Hetvenéves lett a punk királynője

PATTI SMITH, singer and songwriter, 1979 / PATTI SMITH, cantante e cantautrice, 1979 ©Mencarini/leemage

Ma ünnepli 70. születésnapját az énekes-dalszerző, költő és képzőművész Patti Smith, a '70-es évekbeli New York-i punkszcéna egyik legfontosabb alakja. Ahogy Bob Dylant a rock, úgy Patti Smitht a punk koszorús költőjének szokták nevezni. Ez az összevetés ráadásul most különösen aktuális, hiszen a friss irodalmi Nobel-díjast Patti Smith képviselte a december 10-i díjátadón, méghozzá egy emlékezetes előadással.

Patti Smith és az amerikai punk története elválaszthatatlan Forrás: AFP/Leemage/Marcello Mencarini

„Chicagóban születtem 1946. december 30-án, egy hatalmas hóvihar örvénye közepette. Az apámnak lehúzott ablak mellett kellett segítenie navigálni a taxisofőrnek a Lake Shore Drive-on, mialatt az anyám vajúdott. Vézna csecsemő voltam, az apámnak dolgoznia kellett azon, hogy életben tartson, egy gőzölgő dézsa fölé tartva, hogy segítsen lélegezni.

Rájuk kettőjükre fogok gondolni, miközben felmegyek a chicagói Riviera Theatre színpadára a hetvenedik születésnapomon a zenekarommal, a fiammal és a lányommal

– írta Patti Smith december 14-én a New Yorkerben közelgő születésnapja, illetve a Nobel-gálán való fellépése alkalmából.

Patti Smith ír felmenőkkel rendelkező családba született, anyja pincérnő, apja munkás volt. Philadelphia mellett, később pedig New Jersey-ben töltötte a gyerekkorát. Anyja nagyon vallásos volt, Jehova tanúi közé járt, és lányát, Patricia Lee-t is ennek szellemében nevelte. Patti Smith tinédzserkorában fordult el ettől a világtól, hogy később, híres, Gloria című számában ezt énekelje: „Jézus meghalt valaki bűneiért, de nem az enyéimért”.

A lényeg, hogy művészet legyen

1967-ben otthagyta a főiskolát, és Manhattanba költözött, azzal a homályos elképzeléssel, hogy művész szeretne lenni. Egy könyvesboltban kezdett dolgozni, és ennek köszönhetően ismerkedett meg a később híressé vált fotóművésszel, Robert Mapplethorpe-pal, akivel különleges viszonyt folytattak. Ez egyszerre volt alkotótársi kapcsolat, mély barátság és viharos szerelem. A pár egy ideig a művészek által kedvelt, híres Chelsea Hotelben élt Manhattanben.

Patti Smith Robert Mapplethorpe róla készült fotói előtt 2014-ben egy kiállításmegnyitón Forrás: AFP/Patrick Kovarik

Kapcsolatuknak Mapplethorpe homoszexualitása miatt szakadt vége, de barátságuk egészen a fotográfus 1989-es haláláig kitartott. Az együtt töltött időszakról

2010-ben Kölykök címmel jelentetett meg memoárt Patti Smith, amely bestsellerré vált.

Patti Smith ekkoriban előadó, performance-művész, rockzenei újságíró és Mapplethorpe modellje volt, emellett számos költeményt írt (Seventh Heaven című első verseskötete 1972-ben jelent meg).

Miután korábban is kísérletezett már szövegei megzenésítésével, 1974-től fordult teljesen a rockban rejlő lehetőségek felé: létrejött saját bandája, a Patti Smith Group (az eredeti felállásban Lenny Kaye gitáros és Richard Sohl billentyűs alkotta, akihez 1975-ben Ivan Kral és Jay Dee Daugherty csatlakozott basszusgitáron és dobon).

Első albumukat, a Horses-t 1975-ben adták ki, amelyen a zene mellett a költészet is jelentős szerepet kapott. A borítón Robert Mapplethorpe egyik Patti Smitht ábrázoló fotója szerepelt, ami később hagyománnyá vált. A lemez óriási kritikai sikert hozott, és a közönség körében is népszerű lett, később pedig a Rolling Stone magazin is beválogatta a világ legfontosabb albumai közé.

A Horses már akkor a punk királynőjévé tette, mielőtt ez az irányzat igazán létezni kezdett volna”

– írta róla a magazin.

Rocksztárból háziasszony

A hetvenes években még három lemezt adott ki a zenekar, ezek közül az 1978-as Easter vált kereskedelmileg a legsikeresebbé. Erre a lemezre készült Bruce Springsteennel közösen

a Because the Night, amely a Patti Smith Group máig leghíresebb dala.

Ekkoriban találkozott Patti Smith Fred „Sonic” Smith gitárossal, akihez 1980-ban hozzáment, és a nyolcvanas évek elején két gyerekük született. Az évtizedet és a '90-es évek elejét Patti Smith nagyrészt a családjának szentelte a nyilvánosságtól visszavonultan élve a michigani St. Clair Shoresban.

