Két éve hazudta – és meg is ünnepli!

Ókovács Szilveszter, Magyar Állami Operaház főigazgatója 2015.08.25.

Ókovács szerint az opera - 2/13. levélária.

Drága Tatjána Néném!

Tudomásul kéne vennem, hogy felnőtt emberek már nem változnak meg, igaz? És ezt még nem is a mai levél tárgyát jelentő úrra értem, hanem Kegyedre. Mondom, nem kell küldözgetnie cikkeket, egyrészt olvasni kötelességünk a teljes magyar sajtót, tehát úgyis megtaláljuk, másfelől pedig bőven elég egyszer ránézni egynémely írásra, nem szükséges kétszer katapultáltatni a vérnyomást.
Igen, én is láttam bizonyos Föld S. Péter jóleső sorait a Gépnarancs nevű oldalon. Nagy ünnep, ha kétéves szülinapját tartja egy hazugság! Idelinkelem szívesen, hisz – legalább Föld úrtól tudjuk, magunktól nem is gondoltuk volna – „az internet nem felejt".
Csodálatos hálózat a sajtó: ha kedve (érdeke) van, oly sűrűre szövi magát, hogy nem engedi át az igazságot. Hiába mondtam el anno Bolgár Györgynek élő adásban (ő legalább megkérdezett), mi történt azon a Diótörőn, hiába írtam is meg valamilyen kérdésekre válaszul az Opera páholyhasználati szabályait, se a Klubrádió weboldalán, a műsor összegzésében, se a fejekben nem jelent, mert nem jelenhetett meg az, amit nyilatkoztam. Az igazság-valóság eltiprása után mi más jöhetett volna: hízelgően rusnya rajz Pápai Gábortól, az „operai pezsgőztetés" időszaki bevezetése (na jó, annak próbálkozása) a közéleti lejárató szótárba, a szokásos fröcskölő centrifuga, a szokásos orgánumok használatával.

Ókovács Szilveszter, Magyar Állami Operaház főigazgatója 2015.08.25. Fotó: Szabó Gábor - Origo

Már Néném se emlékszik, hát elevenítsük fel, mert nekem aztán cseppet sem ciki. A sztori, a Hatalmas Történet annyi volt, hogy Orbán Ráhel és külföldi csoporttársai számára már nem tudtunk elegendő számú jegyet eladni egy Diótörő-estén. Igen, Orbán Ráhelék megvették a jobb 11-es páholy mind a 8 ülését, de ez nem volt elég, nekünk pedig egyáltalán nem volt több eladható helyünk. A csilláron is ültek emberek, ezért a királyi páholyt is kinyittattam, amelyet az Opera jó régi szabályzata szerint a mindenkori legfőbb (választott) magyar méltóságok és családtagjaik is használhatnak. Épp üres volt aznap este, ám annyian voltak a fiatalok, hogy még ott is állniuk kellett többeknek, de vállalták. Ezt valaki lefotózta egy másik páholyból, és máris üzemi hőre emelkedett a kavarógép: kitalálták, hogy a fiatalok pezsgőztek egész idő alatt, s hogy ezt – nyilván a szervilitás Csimborasszójára emelkedve vagy inkább annak Mariana-árkába törve nem létező gerincem – magam locsoltam körbe a nedűt nekik. Ennek is köszönhettem, hogy utána, de legalább három perc helyi érdekű „világhír" erejéig pincérnek ábrázoltattam szóban és képben is a nagy testvériség szerint működő orgánumok hasábjain.
Ha nem bánja Néném, sorba vennék pár dolgot, pláne, hogy Föld úr elkezdett valami klasszikus műremekként saját soraira tekinteni cikke biennáléján – vagy tán anyaghiány, esetleg munkaundor az ok? Mondjuk, az Opera előadásain tilos fényképezni, de ezen ne akadjunk fel, hisz ha szent a cél, ne válogassunk eszközökben. A képen több dolog látszik, és még több nem annyira. Látszik, hogy tényleg táblás házunk van, a tűzoltók által nem engedélyezett helyeken, a rézkorlátnál is támaszkodnak nézők (ilyenkor önkényesen elhagyják a nem, vagy csak részlegesen látó helyeket). Látszik, hogy a királyi páholyban is állnak, hatan pedig ülnek, de ezt csak onnan tudom, hogy hat szék van ott. Látszik, hogy valami van két ember kezében a szomszédos páholy mellvédjén, de aki ezt pezsgősüvegnek delirálja, az még biztos nem járt az épületben, mert azon egyszerűen el se férne. (Meg minek is? - kérdezem halkan. Föld úr meg a fotósa üvegből issza a pezsgőt? És nincs probléma a sok buborékkal?) Ja, és természetesen nem februárban készült a kép (utoljára 1950-ben ment akkor a Diótörő), és természetesen a „testőrpáholy" sem az, amelyikre ő gondol. És kell-e végül mondanom, hogy senkinek semmiféle pezsgőt nem töltögettem, az onnan jó messzire található igazgatói páholyból néztem az előadást. És én ugyan meg nem mondtam volna a képről, de a paparazzi nyila (akitől ments meg, Uram, minket!) szerint Orbán Ráhel is áll, mert nincs hova leülnie...

