Első zenekarát 1969-ben Vassurányban alapította Red Fire néven. Három évvel később, 1972-ben pedig ott volt a szombathelyi Lord együttes alapítói közt, és egészen
2005-ig volt a zenekar vezetője. Vida Ferenc basszusgitározott.
A Lord után, 2007-ben alapította meg a Vida Rock Bandet, ami 2016 óta már csak Vida Zenekar néven futott. A már nélküle játszó Lord együttes egyébként február 11-én ünnepli 45 születésnapját egy arénás koncerttel. A Lord egykori alapítói között volt Sipőcz Ernő is, aki 2016 áprilisában halt meg.
Vida Ferenc halálának hírét a Lord együttes is megerősítette honlapján. A 2005-ös kellemetlen elválásra is utalva azt írják:
Az évek során történt ami történt, neve kitörölhetetlen a Lord történetéből.