A meglehetősen öntörtvényű és szabadszájú Lydia 16 évesen került New Yorkba, akkor még családi nevét, a Lydia Anne Koch-ot használva. A helyi művészkommunához csapódott és ott érdemelte ki a Lunch, vagyis az Ebéd becenevet, mert gyakran kényszerült arra, hogy elvegye lakótársai ennivalóját. Évekkel később, befutott művészként ezt úgy viszonozta, hogy hatalmas vacsorákat rendezett - ezekből egy kötetre valót néhány éve szakácskönyvként is kiadott.
A sokoldalú művésznő irodalmi, zenei, közéleti és szexuális értelemben is
központi alakja volt a New York-i kulturális életnek.
Nagyszerűen megírt, ugyanakkor rendkívül szókimondó önéletrajzaiból egészen gazdag és elképesztően szabados életút bontakozik ki.
Egészen fiatalon alapította még meg Teenage Jesus and the Jerks nevű zenekarát, amely rövid működése ellenére a no wave színtér alapvető fontosságú, iránymutató együttese lett. Művész- és zenésztársai között volt Thurston Moore és Kim Gordon a Sonic Youth-ból, Nick Cave és a Birthday Party, Omar Rodriguez-Lopez, az Einstürzende Neubauten vagy a Soft Cell-ből Marc Almond.
Mi az a No Wave?
Az irányzat a '70-es évek végén, a '80-as évek elején a punk egy rövid életű, de nagyon nagy hatású vadhajtása volt. Egyben szójáték is a kor meghatározó irányzatával, a szinti alapú New Wave-vel szemben, tagadva annak kereskedelmi jellegét és egysíkú zeneiségét. A No Wave nem hasonlítható egyetlen stílushoz, vagy zsánerhez sem.A 2010-es években egyre inkább érett, nagyszabású, összegző lemezeket jelentetett meg. Ilyen volt a Big Sexy Noise nevű zenekarával kiadott azonos című albuma, amelyen art-rock, posztpunk, koszos funk, varieté, spoken word és rap, Brecht és Lou Reed egyaránt jelen van.