Világsztárokat fotózott, miután Rákosi-diktatúrája eltérítette a zenei pályától

Vágólapra másolva!

A Siklós Péter fotóművész munkásságát bemutató kiállítása „ÖnArcképek" címmel látható a Kondor Béla Közösségi Házban. Az idén nyolcvan éves alkotó már Louis Armstrong 1965-ös Budapesti fellépésén is fotózott, majd a dzsesszvilág sztárjai mellett a hazai tánc- és színházi élet eseményét, művészeit is kamerája fókuszába fogta. Életképei, riportfotói is rendszeresen bekerültek különböző rangos tárlatok kiállítási anyagába. A művész idén a szakmától kapta meg életművéért az egyik legkomolyabb elismerést, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének „Aranykazetta" díját. Magát amúgy autodidakta alkotónak tartja, akit részben az élet viharai sodortak a hivatása felé.

Sztankay Ádám

Vágólapra másolva!

tánc fotó színház riporter dzsessz

Siklós Péter azt szokta mondani:

ha nincs Rákosi-korszak, akkor mára csak egy kiábrándult, napi rutinba belefásult öreg muzsikus lenne.

Ám történt, ami történt. Siklós Péter túl a nyolcvanon is virulens, a világ rezdüléseire érzékeny fotográfus. Akinek a múlt idéző irónia is segít viselhetőbbé tenni azt, amit anno megélt. Egyedi látásmódja ugyanakkor sajátos kontúrt ad a mesének.

Szereti úgy tálalni a dolgokat, hogy azok minél inkább elgondolkodtassák a másik embert. Történetét elbeszélve, vagy képein rögzített pillanatot kínálva eléjük.
Siklós Péter 1937-ben született polgári miliőben. Életük része volt a színház, az opera, a könyvek - a kultúra. Siklós Péter Esztergomban kezdte az ötödik osztályt a Ferencesek gimnáziumában, majd az államosítás után egy pesti általánosban fejezte be 1951-ben.

Tanult zongorázni, hegedülni. Biztos helye lett volna ősztől a zenei konzervatóriumban.

Édesapja a II. Világháború során elhunyt. Édesanyja 1947-ben ment újra férjhez. Új társa, fiának nevelőapja Kovács Tibor nem sokkal korábba tért vissza az amerikai hadifogságból. Századosként fogták el Németországban, úgy is szerelt le már Magyarországon.

Ám az építész-technikus végzettségű tisztre az új rend is igényt tartott. Hamarosan visszahívták a Magyar Honvédséghez.

Kovács századost Rákosi Mátyás honvédelmi minisztere, a retteget Farkas Mihály léptette elő őrnaggyá 1948-ban.

Csapattiszt lett, tanított a katonai akadémián is.
Aztán 1951-ben – nem magyarázták túl a dolgot – lefokozták szimpla honvédnak, s menesztették az újonnan alakult Magyar Néphadseregtől.
Akkoriban feleségével, konzervatóriumba készülő fiával négyes társbérletben lakott a Ferenc kőrúton. Remélték, hogy a lefokozás után már semmiképpen sem lesz még szűkösebb számukra az élet. Ám 1952 június 16-án - forrónap fullasztó hajnalán – bőrkabátos figura állított be hozzájuk egy rendőr kíséretében. A kitelepítési végzés mellé kiadták az ukázt: fejenként hatvankilónyi holmival legyenek útra készek huszonnégy órán belül.

Valutarejtegetést emlegettek, nyugati kapcsolatokat, s hogy Kovács Tibor megátalkodott Horthysta őrnagy.

Annyi tény, akadt egy nagybácsika Amerikában, aki még a kilencszázhúszas években vándorolt ki.
(Utóbb derült ki, hogy a végzéshez szüksége adatokat a Ferenc körúti házmester igazolta – amúgy egy korábbi nyilas.)
Kovács Tibor legalább nevelt fiát próbálta menteni. Elmondta, a Kovácsokra vonatkozó végzés nem érintheti a gyermeket, hiszen az valójában Siklós.

Kérte: vegyék ki Pétert a Jászkarajenői tanyavilágba rendelt truppból, hadd kezdje meg ősszel zenei tanulmányai a budapesti Konzervatóriumban.

Ám a diktatúra végrehajtóinak nem volt füle az ilyesmire. A fiú is bekerült a lemeszelt ablakú, zsúfolt vagonba, amely a remélt normalitás irányából a téboly felé döcögött.

