Made in Algéria?

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 2/51. levélária

Kedves Tatjána Néném!

Mármost nekem is kínos ezt a „médin-valahol" sorozatot gyártanom, de a levél, amelyet Kegyed nekem eljuttatott, kicsikarja belőlem a túlnyúlást. Azt hiszem, a levéltitok-sértők szempontjából az a leghasznosabb, ha ideírom az angolul érkezett írás fordítását. Kemény lesz, öveket bekapcsolni!

„Az Olasz nő Algírban című operaelőadás első fele után mentem el. Nagyon sajnálom, hogy az Opera egy ilyen szexista és rasszista darabot vesz a műsorára. Naiv módon turistaként vásároltam a jegyet anélkül, hogy túl sok kutatómunkát fektethettem volna bele, mivel arra számítottam, hogy a híres magyar Operában nagyszerű élményben lesz részem, megdöbbentem, hogy ilyen művet egyáltalán színpadra engednek. Az arabokról mutatott nevetséges sztereotípia (vagy törökökről? úgy tűnik, senkit sem zavart a differencia!) különösen támadó volt számomra, tekintve, hogy arab nőként szereztem tudományos doktori címet. Az a tény, hogy arabok olasz rabszolgákat vesznek, eléggé rosszindulatúnak tűnik, tekintve, hogy 1,5 millió algériai vesztette az életét, míg az állam elnyerte függetlenségét Franciaországtól. Sürgetem, hogy a jövőben gondolkozzak ezeken a kulturális szempontokon is, amikor a programot összeállítják."

Fotó: Csibi Szilvia

Kedves Néném, néha tényleg úgy érzem, a politikai korrektség végleg megmérgezte a világot – legalábbis a humorérzék „torkán" biztos lenyomta a ciánkapszulákat. Ma már az ember lehalkítva mesél zsidóviccet (kivéve a zsidókat), már ha egyáltalán, hátha valami sértő van benne, a székely viccek még nem tartanak itt, de ki tudja. Talán közel az idő, hogy egy Jean nevű komornyik is sikeres pert indít a jogaiért, tiszta szerencse, hogy talán senkit nem hívnak Magyarországon Mórickának – bár a Móricok ugyancsak gondolkodhatnak ellenlépéseken. Mindannyiunknak célszerű lesz viszont arról beszámolni, hogy sokadik keresztnevünk Jean, de rokonoknak csak Móricka, és a csíki havasokból származunk, mondjuk, félzsidó családból...

Szegény Rossininek viszont senki se irgalmaz! Néném, esküszöm, az évadtervezéskor egy pillanatig átsuhant az agyamon, nem lesz-e ebből baj, de én inkább a migráns-menekült probléma közepébe nem szerettem volna a mi kis vígoperánkkal beletalálni, az most nagyon átpolitizált. Azonban a sztori teljesen más, a maias környezettel sincs semmi baj, hisz tényleg ilyenek a repülőterek és a luxusvillák is, a „kultúrák találkozása, együttélése" kényes hívószó pedig itt aztán igazán ártatlan marad.

Sajnos, a levélíró hölgy nem zenetudós, talán nem is igazi operafan, mert akkor emlékezne rá, hogy Mozart és Rossini kora (de később még Debussyé is) tágra nyílt szemmel nézte az idegenből jötteket, hallomásokból, olvasmányokból táplálkozott, és egymás után ontotta a kalifás-basás daljátékokat. Szöktetés a szerájból, persze, de Zaide is – ez Mozart termése, no és a híres zongoraszonáta-tétel, a Török induló. Rossini megírta a mű párdarabját is, A török Itáliában az Olasz nő Algírban inverze, ott meg a keleti ember művel csuda dolgokat az európaiak között. Mozart feleségének unokatestvére, Weber komponálja az Abu Hasszánt, Boieldieu A bagdadi kalifát, Cornelius a Bagdadi borbélyt, de mindenekelőtt Gluck a Rászedett kádit. (És Farkas Ferencig tart a sor, a Bűvös szekrényig).

Messze nem teljes, csak ami hirtelen az ember eszébe jut – viszont az lényeges, hogy ez mind vígopera. Vígopera, amely senkit nem kíván bántani, nincs köze a realitáshoz, emberi tulajdonságokról szól, a rosszat karikírozza, a jót tanítja. És simán ki lehetne írni, mint a paragrafusok hálójába került amerikai filmszakma teszi, hogy „a szereplők esetleges és részleges hasonlósága a valósággal csakis a véletlen műve", vagy rövidebben szólva: mindez mese! Kitaláció! Hahó!

