi az útját, ahol majd elfogadják, ahol igazán szeretik. A klipben egy alakunk van, akinek a szemszögéből látjuk a világot. Kikristályosodik és látható, hogy a világnak nem mindig a vidám oldala látszik. Amikor a kutyák tépnek szét valamit, vagy az utcán történő borzalmak mellett ő elmegy, bolyong, majd becsukja a szemét, akkor látjuk a csillagokat.

Van az a kép, hogy a csillagok közt, ott vannak az elődeink. Tudom, hogy ez gyerekmese, de akkor gyerek maradtam, és nem bánom. Ott van valami közvetlenség és tisztaság, amivel én egyetértek és egyet érzek.

Az ő világa egy másik univerzumban van, ahol a kicsi bolygókon itt-ott lények vannak. Elhagyunk egy olyan helyet, ahol olyan történik, ami összetöri a szívemet. Becsukom a szemem, és gondolok valamire. Teljesen mindegy, hogy csillagok, Isten, a kisgyermekem vagy a szerelmem. Gondolok egy helyre, ahol igaz szeretet van. Levegőt veszek, újra erőt merítek, és újra megyek tovább. Lássuk be, ha körülnézünk, nem mindig ezt látjuk. Rengeteg borzalom van, és ember legyen a szíve mélyén, aki túléli úgy, hogy a végén igazul távozik a Földről. Ehhez a hit nagyon szükséges. Teljesen mindegy, hogy kinek miben van a hite. Van, aki a szerelmében, van, aki a tudományban és a szellemi gazdagságban hisz, van, aki a mesevilágban él. A lényeg, hogy behunyja a szemét, és újra erőt tud meríteni.

Mert ez a lényeg, hogy újra erőt merítsünk, aztán bolyonghatunk tovább.

Majd amikor a sok kicsi bolyongó megfogja egymás kezét, akkor észreveszik, hogy ha két, három, vagy tíz kicsi bolyongó van, akkor már nem is vagyunk egyedül.

Szirtes Edina Mókus Forrás: www.szirtesedinamokus.com

Az ön ötletei is benne vannak a klipben?

Én folyamatosan beszélek, és túláradás van a fejemben. Nagyon erősen érzek egy szellemi világot. Mielőtt a zenei hang megszületik, én álmodozom. Ha arról álmodozom, hogy szeretnék egy kéznyújtást adni az embereknek, akkor ennek van egy érzete a szívemben, ami elkezd nőni, a szellemem is bekapcsolódik, ekkor már mindenféle gondolat van a fejemben, és a végén eljutok a zenéhez, ami már csak hangokból áll. Oláh-Horváth Sárival, a klip rendezőjével mi így alkotunk. Rengeteget beszélünk, és egyszer csak kikristályosodik valami. Mindent elmondtam, amit elképzeltem, és ők hozták össze Jankával ezt a klipet. Mindketten nagyon fiatalok, pályakezdők, és ez nekem nagyon fontos volt.

A híd, amiről beszéltem, többfelé irányult: a komolyzene és a popzene között, az elismert, közkedvelt előadó és a kicsit zártabb világban élő alkotók között, az öregedő és a pályakezdők között.

Kowalsky adott valamit, József Attila is adott valamit, ez a kicsi lány rajzolgatott, Sári megrendezte, Jammal, a beatboxos is hozzáadott valamit, és itt vagyok én, a „felemelt orrú” komolyzenész, „morcos szemöldökkel”, ha mesefiguraként képzeljük el. Együtt alkottuk meg ezt a klipet, ezért fontos ez az összefogás.

Íme a klip, amit először itt, az Origón láthatnak:

A klipet rajzolta: Feiner Janka
Külön köszönet: Nagy Gábor
Rendező: Oláh-Horváth Sári

Szirtes Edina Mókus legközelebbi koncertje a MOM Kulturális Központ nagytermében lesz, december 16-án. Addigra jelenik meg nagylemeze, amelynek címe Ki viszi át, Nagy László Ki viszi át a szerelmet című verse nyomán.