Pink rengeteg embert kicsalogatott a Sziget mínusz 1. napjára: ma az egyébként megszokottnál jóval több rózsaszínbe öltözött és/vagy rózsaszín hajú embert lehetett látni a fesztiválon. A koncert kezdete előtt még sem volt olyan tömegérzése az embernek, mint tavaly Rihanna fellépése előtt. Igaz, Pink az utóbbi időben kicsit eltűnt a köztudatból, viszonylag gyakori vendég Magyarországon, és tíz évvel ezelőtt már a Szigeten is láthattuk. Tehát ebből a szempontból nem volt akkorra durranás a fellépése, és a szervezők nyilatkozatai alapján arra lehet következtetni, hogy jóval kevesebbe is került elhozni a Szigetre.
Ár-érték arányban viszont magasan felülmúlta a produkciója kolléganőjéét.
Pink a meghirdetett kezdéshez képest csak tíz percet váratta a közönséget, ami kifejezetten jó jel volt, és mindjárt be is kezdett egy régi nagy slágerrel, ami stílszerűen a Get the Party Started volt. Ez viszont valahogy mégsem ütött igazán. Egyrészt a vokálosai többet énekeltek, mint Pink, aki inkább berohangálta a színpadot, és a hangosítás sem tűnt túl jónak.
Voltak táncosok meg tűzijáték, szóval show-elemekben nem volt hiány, de
az első néhány szám alatt nehezen állt össze produkció,
és mintha Pink sem találta volna a helyét. Persze, lehet, hogy a legnagyobb rajongók nem így érzékelték, mert egymás után jöttek a slágerek (U+Ur Hand, Just Like a Pill,Trouble), Pink pedig tényleg belakta az egész színpadot, és le is izzadt rendesen már a harmadik szám végére (mondjuk nem teljesen értettük, hogy miért húzott magára ilyen kevéssé lenge ruhát, de ennyi mozgás mellett és harminc fokban valószínűleg nem ezen múlt).
Aztán jött a Try, és Pink végre megállt középen a mikrofon előtt, hogy végigénekelje, ez pedig már nagyon jól szólt. Jó lett volna még több ilyet hallani, mert ezek minőségi ugrást jelentettek azokhoz a számokhoz képest, ahol sok volt a közönségénekeltetés, illetve Pink csak ráénekelt a vokálosokra vagy az alapra.
Ennek a mélypontja egyébként pont a Try után következő Just Give Me a Reason volt. Ezt a dalt Pink Nate Ruess közreműködésével készítette, és érthetetlen módon a YouTube-on messze ez a legnépszerűbb száma. Nyilván ezért is kellett betenni a műsorba, de mivel duettről van szó, elég furán hatott, hogy Pink egyedül énekelte el. Mármint ha egyedül énekelte volna, az még a jobbik eset lett volna, de inkább azt a megoldást választották, hogy bejátszották Ruess részeit, és Pink meg szépen kivárta, amikor megint rá kerül a sor az éneklésben.
A koncert közepére betett akusztikus blokkban viszont megmutatta, hogy egyedül, illetve egyetlen gitár mellett is tud nagyot énekelni: a Who Knew és a Fucking Perfect hangzott el ebben a verzióban a saját számai közül. Illetve két feldolgozást is elénekelt, amelyekben megcsodálhattuk a hangját, de az akusztikus blokkban azért szükségszerűen leült kicsit a hangulat. A rajongókon is érződött, hogy inkább hallgatnák Pink slágereit, mint másokét.
Panaszuk egyébként nem nagyon lehetett az énekesnőre, aki
szupersztár mivolta ellenére végig elképesztően közvetlen volt:
többször is lement a kifutóról a rajongókhoz (közben pedig hangosan mondogatta, hogy csak nehogy leessen), aláírásokat osztogatni és pacsizni. Sőt egyszer valakinek még a telefonját is elkérte a színpadon állva, éneklés közben, és csinált vele magáról és a közönségről egy fotót.
Az sem maradt el, hogy magyarul mondjon pár szót a rajongóknak,
akik viszont ajándékokkal kedveskedtek neki. Egyikük nagyon felkészült: egy rózsaszín rózsacsokrot hozott Pinknek.
Rózsák egyébként a színpadon is voltak, illetve a koncert egy pontján óriási woodoo bábunak tűnő rongybabák is megjelentek. Ekkor végre megvilágosodtunk, hogy mi is a nagy rózsaszín ízé, amire a dobszerkót tették, és amiből nyalókaszerű dolgok állnak ki: stilizált tűpárna gombostűkkel (legalábbis most ezt tűnik a legvalószínűbbnek). Egyébként a színpadképet tekintve
nem volt olyan elképzelhető show-elem, amit ne vetettek volna be.
A tűzijátékot már említettük, de a legújabb slágernek számító Just Like Fire alatt lángcsóvák is felcsaptak, többször bevetették a füstgépeket, és a zenészek, illetve a táncosok is nagyon odatették magukat. Lehetetlen összeszámolni, hogy hányszor öltöztek át – ezt egyébként Pink is megtette – és a popkoncerteken megszokottnál jóval összetettebb produkciót nyújtottak. Rengeteg volt az akrobatikus elem, amiből Pink is kivette a részét, de a nagy kérdés az volt, hogy mi lesz a repüléssel.
A fesztivál kezdete előtt ugyanis a szervezők belengették, hogy lehetséges, hogy Pink a közönség feje fölött fog repkedni. Ennek a koncert legvégéig semmi jele nem volt, és mi is letettünk róla gondolatban azzal, hogy így sem lehet hiányérzetünk.
Miután elhangzott a hatalmas őrjöngést hozó Raise Your Glass, Pink és a zenészei levonultak a színpadról. A közönségből többen el is indultak a nagyszínpad elől, pedig ekkor még korántsem volt vége a show-nak. A hosszabb szünet azért kellett, hogy előkészítsék a légi akrobatikát.
Pink ugyanis tényleg repült, és ez nemcsak azt jelentette, hogy felemelték a levegőbe.
A közönség feje fölé reptették, egészen közel, és még bukfencezett is a levegőben. Mindez nagyon jól nézett ki, viszont sajnos a ráadásként elhangzó kiváló szakítós szám, a So What rovására ment. Nem azért, mert Pink nem tudott egyszerre repülni és énekelni, hanem mert valamiért a dal elejétől kezdve nem szólt rendesen a mikrofonja. De ne legyünk telhetetlenek, Pink koncertje valószínűleg így is maradandó élmény és viszonyítási pont lesz a Sziget történetében.