Radó Denise beszél hazugságokról, igazságokról, egy színházi dinasztia „utóhatásairól”

Vágólapra másolva!

Rendezőként jegyezte tavaly Marsha Norman Jóccakát, Anya! című darabját a szolnoki Szigligeti Színházban. Színészként pedig Dürrenmatt Fizikusok című darabjában volt premierje Szolnokon – Mathilde von Zahnd idegorvos szerepét alakítva. Jelenleg Lady Macbeth szerepét próbálja Shakespeare Macbethjében, amely Csiszár Imre rendezésében kerül színre Szolnokon. Évad végén rendezőként viszi színre a békéscsabai Jókai Színházban a My Fair Ladyt. Budapesti rendezését, Alfonso Paso Hazudj inkább, kedvesem című darabját pedig nemrég mutatták be a Játékszínben. Utóbbi produkció kapcsán kérdeztük színházról, saját életének fordulatairól, igazságokról, hamisságokról.

Sztankay Ádám

Vágólapra másolva!

színház József Attila Színház Szolnoki Szigligeti Színház Színház- és Filmművészeti Egyetem Gosztonyi János Iglódi István Radó Denise

Az 1970-es években az egyik legnagyobb spanyol napilap adott közre karikatúrát: egy férj a madridi színházak és mozik kínálatát böngészi a műsorújságban, miközben azt kérdezi a feleségétől: Paso-darabot nézzenek-e, vagy inkább moziba menjenek? Alfonso Paso ugyanis akkoriban annyira népszerű volt, hogy szinte minden madridi teátrumban futott egy-egy színműve. Máig kapós szerző?

Harminc nyelvre lefordították. Lánya elmesélte: nincs olyan év, hogy ne kerülne színre valamelyik darabja a világban, spanyol nyelvterületen pedig még ma is abszolút favorit. Ő a „spanyol Neil Simon": vígjátéktechnikájában megtalálni a Feydeau-i gyökereket is. Nála is folyamatos meglepetések érik a nézőket, miközben azt hiszik, már tudják, mi következik. A Hazudj inkább, kedvesem – abszurd, egyben nevettető helyzeteivel a legjobb mai tévésorozatok dramaturgiájával is párhuzamba állítható.

Ön mikor, miként találkozott a művel?

Huszonkét éve éppen a lányommal voltam várandós, kapcsolgattam otthon a tévét, és ott akadt a figyelmem a kaposváriak előadásában közvetített darabon. Pár évvel később az Újpesti Színháztól kaptam lehetőséget, hogy magam is megrendezzem. Később játszhattuk a Vidám Színpadon is Bóka László igazgatása alatt. Majd amikor az újpesti előadás egyik főszereplője, Besenczi Árpád lett a zalaegerszegi színház igazgatója, ott is színpadra vihettem. Akkor ismertem meg a szerző egyik lányát, Almudena Pasot is. Ő nem színésznő, mint nővére Paloma, viszont ő gondozza atyjuk szellemi örökségét. A Játékszínben bemutatott változatra is nyitott volt, tetszett neki a koncepciónk.

Személyesen mi vonzza leginkább Paso darabjához?

Mondok rá példát. A darab sztorija szerint egy betörő karácsony este hatol be egy jómódú családhoz. Hiba csúszik a számításába, bujkálnia kell a háziak elől, telik az idő, amikor felhívja a türelmetlen társa: végezzen végre, mert a meneküléshez elkötött mentőautót, amellyel társát várva cirkál a tetthely körül, egyre nagyobb csoportban követik már a környéken lakók. Ugyanis elterjedt közöttük, hogy a betegszállító autó egy szenteste kapcsán esedékes, újmódi körmenet felvezető járgánya. Nemcsak vonz, de lenyűgöz a szerzőnek ez kifacsart, abszurdba hajló gondolkodása, amelyben mégis ott a logika.