Siklós Péter 1951 és 1952 között vonó és klaviatúra helyett másféle készségekhez szoktatta kezeit. Főként a Szolnoki cukorgyár sok száz holdnyi cukorrépájával akad dolguk. Villázták, szedték, a lányok asszonyok sarabolták, aztán a férfiak zsákolták. Akadt a brigádban osztálytanácsos, egykori miniszteri biztos, mindenféle kegyelmes úr. Esett szó kultúráról, egyebekről, s néhanap meleg étel is jutott a téesz konyhájáról.
Sipos Péter családja 1953-ban kapott amnesztiát, ám Budapestről továbbra is ki voltak tiltva. A fiú nevelőapja építkezéseken kapott munkát, hol itt, hol ott az országban.
Aztán, 1954-től, Siklós Péter fotósként kamatoztatott témaérzékenysége állami vállalat fővárosi lakatosműhelyében izmosodott tovább. Családi barát közbenjárására, belügyi engedéllyel kapott lehetőséget a szutykos fémmunkáló sufniban. Nyáron ötven fokban, télen mínuszokban tartotta a vasat a mesternek. Akadt azonban egy jobb érzésű személyzetis, aki idővel beiskolázta. Siklós Péter 1956 után leérettségizett, szakmunkás vizsgát is tett műszerészként. Akkor került át a muzikális fiatalember a Magyar Optikai Művekhez. Darabbérben kellett dolgozni, nem kis mennyiségben. Cséplésen-aratáson megedződve bírta a tempót.

A napi robot után pedig lehetett mást is csinálni. A gyár alagsorában fotóklub működött, a KISZ fennhatósága alatt. KISZ ide, vagy oda:

Siklós Péter számára varázzsal bírt a celluloid, a vegyszerek illata, a sötétkamra titkai.

Hamarosan berendezte a maga laborját is zuglói otthonukban. (Amely lokalizációba azután kerültek, hogy nevelőapját 1957-be rehabilitálták, s építész technikus lett a Vegytervnél. )

Siklós Péter folyamatosan tökéletesítette fényképészeti ismereteit, s persze fotózott folyvást. Előbb hétköznapi pillanatokat, utcák-terek történéseit. Úgy vitte képre mindazt, ahogy karrakteréből következett. Amelyet sorsa is formált. Annyi biztos: sorra nyerte fotóival a dobogós díjakat sok ezer induló között az NDK-s ORWO cég pályázatain. Hamarosan a Fotó című lap is közölni kezdet munkáit.
Mégis úgy alakult: Siklós Péter a Csepel Műveknél lett hivatásos fényképész.
Ismerős hívta a fémműhöz 1962-ben, amikor a gyárnak szüksége lett egy műszaki fotósra. Készítette aztán üptre a makró fotókat az öntvényekről a minőségellenőrök számára.

Az elmúlt évtizedekben rendezett tucatnyi kiállításán ilyeneket persze nem lehetett látni.
A művészfotós élete ugyanis párhuzamosan futott a gyári fényképész pályafutásával. Siklós Péter hamar kidolgozta a technológiát, amellyel a délelőtt műszak alatt százszámra készítette a penzumként előírt műszaki fotókat. Majd ment az egyéb témák után, amelyekben a zene erős inspiráció maradt.

Fotózott Louis Armstrong 1965-ös budapesti koncertjén, s idővel fókuszába került Ella Fitzgerald, Ray Charles, Oscar Peterson

,sok más nagysága a dzsessz világának. Ahogy magyar muzsikusok sora ugyancsak.
Idővel pedig a tánc és színházi felvételek kerültek közel a szívéhez.

A Budapest című lap külsős munkatársaként – az öntvényeket nyugdíjig nem hagyta sorsukra - pedig a magyar irodalom és tudomány jeleseit portrézta végig.
Siklós Péter azt mondja: pályafutásában olykor a szerencse is közrejátszott. Fontos epizódként tartja számon azt az időszakot, amikor a Magyar Ifjúság egyik újságírójával járta az országot a Kádár-világ derekán. Kollégája a MOM üzemi újságjától igazolt át – némi elvtársi hátszéllel - a ifjúságot célzó párt- illetve KISZ laphoz. Rendszerint Siklós Pétert hívta magával, ha vidékre ment riportozni, egyéb munkákra. Reggelente fekete Volga ment az újságírókért.
Siklós Péter az autó mértes hátsó ülésen elnyúlva, úton a téma felé, olykor-olykor elgondolkodott a világ folyásán, az élet fordulatain.
Látása attól is csak élesedett.

Siklós Péter "ÖnArcképek" című kiállítása megtekinthető a Kondor Béla Közösségi Ház aulájában, október 8-ig, naponta 9-19 óráig. Cím: Budapest 1181 Kondor Béla sétány. 8.