Megvan a legjobb magyar fotó a rangos nemzetközi versenyről

Radisics Milán díjnyertes fotója a korcsolyázókról
DCIM\100MEDIA\DJI_0083.JPG
Vágólapra másolva!
Radisics Milán nyerte a magyar Nemzeti díjat a világ legsokoldalúbb fotóversenyén, a Sony World Photography Awardson.
Vágólapra másolva!

Bejelentették a 2018-as Sony World Photography Awards Nyílt és Nemzeti díj kategóriájának nyerteseit, akiket több százezer nemzetközi pályázó közül választottak ki. Természetesesn egy szakmai zsűri válogatta ki a 10 Nyílt kategória legjobb önálló fotóit, és a Nemzeti díj kategórián belül közel 70 ország egy-egy helyi fotósa által készített legkiemelkedőbb önálló képeket is. A nyertes alkotások és készítőik a világ minden tájáról, így Ausztráliából, Argentínából, Kambodzsából, Kínából, Kenyából, Szaúd-Arábiából és még sok más országból érkeztek. Az idei évben

Radisics Milán nyerte a magyar Nemzeti díjat,

aki a fotózás mellett egy budapesti székhelyű reklámügynökség kreatív vezetőjeként is dolgozik. Radisics egy képből álló, People swirling on an ice court című pályamunkáját választották a legjobb magyar fotónak.

Radisics Milán díjnyertes fotója a korcsolyázókról Forrás: Radisics Milán

A Sony World Photography Awards, amelyet a World Photography Organisation szervez évről évre, napjaink legsokoldalúbb fotóversenye. Az idén 11. alkalommal megrendezett fotópályázatra rekordmennyiségű, mintegy

320 000 fotós adta le nevezését több mint 200 országból.

A világ minden tájáról érkező jelentkezők sokszínűségének köszönhetően változatos témák és az elmúlt évben fellelhető legkiválóbb kortárs fényképek kerülhettek a zsűri elé.

Radisics Milán azt mondta fotója hátteréről, hogy „a felvételt Budapest legrégebbi jégpályáján, a Városligeti Műjégpályán készítettem. Fotózáskor segítségül hívtam a pályát megvilágító reflektorok fényét is, így újfajta szemszögből mutathattam be a korcsolyázás szépségét, és a korcsolyázás közben szövődő emberi kapcsolatokat.”

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!