Az ön saját életének is vannak hasonló fordulatai. Nagyapja Radó Béla színész, rendező, színházigazgató volt, édesapja Radó László ugyancsak színművész, rendező, színházigazgató. Nagybátyja, Radó Vilmos színész, rendező, színházigazgató. Édesanyja, Almássy Gizi pedig színésznő. Ön, anno, a bölcsészkart vette célba. Dacból?

Színházi felmenőim miatt is lettem állandó szavalója az iskolai ünnepségeknek, amit nyűgnek éltem meg. Kultúrával átitatott családunkban viszont korán megszerettem az építészetet, képzőművészetet, ezért akartam művészettörténet szakra menni. Amellett, főként édesanyám örömére, a színművészire is jelentkeztem. Ám elsőre egyik intézménybe sem vettek fel. Hova máshova mehettem volna pénzt keresni, mint a győri színházba? Az élet, ha akartam, ha nem, terelt a pálya felé. A következő évben ugyancsak mindkét helyre aspiráltam, és a színire már bejutottam, mire a bölcsészvizsga elkezdődött volna. Azt, részben talán lustaságból, ki is hagytam.

Békés András osztályába került, de tanárai közül Gosztonyi Jánost szokta nagy szeretettel emlegetni.

Gosztonyi a művészi beszédet tanította, és ő volt az, aki igazán hitt bennem. Nem ragaszkodott hozzá, hogy kizárólag mutatós külsőm, és jó hangi adottságaim határozzák meg a feladataimat. Az egyik vizsgára a Csongor és Tündével készültünk, és rám az Éj szerepét osztották. Egyes tanárok azt gondolták: majd kiállok szép ruhában, és búgó hangon elszavalom az Éj monológját. Én közöltem: nem szeretném ezt a szerepet. Gosztonyi azt felelte: meg kell csinálnom, de rám bízza, miként teszem. Erre én – komplexebben átgondolva a szerepet – micisapkát húztam, férfikabátot vettem, és egy világrobbanás egyetlen túlélőjeként, se nőre, se férfira nem hajazó lényként mondtam el a szöveget. Ami azzal zárul: „A Mind enyész, és végső romjain/ A szép világ borongva hamvad el;/ És hol kezdve volt, ott vége lesz:/ Sötét és semmi lesznek: én leszek,/ Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj." Az elképzelésemben erősen kétkedő Montágh Imre – aki a beszédtechnikát tanította – a vizsga után kezet csókolt, és azt mondta, igazam volt. Békés András ugyancsak ezt követően kezdte elhinni: mutatósságom mellett gondolatok is futnak a fejemben.

Felteszem, színházi dinasztiája nem csupán színházi gondolkodását határozták meg, hanem világnézetére is hatott az ő eszmeiségük.

Erdélyi származású színésznő anyukám a Kádár-korban a spájz biztonságában énekelte a székely himnuszt, ha arra kapott kedvet. Születésem után titokban zajlott a keresztelésem.

Édesapja, nagybátyja miként tudtak rendszereken átívelő életútjuk során helyzetben maradni?

Jó svádájuk volt. Látszólag engedtek a hatalomnak, miközben igyekeztek megtenni a maguk szempontjából jónak tartott lépéseket. Persze ez nem mindig sikerült teljesen. Apám volt az egyetlen maszek színigazgató, akinek felajánlották, miután színházát államosították: továbbvezetheti az intézményt, ha belép a pártba. Nem tette meg, de teátrumi tanácsadóként úgy is tovább dolgozhatott. Nagybátyám, Radó Vilmos pártonkívüliként is direktora lehetett a kecskeméti Katona József Színháznak 1958-tól 1977-ig. Szerencséje volt, vagy még jobb svádája? Ki tudja? Vilit az 1956-os forradalom leverését követően elvitték, fogait kiverték. Azután lett kecskeméti igazgató. Jellemző sztori: egy gálaesten odalépett hozzá egy fickó, és azt kérdezte: „Drága Vilikém, nem kaphatnék két jegyet egy választott darabra?" Nagybátyám visszakérdezett, kit is tisztelhet az úrban. Kiderült: egyike volt azoknak, akik anno átrendezték a száját. Azért kapott két jegyet.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!