Kimutatja az érzéseit, nem fogja vissza magát

Y'akoto

„Szeretem élni az életet, szenvedélyes vagyok” - mondja magáról a ghánai születésű énekesnő, Y'akoto, aki a Budapesti Nyári Fesztivál keretében lép fel először Magyarországon, június 17-én. A koncert előtt nemcsak művésznevének eredetét árulta el az Origónak: az is kiderült, hogyan él és alkot egy kompromisszumokat nem ismerő, az álmaihoz ragaszkodó, bátor előadó, akit meglepő szálak fűznek Magyarországhoz. 

Y'akoto Forrás: Budapesti Nyári Fesztivál

A hivatalos neve Jennifer Yaa Akoto Kieck. Hogyan lett ebből Y'akoto?

Igazán különleges ez a név számomra, mert a nagymamámat hívták így. Nagyon erős, nagyon bátor nő volt, az apukám a világon senki mástól nem félt, csak tőle.

Ebben a névben számomra a szépség és az erő egyesül.

Amikor művésznevet kellett választanom az első lemezem megjelenése előtt, valami olyat, ami az általam képviselt zenéhez és tartalomhoz is illik, nem volt kérdés, hogy mi lesz a döntés. Fiatalon az ember meg akar felelni, még akkor is, ha tudja, mit szeretne szenvedélyesen csinálni, másokhoz idomul, mások véleményére jobban ad, mint a maga meggyőződésére. Én a névvel is valamiféle stabilitást kerestem, olyan szilárd pontot, ami belőlem fakad. A nagymamám pedig ilyen fix pont az életemben.

Mindig tudta, hogy ez az útja? 13 évesen kezdett zenélni, aztán tett egy kitérőt a tánc felé is.

Mindig szerettem a zenét, az sosem hagyott el, abban mindig bízhattam.

Ha zene van körülöttem, sosem érzem magam magányosnak.

De egyáltalán nem volt ennyire nyilvánvaló, hogy ezzel foglalkozom majd. Kezdetben azért csináltam, mert élveztem, és pénzt is kerestem vele. Aztán az első lemeznél azt gondoltam, oké, írjunk egy lemezt, adjuk ki, aztán nézzük meg, mi történik. Teljesen lazán, könnyedén vettem az egészet. És meglepődtem, amikor jöttek a visszajelzések, hogy ez jó, és tetszik az embereknek. Nem a szakmának, hanem a teljesen civileknek, akik koncertre járnak. Ők a legfontosabbak a számomra.

Saját maga írja a dalai szövegeit, amelyek nem egyszerűen történeteket mesélnek el, hanem nagyon komoly társadalmi üzenettel is bírnak. Nem tartott attól, hogy emiatt beskatulyázzák, vagy csak egy jóval szűkebb réteghez jutnak el a számai?

Egyáltalán nem. A zeneipar elvárásai mellett fontos az előadói belső hang. Ez két külön dolog. Amikor aláírtam a kiadómmal a szerződésem, magammal is meg kellett kötnöm egy kompromisszumot. Ha azt szeretném, hogy a dalaim eljussanak az emberekhez, van, amit figyelembe kell vennem az elvárásokból, de magamat, az elveimet és a hitemet nem adhatom fel. Ez egyébként minden kreatív szakmára igaz. A Reception című dalom erről szól. Én hiszek az álmokban, abban, hogy pozitív hozzáállással tudunk változtatni a világon. Sosem éreztem azt a nyomást, hogy nekem változnom kell.

A magamban és az álmokban való hitem jóval erősebb, mint a hiúságom vagy a mohóságom.

Az önkiteljesedést fontosabbnak tartom, mint a pénzt. Az a tapasztalatom egyébként, hogy erősnek kell lenni és befolyásolhatatlannak, nem szabad belemenni azonnal kompromisszumokba, rosszakba pláne nem, és nem szabad biztonsági játékot játszani.

Művészként ki kell tartani a saját víziód mellett.

A lemezkiadó nem tud dalokat írni, nem tud énekelni. A lemezkiadó eladni tud. Egy művész nem számokkal és tényekkel dolgozik, nem azok mentén él. Magából az élményeiből alkot, a fantázia világára épít.

Y'akoto először lép fel Magyarországon. Forrás: Budapesti Nyári Fesztivál

Ön hogyan alkot, hogyan gyűjt élményeket?

