KRSa: Meghökkentő dolgokkal próbálkozunk

Tóth Kristóf, KRSA, a Pannonia Allstars Ska Orchestra frontembere ad interjút 2017 március 14-én

Sikerüket nem lehet elvitatni, mindenkit megmozgatnak, aki a zenéjük közelébe kerül. A Pannonia Allstars Ska Orchestra frontemberével, KRSával beszélgettünk a zenekar jövőjéről, megtudtuk, kik azok a PASO-gyerekek, és kiderült, miért kell hónapokat várni egy hanglemez megjelentetésére.

Már a Deadbeatsben, a dobok mögött is megjelent önben az éneklési vágy?

Hát, végül is igen, onnan indult az egész, de nem direkt módon, csak áttételesen. Nem volt ilyen vágyam, csak így alakult. A Deadbeats egy félig gimnáziumi ismeretségekből induló pop-punk zenekar volt, amibe mindenféle stílust belevittünk. Nekem egyébként volt még előtte egy skazenekarom is, ahol doboltam, de a tagok aktivitásának hiánya miatt befulladt. És én onnan hívtam el a szaxofonost a Deadbeatsbe. Akkor egy fúvós nagy különlegességnek számított egy ilyen körben. Akkoriban indult az amerikai, harmadik hullámos ska cucc, ami a punkba is egyre inkább beszivárgott. A skazenekar ugye nem működött, ezért az összes ilyen irányú érdeklődésemet próbáltam a Deadbeatsbe csatornázni. Egyre több ska rész került a számokba, meg jöttek reggae dolgok is. Elkezdtem patois szövegekkel szórakozni például próbák szüneteiben, aztán csináltunk is egy ilyen számot, amivel jól tudtunk koncerteket zárni. A szám végén kijöttem a dobok mögül, és valami alapritmusra szövegeltem. Ez néha

egész extrém dologba, reggae-metálos üvöltözésbe ment át.

Erről 14-15 éve csináltunk is egy felvételt, ami rákerült egy válogatásra is. Erőnkön felül a HSB-nél stúdióztunk, és azóta sem jelent meg a lemez. Egyébként pont mostanában beszéltünk arról, hogy ki kéne adni valahogy.

Ezek szerint megvan még a régi jó kapcsolat?

Persze, néha még el is megyünk közösen ilyen-olyan régi kedvencek koncertjére. Én egyébként az énekesünkkel együtt jártam gimnáziumba. Már akkor is jóban voltunk, és ez azóta is tart. Egy csomó külföldi koncertet néztünk meg annak idején. Én amúgy is nagy szeretettel hódoltam a külföldi koncertturizmusnak, ő pedig kb. az öt legnagyobb Offspring-rajongó között van szerintem a világon. Olyannyira, hogy a zenekar tagjaival is baráti viszonyt ápol, és legalább 60-70 koncertjükön volt.

Sokszor összekötöttük kettőnk érdeklődését, így jártunk például egy bolognai fesztiválon is, ahol játszott a Sick of It All, a Hepcat meg az Offspring is. De jó párszor mentünk Wiesenbe, a Two Days A Week fesztiválra. Néha volt jegyünk, néha pedig belógtunk. Így nézegettük a dolgokat akkor, vicces volt.

Tóth Kristóf, azaz KRSa, a Pannonia Allstars Ska Orchestra frontembere Fotó: Szabó Gábor - Origo

A régmúlt után a távoli jövő: a PASO sikereit nézve nagyon nehéz elképzelni, hogy 20 év múlva ne tudna megmozgatni ugyanennyi embert – függetlenül attól, hogy éppen hogy áll a ska Magyarországon. Jól látom?

Ez nagyon jó lenne. Reménykedünk, hogy valami bázisa és tömege valóban mindig lesz a skának, és a PASO-nak is. Az viszont biztos, hogy ez a vonal most nem annyira trendi. A nagy reggae-trend a 2000-es évek elején, közepén volt, amikor nagyon sok Gentleman, Sean Paul volt az MTV-n is. Ez most nincs így. Talán a Major Lazer az, ami egyedül hozza ezt a karibi irányt, de ők is inkább az elektronikus vonalon. Reméljük, hogy abból, ami most van, csak fölfelé lehet építkezni. Mi

próbáljuk kitartóan nyomni, minket ez érdekel, ezt szeretjük.

