Életet az éveknek avagy olvasói levél

Vágólapra másolva!

Ókovács szerint az opera – 2/11. levélária

- -

Vágólapra másolva!

Ókovács Szilveszter

Drága Tatjána Néném!

Nincs azzal semmi baj, ha nem elektronikus leveleket küldöz. Köszönöm a tegnapi borítékot is, amelybe a hétfői Népszava cikkét csomagolta. Arra gondoltam, hogy mivel elkésett levél volna úgyis, amit ilyenkor reagálásként írhatna az ember, megírom inkább Önnek. Mert aznap nem kellett kávé, amikor a küldeményt kibontottam...
„Ha az embert egy doyen sarazza be (akinek tiszteletből bérelt helye van a lapjában), amolyan „aranyosan" félre se álljon, le se törölje?

Várkonyi Tibor érthetetlenül felindult szombati Népszava-cikkében ugyanis néhány alapvető kérdést nem tisztázott, egyebek mellett, hogy pl. miért született az az írás, már úgy értem, a löttyös indulaton kívül? Mintha ma kezdte volna a pályát, és nem anno a Szabad Népben: olyasmit cáfol, amit senki se állított, hogy tudniillik a mostani az Opera aranykora volna. Se a kifejezés, se a gondolat nem szerepel Bóta Gábor egy héttel korábbi korrekt interjújában – az efféle minősítést jobb az utókorra hagyni még akkor is, ha természetesen büszkék vagyunk a mostani időszakra. (A szuperlatívuszokat pedig szóba sem szabad hozni ily közel lévén a vizsgálat tárgyához, Mahler, Bánffy Miklós, Radnai Miklós vagy Tóth Aladár igazgatása nagyon magasra tette a mércét.)

Az idős publicista engem valamiért "pártmegbízottnak" titulál, ahogy írja, "okleveleim ellenére". 2010-ig az intézményt konkrétan egy volt szocialista parlamenti képviselő- és polgármesterjelölt, korábbi államtitkár vezette, "oklevelei ellenére". Ugye, fel sem kell kutatnom az archívumot, mert sok elszánt hangú proklamációt találok ott abból az időből is, Várkonyi aláírással?

Hogy miféle kurzust idézek vissza működésemmel, az is rejtély, mert egyszerűen elmaradt a kifejtés, helyette inkább a szerző hosszan és sokadszorra tálalt emlékei jönnek a negyvenes-ötvenes évekből. De ez most komoly? Egyetlen megveszekedett nevet, címet, számot, azonosítható utalást nem lehet találni egy 5000 karakteres írásban? Amely különben "karakteres"! A Rákosiékra tett oldalvágásai bátorságát például mindig csodáltam, mert tarsolyban azzal a múlttal, ami, legyünk őszinték, mégiscsak ott van a könyvtárak mikrofilmjein, a Történeti Levéltár vízjeles dokumentumain, már-már önkritikusak is lehetnének - ha nem volnának "csak" kritikusak.

Már többször szerettem volna valamilyen szakkönyvet ajándékozni Várkonyi úrnak, mert ugyan dicséretes az operaszeretet, de a sajtóban a tárgyi tévedéseket, túlfogalmazásokat jobb lenne kerülni. Egyszer meghívtam beszélgetni is, tisztázni állításokat, amelyek rendszerint minden alapot nélkülöztek. A néhai Andressew Ivánnal érkezett az irodába, és szemtől szembe nem volt kardcsörtetés, inkább sok "ja tényleg?". Amennyire tudom, több éve már nehezen jár, az Opera előadásait egyáltalán nem látogatja – azonban mindez a sommás véleménynek útját nem állja. Valahogy ez sem smakkol.

És hát micsoda volna a cikk végén a - gondolom, keretes szerkezet miatti - újramelegített gyalázásom? Mit gondol "fölháborító fölfogásnak"? Csak találgatni tudom, hisz egyszerűen nem írja le. Hogy nem vonnám össze az Operát az Operettel? Mert erről szólt a támadott írás, az a másik, az egy héttel korábbi, de hát ki emlékszik már rá? "A politika árnya és szennye elérte ezt a szférát"? De miről van szó, Várkonyi úr, könyörgöm?! Ha rápillantana arra, amit véleményez (lássuk be, alapfelszereltség kéne legyen), azt találná, hogy mi az Operában nem politizálunk – ellentétben vele. Nincs balos piruett és jobbos magas C, darabot, rendezőt, karmestert, koreográfust a legszélesebb spektrumból választunk. És büszke vagyok arra, hogy fogalmam sincs, melyik munkatársam hova szavaz, nem érdekel, milyen vallású, mindegy, mik az intim titkai.

Nem baj, fogjuk fel úgy, hogy Várkonyi úr jó egészségnek örvend, és 93 évesen kedve támadt l'art pour l'art rugdosódni kicsit – megtisztelve érzem magam, hogy ez alkalommal az Opera és én lehettünk politikai testgyakorlásának méltatlan tárgya.

Hogy is mondták anno, az Életet az éveknek meg a tévétorna című, örökbecsű nyugdíjas műsorok idején? Egy kicsi túlmozgás mindenkinek kell?"

Ha Néném másképp látja, netán épp azért küldte a cikket, mert nagyon egyetért vele (ez végső soron nem derülhet ki csupán egy újságkivágásból), most is várom válaszát, kák szálávej léto!

Ókovács Szilveszter