József Attila hároméves volt, amikor az apja eltűnt az életéből. Szerencsét próbálni indult Amerikába, de csak Romániáig jutott. Előbb Crajovában lett gyári munkás, majd Temesváron szappanfőző vállalkozó.
Fél évvel az eltűnése után Jolán, Attila nővére halálra rémült, amikor egy fekete szakállas, micisapkás alak az apja hangján szólt hozzá a kapualjban. Érdeklődött, hogy vannak, rosszat beszél-e róla a mama, majd egy koronát nyomott a kislány kezébe, és azt kérte, ne szóljon a találkozásról az anyjának. Újabb egy év telt el, mire kiderítették, hol lakik. Jolán levelet ír az apjának, amire hamarosan válasz érkezett:
„Kedves gyermekeim Jolánkám a Levelet meg kaptam nagyon meg örültem hogy meg nem elfeleitetei a kedves papát. de bizom nagyon szomoruság van az én szivembe hogy tik mien szegénjek vagytok de mit tehetek én, hogy a kedves mamátok elkerget a tik kedves kenyér kereső apátok..." Soha többé nem hallottak róla.
József Áron, más néven Iosif Aron nemcsak írni, de beszélni sem tudott jól magyarul. „Szapunt vegyenek, olcsó szapunt! – még most is a fülembe cseng Áron bácsi furcsa, idegenszerű kiejtése… Váltig csodálkoztunk, hogy Julis néni, akit Crajováról hozott magával, szebben beszél magyarul, mint Áron bácsi” – mesélte róla egy asszony, aki jól ismerte őt és új családját Temesvár-Kardos-telepen.
Iosif Aron új felesége, Kiss Juliánna, azaz Julis néni sokszor emlegette férje Budapesten hagyott családját. Sajnálta a szegény mosónőt, akinek három gyerek maradt a nyakán. József Áron azzal nyugtatgatta az asszonyt, hogy a fiából ügyvéd lett, régi családja nem szorul segítségre. Valójában semmit sem tudott elhagyott családjáról.
1922-ben, amikor a válás hivatalos kimondását kérvényezte, Pőcze Borbála már három éve halott volt. A fia egyetlen versét sem olvasta, pedig jó néhány megjelent a romániai magyar lapokban is. Új feleségétől egy fia született, Mircea, akit Misunak becéztek. Nagyon hasonlított Attilára. Misu se magyarul, se románul nem beszélt, mert háromévesen súlyos paralízist kapott, ami a beszédkészségére is kihatott.
József Áron 1937. november 20-án halt meg hatvanhat évesen. Egyesek szerint az egészségtelen munkakörülmények, mások szerint a silány törkölypálinka játszott közre korai halálában. József Attila mindössze tizenhárom nappal élte túl, december 3-án vetett véget az életének.
Igaz, az utóbbi időben néhányan megkérdőjelezik, hogy a költő öngyilkos lett. Garamvölgyi László, aki hosszú időn át volt a rendőrség arca és hangja, többévnyi kutatómunkát és egy egész könyvet szentelt a kérdésnek. Konklúziója: a költő baleset áldozata lett. Megpróbált átbújni a szerelvények között, ám a tehervonat hirtelen elindult, és a himbálódzó vaslánc halálos ütést mért a fejére.
Akárhogy is volt,
József Attilát egész életében kísértette az öngyilkosság gondolata.
Kilencévesen, 1914-ben ijesztett rá először a családjára, miután Jolán cigarettázáson kapta, és lekevert neki két pofont. 25 évesen úgy emlékezett vissza a történtekre, hogy valójában nem akart meghalni, csupán bosszút akart állni, fel akarta hívni magára a figyelmet. Ezért aztán lúgkő helyett keményítőt ivott.
1922-ben, makói gimnazistaként a vizsgák előtti napokban, „valami dekadens pillanat hatása alatt megevett hatvan darab aszpirint”. Gyomormosás és többnapos ágynyugalom után végül színjelesre vizsgázott mindenből. Egy évvel később így írt Jolánnak:
Különben vonat alatt is feküdtem azóta, de engem fölszedtek, mert előttem valakit elgázolt.”
1929-ben, a Vágó Mártával való szakítás után újabb kísérlet következett. Szántó Judit együttélésük hat éve alatt József Attila hat öngyilkossági kísérletét említi, 1935 nyarán például kétszer is magukra nyitotta a gázcsapot.
Nincs túl sok jelentősége annak, hogy öngyilkosság vagy baleset történt-e Balatonszárszón, de az utolsó befejezett vers fényében nehéz másra gondolni, mint hogy a költő tudatosan választotta a halált:
Mióta éltem, forgószélben
próbáltam állni helyemen.