Reméljük, hogy tényleg van valamennyi állandó bázisa, ami nem porlad el soha. És a bázis csak az egyik fele a dolognak. A másik fele pedig a zenekar. Mert a PASO-gyerekek keményen ostromolják a zenekar teherbírási képességét. Ugyanis egyre több zenekari apukán érződik, hogy az alváshiány keményen felőrli az energiáit. Emellett tudni kell azt is, hogy a zenekar minden tagjának van a PASO-n kívül polgári foglalkozása. Az azért nem egyszerű, amikor az apuka hazaér reggel négykor, és hatkor már ott ugrál rajta a gyerek, és mondjuk, dolgozni is kell menni.

Az is gondot jelenthet, hogy én nagy híve vagyok a külföldi koncertezésnek, ami valamennyire logikus is, hiszen német terjesztésünk van, és egy amerikai kiadó gondozta a korábbi lemezeinket. Szerintem menni kell, élőben is be kell mutatni a lemezek anyagát. De tavaly is volt egy német-holland-cseh miniturnénk, ami már sokakat megterhelt. Vagy az ír-angol túra is fárasztóbbra sikerült, mint ahogy az ideális lett volna, ezt el kell ismernem. De cserébe

két nemzetközi skafesztiválon játszottunk, amiből a londoni talán a legnevesebb a világon.

Szerencsére nagyon jó a koncertek hangulata, tehát ebből a szempontból nincs megbánás a tagokban. Mert ugye az is előfordulhat, hogy valaki utazik másfél napot, aztán van egy rossz hangosítás, másfél óráig nem is hallott magából semmit, hazamegy, és utána kifacsarva alszik pár órát, és megy dolgozni. De nem akarjuk túlfeszíteni a húrt, ezért is van is most egy vállalásunk, hogy még családbarátabb zenekar leszünk.

Ha sikerül átvészelni ezt a néhány évet, akkor meg már a PASO-gyerekek jönnek a koncertekre...

Már most is egy csomó gyerek jön fülvédőben, ott totyognak a koncerten. De

volt már bulink óvodában is,

ahova a gitárosunk gyereke jár. Az óvónők addig rágták az apuka fülét, hogy végül csináltunk ott egy évzáró PASO-koncertet. Nagyon vicces volt, mert a szülők baromira élvezték, de a gyerekek közül szinte csak az ismerősök örültek a megszokott átéléssel a koncertnek, a többi gyerek inkább csak kikerekedett szemmel figyelt. Pedig vittünk korábban a 40 éves Kaláka születésnapjára készített feldolgozást is, és mellé raktunk még egy-két hasonlót. De volt sok saját szám is, mert az óvónők szigorúan kérték, hogy nehogy csak gyerekdalokat játsszunk. (nevet)

„Nem hiszem, hogy járható út lenne számunkra, ha megpróbálnánk mások lenni" Fotó: Szabó Gábor - Origo

És mit gondol, meddig lehet bírni ezt az energikus színpadi jelenlétet? 60 évesen is végig lehet futni egy bulit?

Fogalmam sincs, meddig bírom fizikailag. Igyekszem karban tartani magam, innen is szobabiciklizni megyek. Nekem korábban volt egy snowboardozás miatti porcgyűrűrepedésem. Ha ez előjön, nagyon fáj a térdem. Amikor indul a szezon, erőteljesebben kell ráterhelnem, hogy ne legyen vele probléma.

Ha a jövőre kéne gondolni, eszembe jut a Skatalites színpadképe, ahol öreg bácsik álldogálnak, de mégis iszonyú energia van benne, és tök jól jön le az egész. Ha pedig a Toasterst nézzük meg, akkor ott 50 pluszos emberek ugrálnak.

Sokszor elhangzott már, hogy a PASO-koncertekre a legtöbben nem is a ska miatt mennek, hanem a banda miatt, mert nagyon jó bulizenekarnak tartják. Talán ez igazolhatja, hogy időtől független a sikerük.

Lehet, csak mi ugye úgy indultunk, hogy ha egy dolgot elérünk ezzel a zenekarral, akkor az az legyen, hogy magát a stílust megismertessük, gyakorlatilag behozzuk Magyarországra. Egyébként

az a durva, hogy szerintem ez sikerült is.

Persze a ska angol vonala már korábban a 80-as, 90-es években is jelent volt itthon, de a jamaicai verzió egyáltalán nem volt ismert, senki nem játszotta az eredeti felfogásban ezt a karibi műfajt. Ezzel szemben ha ma valaki itthon meghallja, hogy ska, jó eséllyel már Jamaicához és hozzánk köti.