Fred Smith 1994-ben szívinfarktusban meghalt, ráadásul férje előtt nem sokkal Patti Smith több közeli rokont és barátot elvesztett, amely arra késztette, hogy újragondolja életét. Visszaköltözött New Yorkba, és az R.E.M.-frontember Michael Stipe és Allan Ginsberg beatköltő sürgetésére visszatért a zenei életbe is.

(Női) Rimbaud Marshall erősítőkkel

1995-ben Bob Dylannel turnézott – amelyről fotóalbum is készült Stipe képeivel –, a Gone Again című visszatérő albuma pedig 1996-ban jelent meg. Ezen egy emlékdal is található, amelyet Patti Smith Kurt Cobainnek írt (About a Boy). Később dolgozott több zenekarral, például az R.E.M.-mel, és számos saját albumot is kiadott.

2007-ben került a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

Azóta is folyamatosan fellép, 2014-ben még a Vatikán karácsonyi koncertjén is játszott.

Patti Smith rengeteg zenész karrierjére volt óriási hatással, talán a legfontosabb közülük a már említett Michael Stipe, aki a Horses-t hallgatva döntötte el, hogy saját zenekart alapít, de még Madonna is az egyik legfontosabb inspirációs forrásának nevezte. Pedig

neme és külseje sem predesztinálta a rocksztár szerepére:

egy alapvetően férfiak dominálta műfajban kellett úttörővé válnia, pusztán a tehetségével. 2010-ben a Rolling Stone magazin 100 legnagyobb művészének listáján a 47. lett.

Patti Smith a francia kulturális minisztérium Művészeti és Irodalmi Rendjét (Ordre des Arts et des Lettres) is megkapta Forrás: AFP/Joel Robine

Munkásságáért számos díjat nyert, 2011-ben, amikor megkapta a svéd Polar Music Prize-ot, úgy méltatták, hogy egész életét a művészet különböző formáinak szentelte, és megmutatta, mennyi rock and roll van a költészetben, és költészet a rock and rollban. Patti Smitht Rimbaud-hoz hasonlították egy Marshall erősítővel kiegészülve. A Rimbaud-hasonlat azért is találó, mert Patti Smith a XIX. századi francia költő nagy rajongója, és 1996-ban egy interjúban arról beszélt, hogy tinikorában szinte szerelmes volt belé.

Újjáéledő és azóta is töretlen zenei karrierje mellett többek között elkezdett maga is komolyan foglalkozni a fotózással, illetve folyamatosan ír. 2015-ben jelentette meg M Train című, legújabb önéletrajzi könyvét.

Legyen szó akár képzőművészetről, zenéről vagy írásról,

Patti Smith alkotásai gyakran foglalkoznak fontos társadalmi-politikai témákkal,

és elkötelezett békepártiként többször tiltakozott az amerikai külpolitika, főleg az iraki háború ellen, és azt sem titkolta, hogy Donald Trump megválasztása mennyire aggasztja. December 18-án a New York-i Museum of Modern Art közönségét lepte meg egy váratlan performansszal, ahol szintén szóba hozta a megválasztott amerikai elnököt.

Patti Smith békejelet mutatva egy 2004-es párizsi fellépése előtt Forrás: AFP/Francois Guillot

A nagy példakép Nobel-díja

Patti Smith legutóbb Bob Dylan irodalmi Nobel-díja kapcsán került a hírekbe, hiszen a díjátadóról távol maradó Dylan helyett ő adta elő egyik dalát. Még szeptemberben keresték meg azzal, hogy lépjen fel a Nobel-gálán az irodalmi díjazott tiszteletére – ekkor még nem lehetett tudni, hogy ki lesz az. Elfogadta a felkérést, és az egyik saját dalát akarta elénekelni a ceremónián. Amikor kiderült, hogy Bob Dylan kapta a díjat, saját beszámolója szerint elbizonytalanodott. Felmerült benne, hogy örülni fog-e Dylan annak, ha fellép a gálán, és hogy elég jó előadó-e ahhoz, hogy a távollétében képviselje.

Végül meggyőzte magát arról, hogy így is vállalja a felkérést, viszont úgy érezte, hogy ebben az esetben Bob Dylan egyik dalával kell színpadra állnia. A Hard Rain's A-Gonna Fall című számot választotta, amelyet azóta hallgatott, mióta édesanyjától megkapta az első Bob Dylan-lemezét, alig tizenhat éves korában. (Patti Smith sokszor beszélt arról, hogy rengeteget köszönhet Dylannek.)

A december 10-i ceremónián végül a gondos gyakorlás ellenére annyira elragadták az érzelmek, hogy többször is neki kellett futnia a dalnak, amelyet máskor is előadott már. „Nem felejtettem el a szavakat, amelyek már a részemmé váltak. Egyszerűen nem voltam képes előhívni őket” – írta a New Yorkerben. Előadása ennek ellenére óriási sikert aratott, bár Patti Smith belülről kudarcnak élte meg.

Ezzel zárta a Nobel-díjátadóról szóló írását: „Az évnek lassan vége: december 30-án előadom a Horses-t zenekarommal, fiammal és lányommal, a városban, ahol születtem. És minden dolog, amit eddig láttam, megtapasztaltam, és amire emlékszem, bennem lesz ...

Hetvenévnyi pillanat, hetvenévnyi emberi lét.”