Nagy nevetség, hogy nem vétettem
többet, mint vétettek nekem.
Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél.
[Ime, hát megleltem hazámat... utolsó két versszak]
Attila ötévesen került Öcsödre a nevelőszülőkhöz, akik a „szomszédokkal való tanácskozás után a füle hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen”. Ezért aztán az elkövetkező két évben Pistaként hajtotta ki az állatokat a legelőre, Pistaként járt az elemi iskola első osztályába, és Pistaként tűrte nevelőapja ütlegeit.
Tíz évvel később újabb színjátékra kényszerült. Jolánt, aki időközben gépíróként dolgozott, a Tanácsköztársaság első napjaiban feleségül vette Makai Ödön ügyvéd. A rangon aluli házasság azzal járt, hogy Makainak nemcsak a Magyar Banknál betöltött állásáról, de a szüleivel való kapcsolatáról is le kellett mondania. Mindezt az áldozatot meghozta, hogy feleségül vehesse a jobb sorsra érdemes ferencvárosi prolilányt, cserébe azonban voltak bizonyos elvárásai.
Amikor pár hónappal később Attila és Etus árván maradtak, a két gyerek a Makai házaspár Lovag utcai lakásába költözött. Ha vendégek jöttek, Etus szobalánnyá, Attila a szobalány testvérévé változott. A cselédszobában laktak, és idegenek előtt sógorukat doktor úrnak, Jolánt Lucie-nek kellett szólítaniuk, mivel Lippe Lucie álnéven ment hozzá az ügyvédhez.
Érdekes csavar a történetben, hogy Makai és Jolán kilenc évvel később elváltak, majd azon melegében újra összeházasodtak, ezúttal a menyasszony valódi nevét használva. Egy hónap múlva azonban ismét – és ezúttal végérvényesen – elváltak, Makai pedig három évvel később feleségül vette Hamupipőke sógornőjét, József Etelkát, akitől három gyermeke született.
„József Attila költőt Lázadó Krisztus című verse miatt az ügyészség istenkáromlással vádolta. Az ügyet ma tárgyalta a büntető törvényszéken Schadl Ernő dr. törvényszéki bíró tanácsa… A védő beszéde után a bíróság József Attilát nyolchónapi fogházbüntetésre és 200.000 korona pénzbüntetésre ítélte. Az ügyész az ítéletben megnyugodott, az elítélt és védője fellebbezést jelentett be.” (Magyarság 1924. júl. 11.)
A 19 éves költőt Vámbéry Rusztem ügyvéd képviselte,
aki azzal védekezett, hogy a vádhatóság Ady Endre és Petőfi Sándor ellen nem indított bűnvádi eljárást, holott az előbbi „izgága Jézusról” beszélt, utóbbi pedig Az apostol című költeményében azt merte állítani, hogy „Hét, nyolc esztendő alatt / Olyan tolvaj lesz, mint a Krisztus”.
A példátlanul szigorú ítéletet a fellebbezés után a Budapesti Királyi Ítélőtábla a 200 000 korona pénzbüntetés megtartása mellett egy hónap fogházra mérsékelte, majd a Kúria – elutasítva a Magyar Kir. Ítélőtábla által hozott ítéletet – 1925. március 24-én felmentette a költőt.
A nagy költők megítélése sem egyértelmű, pláne nem a pályájuk kezdetén. 1929-ben Németh László lekezelő kritikát írt József Attila Nincsen apám se anyám című kötetéről.
Úgy vélte, a fiatal költő verseiben megjelenő lírai én csupán ügyesen megkonstruált póz.
„Vegyétek elő Tersánszky valamelyik csavargóját, szoktassátok le a bagózásról s itt van József Attila. Mert a bagóban érettség van, flegma, fatalizmus. József Attila azonban még innen van a bagón, az ő társadalmonkívülsége még újkeletű és hangsúlyozott… Ez a Kakuk Marci, ha nem is jutott el a bagó lelki egyensúlyáig, beszedett valamit a kor széllel-bélelt akarnokságából, amely nem ér rá bevárni önmagát, hanem most akar nagyot szólni, ha kell, maga elé tolt figurákon át.”
József Attila úgy vélte, Németh László írása valójában Babits sugalmazására született. Bosszúból vitriolos kritikát írt a Toll 1930. januári számában a Nyugatot szerkesztő, Baumgarten-díjat osztogató Babits Mihályról Az Istenek halnak, az ember él című kötete kapcsán.