A sikerünk, vagy akár csak a konzerválhatósága nehéz kérdés. Azt azért tudni kell, hogy ma az emberek nagyon durva ingeráradatnak vannak kitéve, és csak azokra akadnak rá, ami valahogy kitűnik a zajból. A kérdés az, hogy ezt mivel éri el az ember. Mi

olyan meghökkentő dolgokkal próbálkozunk, ami még belefér.

És persze próbáljuk ezt a lehető legjobb minőségben csinálni. Egyébként nem hiszem, hogy járható út lenne számunkra, ha megpróbálnánk mások lenni. Az nem lenne hiteles, nem is állna jól, meg valószínűleg bénák is lennénk benne. Tehát minden komponensében hibádzik ez a dolog.

Azért van olyan stílus vagy műfaj, amiben szívesen kipróbálná magát, és mondjuk kicsit is távol áll a skától?

Érdekes, hogy annak idején az egyik legnagyobb inspiráció a jungle volt, aminél éreztem, hogy még jobban utána kéne nézni. Amikor meghallottam a ragga jungle-t, azt mondtam, hogy ennél királyabb zene nincs. Én ugye doboltam, és ebben meg iszonyú breakek vannak, közben meg megy rá a nagyon durva, ritmikus dumálás. Így lettem rabja ennek a ragga dolognak. A drum and bass meg a jungle egyébként a mai napig nagyon tetszik. De mondhatnám az utódműfajok közül az összes olyan elektronikát, ami főleg jamaicai alapokon nyugszik, vagy legalábbis nagyon basszusvezérelt. Talán ezért is volt, és a mai napig van is egy csomó elektronikus zenei formáció, ahol vendégszereplek.

Ezek mellett nagyon szeretem a punk hardcore-t, igazából

ez volt a fiatalságom alapvető közege.

És erre még mindig szívesen gondolok vissza, járok is koncertekre. 1996-ban láttam a Madballt, ami 20 évvel később is nagy élmény volt. Ugyanilyen nekem a Sick of It All. Végül is szívesen eldobolgatnék egy ilyen zenekarban, de nem tudom, hogy működne-e az egész. Egyébként volt egy surf rock zenekarom is, a Cowabunga Go-Go, aminek soha nem volt rendes búcsúbulija. Most találtuk ki, 4-5 évvel a feloszlás után, hogy újra összeállunk egy búcsúkoncertre. Ez instrumentális surf rock, két gitárral, egy basszusgitárral és a dobbal. Amúgy én nagyon sok instrumentális zenét is hallgatok, és azt kell mondjam, hogy legalább annyira szeretem, mint a vokális zenéket.

„Befektetésnek sem utolsó egy PASO-lemez” Fotó: Szabó Gábor - Origo

Amikor dalírásról van szó, miket szokott vinni?

Én mindig ezt a rub-a-dub, reggae, raggamuffin dolgot, meg a tradicionális skának az éneklősebb vonalát. Az én alapötletemből lett a System Connection, vagy a Hungarian Dish is, bár az az eredeti elképzelésemhez képest kapott egy csavart, mert Lipi hozott hozzá balkán fúvós témát. Aztán ott van még a Babylon Focus és a Joseph is. A frissebbek közül ilyen a Scratchy, ami egy Lee Perryhez írott dal, az is én alapötletemből született.

Amúgy rengeteg szerző van a zenekarban, ezért is olyan szerteágazó az egész. Nagyon sok jazz jelenik meg nálunk, és a legutóbbi lemezen, a Ghost Train-en van old school funk és balkán is. Van, aki komplett dalokat hoz, és már csak a szöveg kell a kész énekdallamra. Aztán van, hogy valaki egy témát hoz, abból jammeléssel egymásra rakódnak a rétegek, és kialakul egy végleges dal.

A 2014-es The Best Of is kijött hanglemezen. Ugyanazokkal a példányszámokkal dolgoztak most, a Ghost Train kiadásánál is, megőrizve a dolog exkluzivitását?

Igen, mindenképpen exkluzív dolgot szerettünk volna. CD-ből általában kétezer darabot gyártatunk, vinylből pedig ötszázat. És nemcsak Magyarországon megy az eladás, hanem Németországban is. Egyébként megfigyeltük, hogy

befektetésnek sem utolsó egy PASO-lemez,

mert a másodlagos piacon már dupla és tripla árakon mennek a Best of példányai. Tehát ha valaki most jól bevásárol, akkor pár év múlva jól járhat. A legnagyobb gyűjtők amúgy egyből a hármas pakkot választják, tehát mindhárom színből egyet-egyet. A vinylkiadást még lehetne akár tovább is fokozni, mert vannak picture discek, vagy lehet akár kétszínű lemezt is csináltatni. De az az igazság, hogy így is nagyon komoly a várakozási idő, és anyagilag is komoly tételekről van szó.