Úgy, hogy eltűnök, alámerülök az életben. Figyelek, járom a világot. Gyakran nem úgy mutatkozom be, hogy Y'akoto vagyok, hanem kitalálok egy más karaktert, foglalkozást. Ha elmondanám, mivel foglalkozom, nem én lennék érdekes, hanem az énekes. Figyelek, kinyitom a szemem, a fülem, a szívem. Érdekel a divat, az oktatás, a média világa. Az elmúlt években sok olyan nővel beszélgettem, akik az afrikai médiában dolgoznak. Érdekelt az, hogyan jutottak el abba a pozícióba a nehézségek és a gátak ellenére. Ezek nagyon megindító találkozások voltak, és

szívesen készítenék egy dokumentumfilmet

belőlük, hogy más kultúrákhoz, más réteghez is eljussanak ezek a példák. Első lemezem az életembe engedett bepillantást, azokban a dalokban magamról beszéltem. A második és a harmadik albumon azonban inkább mások sorsa, mások történetei által inspirált dalok szerepelnek.

Babyblues, Moody Blues, Mermaid Blues – mindhárom lemeze címében ott a blues szó. Miért? A műfajt szereti, vagy a szó jelentése fontos az ön számára?

A hangzását szeretem, nagyon cool szó szerintem. Szavakkal dolgozom, elsődlegesen azok hangzására figyelek, nem a jelentésükre. Ebben benne van a blue, azaz a kék szó is, a kedvenc színem, és ez a víz színe is, azé a vízé, ami az élet kezdete. A blues pedig a popzene kezdete. Ez a zenei műfaj nekem fekete előadóként különösen meghatározó, de nem a melankóliája vagy szomorúsága miatt. Történetileg a közösségi a cappella műfajhoz tartozik, a munkadalokhoz, amelyek erőt sugároznak. A rabszolgák dalaiból természetesen sok áttétellel és változtatással színpadi műfaj lett, ehhez pedig

erős, bátor, hittel teli, elképesztően tehetséges fekete előadók kellettek,

akik legyőzve minden akadályt, felülírva minden szabályt a hatvanas és hetvenes években nagy népszerűséget értek el. Kiváltság, hogy szabad lehetek, és miattuk lehetek szabad. A harcot ők vívták meg.

Ghánai és német szülei vannak, Ghánában lett kiskamasz, a középiskolát már Németországban járta, Hamburg és Párizs között ingázik. Angolul írja a dalait, de van francia nyelvű száma is, német viszont nincs. Ha már a szavakról beszélünk: a német nyelv nem alkalmas a popra, soulra?

A nyelv a kommunikáció eszköze. Angol iskolába jártam, az az anyanyelvem, otthon is azt használtuk jórészt. A német idegen, a vakációk nyelve volt. Angolul fejezem ki az érzelmeimet, angolul álmodom, minden fontos dolog angolul történt velem, és nem azért, mert bármilyen érzelmi viszonyom lenne ehhez a nyelvhez. Nem lennék önmagam, ha nem angolul írnék. Németországban néha még mindig azt érzem, hogy idegen vagyok, egy hatalmas ufó. Magas vagyok, hangosan nevetek, kimutatom az érzéseimet, szeretem élni és élvezni az életet, szenvedélyes vagyok, sokszor túl sok, és ezzel kilógok a sorból. Párizsban nincs ilyen problémám, Németországban viszont bárhová megyek, van tér és levegő. Spirituálisan ugyanakkor egyértelműen a délhez tartozom, a kedvenc képzőművészem Frida Kahlo, a kedvenc színésznőm Penélope Cruz...

Sokkal komfortosabb számomra minden olyan helyzet, amikor kimutathatom az érzéseimet, és nem kell semmit titkolni vagy elfojtani.

„Szeretem élni és élvezni az életet, szenvedélyes vagyok” - mondja magáról Y'akoto. Forrás: Julia Kiecksee

Először jön Magyarországra, ahol remélhetőleg jól fogja magát érezni, mert azt mondják rólunk, szenvedélyesek vagyunk. Milyen várakozásokkal tekint a koncert elé?

Egészen elképesztő, hogy itt léphetek fel. Egyrészt azért, mert Ghánában az első babysitterem magyar volt. Nagyon szerettem őt, gyönyörű nő volt, sajnos, nem tudom, mi lehet vele. Másrészt pedig, amikor ránézek a Facebookra vagy a Twitterre, hihetetlen, szinte sokkoló, hogy mennyi országban ismernek. Szóval sokszoros megtiszteltetés ez a meghívás. És

ígérem, nem fogom magam visszafogni!

Készítette: Papp Tímea