A külföldizésről, avagy már megint a balett

Vágólapra másolva!

Ókovács szerint az opera – 2/14. levélária

- -

Vágólapra másolva!

Ókovács Szilveszter

Drága Tatjána Néném!

Nem a napokban írta, mert rég tologatom már ezt a levelét. Akkor nem írtam választ, vagy már nem is emlékszem, de időnként eszembe jutnak a sorai. Legutóbb az Anyegin-sorozaton fogtam ki olyan előadást, amelynek főszereplői közül hárman oroszok/ukránok voltak, és szegény Olga mellett legfeljebb a kései belépő, Gremin magyarsága javíthatta a statisztikát – már ha épp nem szláv táncos alakította őt is. „Miért nem jók nekünk a magyarok? Hova lett így az együttes karaktere? Miért kell ennyi klasszikus balettet játszani, ha úgyis olyan nehéz? Miért kell másik balettintézetet alapítani? Mi lesz így a magyar növendékekkel?"

Forrás: Magyar Nemzeti Balett/© copyright by Csillag Pal/Csillag Pál

Honnan is kezdjem? Mindaz, amit ma látunk, nem tegnap fordult ebbe az irányba. A Magyar Nemzeti Balett hazánk egyetlen klasszikus balett társulata, az Opera együttese. Bár hatalmas, de jogos elvárás, hogy mindent tudjon, már úgy értem, a „szélsőségeken" kívül, tehát nyilván autentikus néptáncot nem járunk és nem is breakelünk, hisz azt más jobban tudja és teszi is, tehát hozzáférhető Magyarországon. Ugyanakkor tradicionális nagybaletteket, táncjátékokat, modernnek nevezett balettszámokat, mozgásszínházzal rokon produkciókat igenis kell játszanunk. A szerteágazó feladatok extra képzettségű művészeket követelnek meg. Aki látta az utóbbi évek balettbemutatóit, tapasztalhatta, hogy ezekben a koreográfiákban a 3-4 főszereplőn kívül számtalan kisebb-nagyobb szólószerep van, ezért fontos, hogy a tánckari tagok is magabiztos klasszikus balett technikával rendelkezzenek.

Ugye, Néném sem gondolhatja komolyan, hogy nem alkalmazzuk szívesen a Táncművészeti Főiskolán (néhány hete már: Egyetemen) végzett magyar táncosokat, ha birtokában vannak az ehhez a repertoárhoz szükséges tánctudásnak. Talán Ön is tudja, hogy egyre kevesebb gyermek jönne a Táncművészetire: 2017-ben összesen 60-an jelentkeztek klasszikus balett szakra. Évtizedekkel ezelőtt, amikor még 2-3000 jelentkezőből válogatták ki a legalkalmasabb gyerekeket, akkor is csak 10-15 növendék végzett, közülük is kizárólag a legtehetségesebb kaphattak szerződést az Operába, a többiek az Operettszínházhoz vagy vidékre szerződtek. Tehát régebben sem volt automatikus, hogy a Táncművészeti végzősei mind az Operához szerződnek. Ez az egyik.

A másik: de még ha csak az MTE-n végzett növendékek közül válogatnánk is, nehéz lenne csupán magyar táncosokat felvennünk, hiszen pl. 2014-ben a végzős osztályban a két magyar mellett egy szlovén, két japán és két ausztrál lány szerepelt sikeresen a termi képesítő vizsgán. Rajtuk kívül öt magyar és egy japán fiú vizsgázott. Nem egyedi eset, hisz az utóbbi években több olyan évfolyam is végzett, ahol a növendékeknek legalább a fele külföldi volt. Jól jellemzi a helyzetet, hogy idén a Lausanne-i balettversenyen az MTE-ről egy japán lány képviselte Magyarországot. Ez a van. Ahogy a Zeneakadémián is egyre több külföldi tanul – és ennek örülni kell (most vettünk fel egy rendkívül tehetséges japán koncertmester-lányt, de csellistánk is van a Távol-Keletről: mindketten itt is tanultak), de akkor nem lehet nekünk szegezni a másik vádat. Vagy ez, vagy az.

Nagyon hosszú lenne a válasz, elfáradna bele a posta, így jövő héten folytatom. De még írok egy érdekeset. Tudja, mi van akkor, ha az Opera szerződést ajánl egy végzősnek? Érdekes dolgok történnek. Feltéve persze, ha az illető friss balettművészek eljönnek az addícióra, ami mégiscsak alap, hisz aki nem jelentkezik, azt nehéz felvenni... (Miért? Nem ajánlja a mestere? Félreérthető az időpont? Nem érdekli az intézmény, ahová – Ön is írja! – készülnek kilenc vagy még több éven át ezek a fiatalok?) Aki eljön, és akinek szerződést ajánlunk, az elkezd heteket hezitálni, hímelni-hámolni, majd benyomja a „megyek külföldre" szöveget. És ezzel mi mit tudhatunk kezdeni? Felnőtt emberek, akik számára most más a fontos. A nagyobb kereset (megjegyzem, nálunk sem rossz az a balettban!), a kaland, a nyelvtanulás, az elszakadás, a szerelem, egy imádott balettegyüttes vagy koreográfus, a fene tudja még, mi minden.

És tudja, Néném, mi történik ezután? A legjobb magyaroknak fenntartott helyekre nem veszünk fel kevésbé jó magyarokat, mert a nézőink mindennél fontosabbak. Hanem meghirdetjük a próbatáncot, és láss csodát: 6-700 kandidáló akad a világból, akinek a számára igenis perspektíva a Magyar Nemzeti Balett. És olyan technikájú művészek érkeznek (nemcsak a szovjet utódállamokból, de Olaszországból, Kanadából, Japánból, Spanyolországból, Dél-Koreából, Kubából stb.), akik a társulat magyar kiválóságait is inspirálják. Ezt vette észre az európai balett szaksajtó, és ezen örülhetünk meg szomorkodhatunk is – mert nem a magyarokat becsülik minálunk kevesebbre, hanem egyes magyarok becsülik le a Nemzeti Balettet.

Jövő héten még írok pár aspektusról, mert Néném oly heves volt, és minden kérdésére választ illik adnom. Várja csak a hosszú levelem, kák szálávej létá!

Szilveszter