A kék lemez érdekessége, hogy kicsit átlátszó Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mennyi időt vártak a vinylre?

Nagyjából jó hat hónap az átfutási idő. Ha az embernek mázlija van, és nem csípi el a karácsony előtti rohamot, akkor sem sokkal kevesebb. Mi elkaptuk. Volt, aki segített nekünk, hogy ne kelljen teljesen kitölteni a várakozási időt, de még így sem sikerült elérni a céldátumot. Ezért toltuk el, és úgy gondoltuk, jó időzítés lehet a most pénteki, Barba Negrás koncertünk, hogy hivatalosan is megjelenjen, és végre tényleg hozzá lehessen jutni.

Gondolom, a lemezek színeit, a narancsot és a kéket a borító színei diktálták. Azt lehet tudni, hogy miért a narancs lemez lett a legdrágább?

Igen, a borító adta a színeket. Amúgy gondolkoztunk a lilában is, de az elérhető gyártási szín nagyon elütött a borítótól. A narancs pedig leginkább a kereslet miatt lett a legdrágább. A németek már eleve abból rendeltek többet, tehát kevesebb marad nálunk. Egyébként már akkor látszott, hogy az lesz a favorit, amikor elvittem a zenekarnak, hogy mindenki válasszon magának. Valahogy pedig muszáj volt afelé terelni a közönséget is, hogy ne csak ezt vegyék, mert akkor egy pillanat alatt kipörög az egyik szín.

Sokak kedvence, a narancs lemez Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mire lehet számítani a pénteki koncerten?

Játszunk majd teljesen új dalt is, ami a közönségnek és nekünk is meglepetés. Nekünk főleg izgalmas, mert ott derül ki, hogy mennyire működik. Aztán jönnek a lemezek is, amiket ott lehet majd először kézbe fogni. Vendégként pedig ott lesz velünk Riger János, és előadjuk a pornókarrierjének csúcsáról szóló dalát, az Utca végén-t, amiből a legutóbbi klipünk is készült. (nevet) Nagyjából ezek a legfontosabbak egy PASO-rajongónak. Azoknak pedig, akik hosszabb időn át követték a színteret, nagy érdekesség lesz, hogy hét év után újra színpadra áll a Tizenhét nevű szombathelyi skazenekar. Előttünk játszanak, és ez lesz az újjáalakuló koncertjük. Tiszta számmágia: Tizenhét 2017. március 17-én. (nevet)

Aztán lesz egy remixes meglepetés is. A dubszcéna most erősen beindulni látszik Magyarországon is. A pénteki bulinkat a zsáner új, pillanatok alatt rendkívül kedveltté vált formációja, a Tuff Steppas nevű producerpáros zárja majd, akik az előbb már említett Scratchy című dalra készítettek egy dub mixet, aminek ezen az estén lesz az ősbemutatója. Tehát ha valaki színtérérzékeny, és befogadó a különböző zenékre, az egy elég kompakt kis estét kap: nagy újjáalakulás, aztán egy erős, másfél órás PASO-koncert, végül egy dubbuli hajnalig.

Szóba került a legutóbbi klip, amely az Utca végén-hez készült. Kinek az ötlete volt a képi világ és az elmesélt sztori?

Az alapötlet Horváth Viktor rendezőé volt, és megmondom őszintén, én azért bizonytalan voltam a dologgal kapcsolatban. (nevet) Arról nem is beszélve, hogy voltak olyan ötletek, amik végül nem kerültek bele, és le sem forgattuk őket. Viktor egyébként Oscar-díjas ebben a műfajban: a tanulmányai mellett vágott felnőttfilmeket, innen is érkezett az egész koncepció. És egy tök jó, retró környezetbe helyezte az egészet. Amúgy Los Angelesben szerette volna leforgatni, és a Deep Throat című klasszikus film képi világát, a settingjét képzelte az egész köré. Szép autók, pálmafás sétány, satöbbi. Aztán ezt leginkább anyagi okokból nem lehetett megoldani, emiatt esett a választás Barcelonára.

Úgy képzelem, jó hangulatú forgatás lehetett. Volt valami izgalom is?

