Madonna rendesen kiakadt a róla szóló filmen

Madonna
LONDON - 1983: Singer Madonna performs on stage. (Photo by Dave Hogan/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Alig egy nappal azután, hogy kiderült, a Universal filmstúdió filmet készít Madonnáról, az énekesnő reagált is a készülődésre. Azt mondta, csak ő tudja elmondani saját sztoriját, ezért mindenki más, aki megpróbálja, egyszerűen szélhámos.
Vágólapra másolva!

Madonna sarlatánnak nevezett és lebolondozott mindenkit, aki megpróbál róla életrajzi filmet készíteni, vagy akár csak elmondani az ő sztoriját. Persze nem tette ezt véletlenül, ugyanis alig egy napja jelent meg a hír, hogy Blonde Ambition címmel

film készül Madonna pályafutásának kezdetéről.

Ahogy mi is megírtuk, a Universal filmstúdió Elyse Hollander Blond Ambition című forgatókönyvének jogait vásárolta meg, ami tavaly vezette a hollywoodi "feketelistát" - azaz ezt választották a legjobbnak a filmre nem vitt forgatókönyvek közül.

LONDON - 1983: Singer Madonna performs on stage. (Photo by Dave Hogan/Getty Images) Forrás: Getty Images/Dave Hogan

Annyit lehet már tudni, hogy a történet a nyolcvanas évek elején játszódik. Madonna
pályafutásának kezdeteibe enged betekintést, amikor az énekesnő Madonna című, első albumának megjelenésén dolgozott.

Madonna egy nem túl visszafogott Instagram-bejegyzésben reagált a hírre. Egyszerűen lehülyézett mindenkit, aki az ő életének bármelyik részét próbálja filmre vinni. Egy korabeli fényképet töltött fel, ami alá azt írta: „senki nem tudja, hogy én mit tudok, és mit láttam.

Mindenki más, aki megpróbálja, sarlatán és bolond. Persze, gyors dicsőség munka nélkül. Ez társadalmunk egyik nagy betegsége.” Madonna ezzel valószínűleg arra utalt, hogy a forgatókönyv is az ő megkérdezése nélkül íródott, így a filmet is valószínűleg nélküle készítik. Tehát szerinte elmarad a nagy munka, az ő bevonása.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!