Mozart egyik első operájában van egy magyar kapitány, bizonyos Fracasso. Most túrjam fel a librettót, bökjek rá egy sorra, és írjak levelet a Jóistennek, hogy Mozart nevű médiuma hogyan vetemedhetett e népgyalázásra? Ráadásul a Cosí fan tuttéban, amikor az álcaruhás fiúkat nézegeti a két ferrarai nővér (úgy értem, leánytestvér), még az albánok előtt elhangzik, hogy netán nem magyarok-e, a bajszok okán? Rasszizmus ez is? Nem, csak túl sok magyart se láttak arrafelé. (Múltkor, a kínai repülőn láttam egy francia vígjátékot, abban egy nő sértődésből – hogy bosszantsa a férjét egy vendégségben – idegennek adta ki magát, és amíg ki nem bökte, hogy ő egy képzeletbeli jugoszláv utódállam szülötte, a házigazda magyarnak gyanította, de felesége elhessegette a gondolatot, hogy a vízvezetékszerelőjük magyar, és egy fokkal értelmesebb ennél a népségnél... Indítottunk volna háborút? Véletlenül ez is vígjáték volt, miként Woody Allen filmje is, amelyben a titkolt, pszichoszomatikus eredetű, átmeneti vaksággal megvert rendező vakon forgatja le filmjét, miközben megjátssza, hogy lát. Végül olyan rossz az anyag, hogy visszanyert látással se lehet összevágni rendesen, kontármunka lesz, megy a kukába. A hepiend pedig az, hogy véletlenül volt néhány franciaországi vetítés, ott pedig „imádták", úgyhogy most megyünk oda!)

Azt Néném is kérdezte, alszik-e a dramaturg és a feliratozó kolléga, mert a Rossini-operánk kiírt szövegébe a „török" említés furakodott. Nem, mindenki ébren van, sőt, éberen van: a török szóhasználat a Rossini-librettóba furakodott! Tudja: ahogy nekünk a maláj és a mongol is kínai (sokezer kilométeres távolságban egymástól is, tőlünk is), úgy annak a kornak az embere töröknek mondott mindenkit, pláne – figyelem, tudományos doktorok és doktornők! – az oszmán birodalom egész Észak-Afrikát fenyegető-beborító évszázadai miatt is.

Fotó: Berecz Valter

Megjegyzem még, hogy az efféle vígoperákban tényleg nincsenek patikamérlegen (polkorrekten) kimért jellemek, a mi előadásunkban, amelyet a tehetséges Szabó Máté rendezett (emlékszik, Néném, megfogadtuk, hogy minden évben kap egy produkciót nálunk Máté, segítenünk kell felépíteni több új magyar operarendező munkásságát is), nos tehát a mi produkciónkban sem túl árnyaltak az alakok. A pizzasütő szívszerelmes eléggé gyámoltalan (tiltakozik: Alacsony, Tenorhangú Pizzasütők Egyesülete), Ali feketeruhás vad harcos ugyan, de hatékonyság nélküli, mert igen egyszerű (tiltakozik: Iszlám Állam), a bejt pappataccivá ütik, magyarán hatalmas papucs, viszont Milan-drukker (tiltakozik: AC Milan Arab Nemesi Szurkolói Csoport), Elvira, a bej hitvese csak önfeláldoz és sír (tiltakozik: Algériai Feleségek Feminista Hálózata), Taddeo kissé feminin és hiperaktív (tiltakozik: Lombard Macsók Klubja), Izabella, a címszereplő olasz lány pedig erőszakos, bár furfangos is (petíciót nyújt be: Agresszióellenes Férfiak Klubja).

Szóval: ilyet én is tudok, ha nem akarok jó fej lenni, és venni a lapot egy szellemes, könnyű – de pontosan eljátszani elég nehéz – Rossini-vígopera kapcsán, amelyben úgy mellékesen írom, hogy a hűség elnyeri jutalmát, az ármány visszaszorul, algírinak algíri marad a párja, olasznak meg olasz. Ha netán ez volna a baj, azért többszázéves elnézést kérünk.

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!" – jövő héten még mindig olaszozni fogunk, nem oroszozni!

Szilveszter

2017. november 30.