Hát abból sok volt. Az egész klipprojekt nagyon sok helyen meg tudott volna bukni. Kezdve azzal, hogy Viktor ragaszkodott ahhoz, hogy filmre forgassunk. Ezzel annyi volt a baj, hogy egy kissé lejárt filmmel dolgoztunk. Ráadásul oda- és visszafelé is repülőgépen szállítottunk, és át is kellett világíttatni. Szóval

benne volt, hogy az egészből nem lesz semmi.

Az egyik tengerparti jelenetnél például be is csípte a filmet a gép, úgyhogy néhány méter ment is a kukába. Azt kell mondanom, hogy nagyon komoly izgalmai voltak a klip létrehozásának. De végül aki mer, az nyer alapon bejött, és sikerült a legtöbb felvétel. Barcelona után pedig Budapesten forgattunk néhány belső jelenetet. Ha nem születnek kompromisszumok, és engedünk Viktornak, akkor még durvább lehetett volna a klip, de remélem, hogy ő is elégedett vele. Innen is puszilom. (nevet)

Klipekkel is készül az idén a PASO Fotó: Szabó Gábor - Origo

Lehet tudni, hogy hobbija a videózás és a fotózás is... Mennyire szól bele a dolgokba egy-egy klipforgatáson?

Viktornál például nem nagyon lehet, de azért szoktam. Idegesíti is. (nevet) Vele sokat szoktunk küzdeni. Annak ellenére, hogy nagyon elismerem a munkásságát, és szeretem is, mégis vannak kisebb konfliktusaink, de általában nem képi szempontból. Én ilyenkor elfogadom tőle, hogy instruál, és kvázi színészként kell egy szerepet felvennem, ugyanakkor a zenekar képviselőjeként néha

azt is jeleznem kell, ha esetleg ez vagy az már nem férne bele a PASO image-ébe.

Az Utca végén klipjének forgatása után is sokáig kellett hallgatnom, hogy miért nem mentem bele bizonyos dolgokba, mert szerinte attól lett volna igazán jó az egész. Az persze más kérdés, hogy miután én nem vállaltam, senki mást nem tudott rávenni a stábból, hogy csinálja meg, és végül ő maga sem vállalta be a jelenetet, pedig amúgy szerepelt a klipben (nevet). A klip egyébként kicsit így is kilóg a zenekari image-ünkből, de talán mégis kellően vicces és kritikus ahhoz, hogy a miénk lehessen, és jókat szórakoztunk magunkon, visszanézve a végeredményt.

Hogy néz ki a PASO 2017-es éve?

Pénteken kezdjük a koncertszezont, ami az elején még szellősebb, aztán nyár felé sűrűsödik. Közben pedig dalokat is szeretnénk írni. A tavalyi Ghost Train óta két-három új dal már született, de szeretnénk egy kicsit intenzívebben is dolgozni az ötleteken, mert kellenek az új dalok, hogy legyen mivel variálni a programot, meg hát az alkotás is jólesik, a dalírás egy élvezeti forma.

Következő nagylemezről lehet már tudni valamit?

Annak ellenére, hogy nagyon sokan már EP-kben és kislemezekben gondolkodnak, mi valószínűleg maradunk a nagylemeznél. A Ghost Train-nél azért is kellett sokat várni, mert előtte egy dupla lemezt raktunk össze, kicsit kellett töltődni az új anyagig. Most azt tudom elképzelni, hogy

ha összejön 10-12 új dal, akkor azokat kiadjuk, de esélyes, hogy egy-két dalonként is megjelenünk.

Igazából a Ghost Train is úgy jött össze, hogy volt egy csomó klipes dalunk, ami már single-ként kijött korábban, aztán a másik felét hozzáírtuk. Valószínűleg így lesz legközelebb is. Klipekkel is készülünk. Most jelenik meg egy vizuál tripvideó a Scratchy-hez, amihez főként a tavaly Japánban forgatott anyagot használtuk. A dalból egyébként a korábban említett Tuff Steppas dub mixen kívül több remix is készült: még két páros készített újraértelmezést, a neves angol breakbeat DJ Deekline és a drum and bass egyik alapembere, Ed Solo csináltak egy közös mixet, illetve a Brains és korábban a Másfél zenekarokból ismerhető Lukács Levi és DJ Reza alkotott egy közös dalt. Ezek majd egy digitális EP-n is megjelennek.

Visszakanyarodva picit, valószínűleg a Scratchy-n kívül is lesz még egy vagy két klip. Feltehetően az egyik új dalhoz, és mellette lehet, hogy megint visszanyúlunk a Ghost Train-hez.