Bolyai Farkas matematikust kortársai jó költőnek tartották, versei mégsem maradtak meg. Ugyanis egy szomorúbb időszakában elégette őket. A hamvait máig őrzi a marosvásárhelyi Bolyai Múzeumban kiállított, poézis feliratú faurna. Önéletírásában ezt írja saját poéziséről és a maradványairól: „azonban a szegénység, idő s csendesség hiánya s egyéb nem mondható kedvetlen állásom
egy sötét órámban arra vittek, hogy több tragédiáimat s még egyebeket elégettem,
ma is megvan a hamva; még nem is voltak kitisztálva s láttam, hogy időm teljességgel nincs s ha el nem égetem, az igaz társamhoz a mathesishez leszek a szeretőért hűségtelen, azt is gondolván, hogy akármikor lejendene időm, könnyen mást írnék; mert akkor úgy voltam, hogyha szabad lettem volna s nem nyomatva le a szegénységtől, csaknem minden hónapban egy drámát írtam volna prózában, s azon módon még kitisztálatlanul. Mint megcsalódik, aki azt hiszi kánikulában, hogy mind olyan meleg lesz decemberben is – így jár a szerelemből házasuló is.”
1852-ben üdvözlő verseket írt Ferenc József tiszteletére, ezek Szivhangok címmel jelentek meg. Ebből egy részet:
Egy az Anya, 's a' köz Atya'
Szívéből más nincs kizárva,
Csak ki boszuját tartja,
'S még egy jó se lesz árva.
Ez a' föld csak úti szállás
Elébb jött is csak vendég:
'S akármily legyen a' lakás,
Nagy árru a' vendégség.
De midőn a' lehetségig
Van megvédő vezérünk
A' földön át túl az égig
Téged Isten dicsérünk!
Bolyai egyébként több drámát is írt. A kolozsvári színház megnyitására 1814-ben írtak ki drámapályázatot, és erre Bolyai mindjárt három történelmi tárgyú szomorújátékot írt.
A Nobel-díjas orvos-biokémikus az 1970-ben megjelent The Crazy Ape (Az őrült majom) című háborúellenes írásába is kerültek verses részek. A könyv első részének a Psalmus Humanus című fejezettel van vége. Ebben találhatók olyan versek is, amelyeket felesége halála után, 1964-ben írt Szent-Györgyi. A Magyar Rádióban 1965-ben hangzottak el a versek, és maga a szerző mondta fel őket. Később zenei kísérettel lemezen is megjelentek ezek.
Isten
Uram!
Nagyobb vagy, mint az alkotásod:
A te hazád a világmindenség!
És én magamhoz hasonlónak véltelek,
Gonosznak, kapzsinak és hiúnak,
Ki dicséretemre és áldozataimra vágyik,
Megbosszulja csekély vétségeim,
Kinek én kell, hogy házat építsek,
Míg embertársaimat hajléktalan hagyom.
Isten Hadd dicsőítselek tégett avval,
Hogy teremtésednek rám bízott parányi pontját szebbé teszem,
Elárasztom e földi létet fénnyel, melegséggel, jóakarattal és boldogsággal.
A magyar atomfizikus amellett, hogy aktívan részt vett a hidrogénbomba-kutatásokban, néha versíróként is kipróbálta magát. Egyik versét a kozmikus sugárzás és a nagyenergiájú fizika akkor még közös problémáiról írta. A művet az 1949 nyarán az USA-ban, az Echo Lake partján rendezett konferencia apropóján írta a mezonokról.
Mezondal
Mezonból van mű és van pi,
Magot ragaszt az utóbbi.
Van még tau-mezon is, gyanítható,
És sok más is, amely még nem látható.
Nem látod őket?
Aligha látod őket,
Mert életük kurta
És a terük szűk, bármi furcsa.
A tömegük lehet nagy vagy akár kicsi,
Pozitív vagy negatív töltést viszi.
Vannak még továbbá a bujkáló mezonok,
Mert töltésük nulla, noha tömegük sok.
Mi ez? Semmi töltés?
Bizony, semmi töltés.
Ha Blackett igazat beszél,
A töltés rendkívül csekély.
A képernyőn gyönyörű képek láthatók,
Habár a mezon-nyomok elhanyagolhatók.
A tudásszomj már-már elemészt,
Mikor nem hallani, Serber mit beszél.
Talán nem hallani?
Bizony, cseppet sem hallani.
Csak homályosan látni,
És semmit sem hallani.
Listánk végére lambda-részeket lehet állítani,
Melyeket nehéz fölfedni és könnyű eltéveszteni.
Kozmikus sugárzuhanyban élnek-halnak,
De kép nincs róluk, mert mind lámpalázasak.
Hát léteznek?
Nem léteznek?
Listánkon rajta vannak,
S bármikor elfuthatnak.
A mezonokból mindenféle erő terem,
A végtelent mégis jobb, ha elfeledem.
Eltérések kicsit vagy nagyot mutatnak,
A mezontér kvantumai bután állnak.
Talán semmi értelme?
Bizony, semmi értelme.
Vagy, ha van neki,
Az rendkívül kicsi.
Szinte természetes, hogy a kétszeres Munkácsy-díjas művészt leginkább festményeiről ismerik, és verseiről már alig tud az utókor. A versek mellett egyébként prózát is írt, de még orgonán is játszott. Így szól a
Vallomás
Hallgass meg, mindenható!
Szomorú és okos, aki
szent derekadnak támad
a fényes késsel. Bocsátható.
Tudom, a semmi ura vagy,
ahol a zűr összebónyált
kötéllépcsein a halott vagy
az elborult mászhat csak.
Hallgass meg hát; okok
poklában égőt, mert
fenyegetően eszes állatok
késett ivadéka vagyok,
készen a pusztulásra és ölésre;
egészen érett az ölelésre.
A folytatásért lapozzon!