„Ha kezdő költő volna Babits Mihály s ez volna az első könyve, akkor meg azt írnám, hogy néhány sora kétségtelenül tehetségre vall. De a könyv egésze mégis kétségessé teszi a tehetség kifejlődését. Sokat kell még tanulnia. Verseit pedig tartsa hét esztendeig az asztalfiában és ne adja ki barátai unszolására sem. Hogy hozzáértőkkel való érintkezése mégis legyen, egyik-egyik kísérletét be-beküldheti módjával valamilyen kisigényű lapnak.”
Babits ennek ellenére beválogatta József Attila két versét az Új anthológia, Fiatal költők 100 legszebb verse című gyűjteménybe, és 300 pengő segélyt is kiutalt számára, amikor József Attila 1933-ban így írt neki: „Feleségemmel együtt hosszabb idő óta a szó szoros értelmében éhezünk […] Majdnem minden holmink – beleértve az ágyneműt is! – zálogban van. Lakbérhátralék miatt aggódnom kell és féltenem ezt a barátságtalan szoba-konyhát, amelyben még lakunk.”
A 3000 pengős Baumgarten-díjat azonban végül mégsem kapta meg, de ez már nem Babitson múlt. 1937 novemberében József Attila azzal a tudattal utazott Balatonszárszóra, hogy a következő év elején övé a díj, amely egy időre biztosítja számára a megélhetést.
József Attila folyton szerelmes volt. Valachi Anna József Attila asszonyai alcímmel megjelentetett kötetében húsz nőt mutat be, akik hosszabb-rövidebb hatással voltak a költőre. És ez a lista korántsem teljes. A nők, akiket Attila ostromolt, sokszor idősebb, férjes asszonyok voltak. Visszatérő motívum, hogy Attilát ellenállhatatlan, tehetséges gyereknek tartják, de nem komolyan vehető férfinak.
„Még sokkal nagyobb gyerek vagy, mint én – írta a költőnek Vágó Márta szakító levelében –, de mivel csak két évvel vagy fiatalabb nálam, nem adoptálhatlak, pedig, akármennyire is haragszol mindig érte, ez volna az egyetlen megoldás. Nem tudsz nevelni, vezetni, nem bízok az ítéletedben, nem érezlek okosabbnak magamnál, hogy támaszom lehetnél, csak sokkal-sokkal jobbnak, emberebbnek, tisztábbnak, igazabbnak, és ezért nagyon szégyenlem magam előtted!”
„Boszorkány volt. Abból a fajtából, akit elégettek, mert bűbájos volt. Rengeteg emberen segített, visszahozta őket az elviselhető életbe.” „Elsodró, borzasztóan szexepiles nő volt.” Barátnői mondták ezt Gyömrői Editről, a költő egyik utolsó pszichoanalitikusáról, akihez valószínűleg tényleg nem lett volna szabad József Attilát küldeni.
„Amikor ez a nő kezelésbe vett, arra vállalkozott, hogy meggyógyít. Rá kellett jönnie azonban kezelés közben, hogy én csak akkor gyógyulok meg, ha odaadja magát nekem. Amikor megtagadta tőlem a testét, a gyógyeszközt vonta meg tőlem.” Amikor pedig mindennek tetejébe Gyömrői még el is jegyezte magát egy másik férfival, Attila megüzente neki, hogy megöli mindkettőjüket.
Napokon keresztül élesre fent konyhakéssel a kabátja alatt és bokszerrel a kezében leselkedett a pszichológusnőre, majd egy nap becsengetett hozzá. Nekiment Gyömrői vőlegényének a bokszerrel, majd miután a férfi leszerelte, keservesen zokogni kezdett.
József Attila halála után szabályos gyűlöletkampány indult azok ellen (főként nőkről van szó), akik nem tartottak ki mellette eléggé, nem segítették minden lehető eszközzel, hogy elkerülje a tragikus véget. Kozmutza Flóra, az utolsó nő, akinek József Attila (mindjárt a második találkozásukon) megkérte a kezét, a kivándorlást fontolgatta a költő halála után, annyira megrémült a bűnbak után kiáltó hangulattól. Végül maradt, és feleségül ment Illyés Gyulához, aki még a hetvenes években is kapott olyan névtelen levelet, amelyen az állt újságból kivágott betűkkel: József Attila gyilkosa.
Mások nem a nőket, hanem a pszichoanalízist okolták József Attila korai haláláért.
Úgy vélték, az analízis során Attila olyan traumákkal szembesült, amelyeknek feldolgozására nem volt képes, ezért a terápia csak rontott az állapotán. Ő maga azonban így vallott erről Vágó Mártának élete utolsó évében: „A nagy verseim sohasem jöttek volna létre, ha az analízisben nem értettem volna meg a gyerekkori dolgok összefüggését a későbbiekkel. Ott oldódtak fel az elfojtott mondanivalók.”