Forrás: Magyar Állami Operaház

Ez volt (lett volna) a nagy történet, amelyre fel Föld úr érdemesnek érezte egy Fülig Jimmy-modorban (modorosságban) írott karcolatát a honoráriumlistába helyeznie – ezek szerint már kétszer is, újrahaszontalanítva! Rengeteg helyzetkomikumot adott a sovánka sztori is, csak úgy szaladt a kurzor, a szándékosan lepusztított helyesírás miatt még visszaolvasni se kellett, s hamar betelt a szükséges/illő karakterszám. (Milyen fura! A Pápai-oldalon közölt, nagyon hasonló párbeszéd-karikatúra is Jimmy-nyelvet használ, így még azzal se vádolhatom meg a két urat, hogy egymást majmolnák: csak Rejtőt, és véletlenül pont azonos pillanatban, azonos szerkezetben... https://papaigabor.wordpress.com/tag/okovacs-szilveszter/) Mindegy, lehet küldeni!
Néném sérelmezi, hogy Nullkovácsnak aposztrofál Föld úr (és Pápai is! mennyi együttállás!), de ezzel nincs semmi baj, hisz nyilván bármikor rittyentene egy esszét Csáth Géza stílusában is arról, miért nem sikerült nekem semmi az életben/az Operában/a névválasztásban. Pedig az „o" akár „operát" is jelenthetne, sőt hosszú „ó"-ként akár az intézményi logó is... Fel sem tételezem, hogy nyomott egy szimpla gúnynyalábot, mert még volt egy adag gyűlölet, amit ki kellett sercinteni. Szóval jó ez így.
Viszont megtanuljuk ebből, hogy nulla teljesítmény, ha tele az Opera, káros, ha egy csomó pénzért eladjuk a tartalék (testőr) páholyunk, és felháborító, ha valaki élhet azzal a lehetőséggel, ami ideig-óráig megilleti, és még az is baj, ha állni kénytelen három órát. A külföldiek pedig csak inni jönnek, és esetükben nem szép az idegen.

Politika-puskaporos világban élünk, de én nem adom fel a reményt, hogy az Opera igenis mindenkié, nem kell és értelmetlen is pártosan rángatni és elmarasztalni. Mi odabenn csaknem kétezren nem kérdezzük egymás voksát, hitét, származását, szerelmét. És a napi működés még azt is elhozza, hogy másvalakik másik levelet írnak, amikor ismeretlen családot látnak a királyi páholyban, és akkor meg azt is el kell magyaráznom, hogy a Gyermekmentő jótékonysági előadásán – amikor ugyancsak helyhiány volt –, miért ültettünk oda messziről érkezett rászorulókat...
De Tatjána nénémet továbbra is én faggatom, írjon, s én várom azt, kák szálávej létá!

Szilveszter