Puccini és az ő Itáliája – egy vadonatúj szezon elé

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója egy páholyban 2017. november 22-én

Ókovács szerint az Opera – 2/65. levélária Kedves Tatjána Néném! Hogy miért megint ez a hatásvadász Puccini? Teccik tudni, több okból is. Hogy miért jó egyáltalán a „jellemző" évadválasztás, arról még a Faktoron leveleztem Kegyeddel, bő két éve ilyenkor. De hogy miért Puccini, és főleg miért pont az ő „Itáliája", azt csak most nyílik alkalmam felfedni. Ponchielli, Giordano, Alfano, Leoncavallo, Mascagni, Boito, Cilea, Catalani, Franchetti, Wolf-Ferrari, Dallapicola, Menotti és Zandonai: egytől egyik kiváló komponisták, akiktől akkor is érdemes idézni legalább egy-egy művet (néha csak részletet), ha tudván tudjuk: valójában Verdi kezdte a verizmust, az operai reáliák világát a Traviatával, vagy ha nem ő, akkor legalábbis Bizet a Carmennel (igen, persze, viszont ő meg francia...), és Puccini vitte tökélyre, s a fenti urak mint patinás vízjel rejtőznek a papírján annak az aranykönyvnek, amely viszont csakis Lucca szülöttéről szól.

Ókovács Szilveszter Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Na jó, valójában ez pár hónapja már szinte nyílt titok, egy Opera-méretű és -jellegű intézményben féléve folyik széles körben az évadterv egyeztetése, ilyenkor már a 2019/20-as, tehát az ezután következő, az Operaház ünnepélyes megnyitásával és az Eiffel teljes üzemével számoló, háromházas szezonunk is készen áll, küldöm a kollégáknak szétszedésre és összerakásra. És amikor már több tucat emberünk dolgozik valamin, az onnantól nem titok, és valójában nem is akkor járunk jól, ha a titkolózást hájpoljuk. Jól akkor járunk, ha az opera és a balettműfaj elképesztő széles horizontjából évről évre olyan szeleteket harapunk ki, amelyek távoli puzzle-darabok lesznek, s ha érintkeznek is, még részlegesen sem fedik egymást. Jó megjelölni az éveket.

A most futó szezont felszínesen hívhatjuk ugyan wagnerinek, valójában ez egy echte német évad (amely tény furamód teljesen hidegen hagyja a német követséget vagy a Goethe Intézetet...), hisz elsősorban a nagy összművész nemzeti előzményeit és hatását vizsgálja – Spontini Vesztaszűze inkább a gyakorló karmester Wagner miatt kerül elő –, a helyszűke miatt igazi Wagner-opera csak a most búcsúztatandó Parsifal személyében kerül elő. (Ez a rendezés a néhai Mikó András rendezői búcsúja is, már abban az értelemben, hogy 1998-as halálát követően húsz év telt el, és a Ferencsik Jánossal közös Parsifal-minimálprodukció képében most vesszük le az utolsó Mikó-darabot a repertoárról. Mielőtt Néném tollat ragadna, gyorsan leírom: Mikó András meglehetős egyeduralma (25 évnyi főrendezősége, majdnem kétszer annyi ideig, 42 évig tartó zeneakadémiai tanszakvezetése) és munkabírása, praktikuma egyaránt közrejátszott abban, hogy 1956 és a rendszerváltoztatás közötti gigantikus időt az ő színpadi elgondolásai tölthették ki az Operában – s hogy ma már végképp nagyon ritka, hogy a rendező halála után húsz évvel még fusson legalább egy darabja a régiek, értsd: az általa még korábban, akár sok évtizede rendezett produkciók közül. (Szinte látom, ahogy Néném rábök: miért, a Don Carlosszal mi lesz? Elmondom: még játsszuk majd azon a helyszínen, ahol non-szakrális műveinket minőségi előadással vezetjük ki a repertoárról: a Margitszigeti gyönyörű színpadon.)

No, de vissza Puccinihez: tehát ősztől nagyon más kell. Ha német évadunk volt, utána csakis a másik nagy operai ág, a hatalmas és ősi, bő artériával buzgó folyam, az olasz opera következhet. Igaz, mára elapadt, de bizonyos értelemben – darabok feltűnésének szintjén – nemcsak az olasz divízió, a mi egész szeretett műfajunk a holtágak dinamikáját mutatja...

Puccini népszerű, Puccini kora pedig olyan érdekes körüljárásra ad módot, amely akkor is gyönyörűségekkel művelheti a nézőt és az operaigazgatót is, ha egyikük se muzikológius, s ha közben persze, tudjuk: a szigorúan vett, a leoncavallói Prológ programjával értelmezett verismo, az operai realizmus nem minden Puccini-mű sajátja. De Néném, ugye, örül, hogy a Lukács Gyöngyi jubileumán megidézett Gioconda végre újra műsoron lesz, vadonatúj, teljes produkcióban? S hogy újra hallható az Andre Chénier és az Alfano-féle Zilah hercege is... Itt viszont álljunk meg, rossz tréfát űzök. Franco Alfano verista, leginkább onnan ismerjük, hogy végül – nagy nehezen – őt találta Puccini özvegye a Turandot befejezésére, és utóbb Toscanini is megbékélt a választással. (Teszem hozzá, én is – ha bárkit érdekel. A zárókettőst mindig úgy hallhatom, mintha Puccini maga írta volna az összes hangját, Luciano Berio 2001-es alternatív munkája nekem ugyan sohase hiányzott, tudja, amelyben tercrokon szépségek lírája közepette ér véget a mű, és nincs már a Nessun dorma refrénjének visszatérése az óriás énekkaron. Azért egyszer kíváncsiságból megcsináljuk ám!)

De Alfanótól jó lenne valami saját jogon is játszani, így akadtam az Il principe di Zilah c. operájára, amelynek jelenleg épp a kottáját kerítjük elő, egyikünk sem hallhatta. Koncertelőadást szervezünk belőle: az mégiscsak érdekes, ha egy zilahi történet dob fel egy sikeres nápolyi szerzőt... Leoncavallo Bohémélete, amelyet a könnyebb szétszálazás miatt mi is Bohémek címmel adunk majd, ugyancsak koncerten, szétverte ennek a két alkotónak az örökkévalóság felé tartó barátságát: úgy tűnt, Puccinit nem érdekli a téma, aztán mégis, és már nem érdekelte, hogy kedves ismerőse és kollégája már nekifogott... (A Puccini körül működő zeneszerzők legismertebb áriáit összesen 11 gálaesten énekeljük majd el, országszerte, az OO-bérletek és az Olasz farsangi est keretében.)

Aztán vetítünk-hallgatunk majd ezt-azt: tavaly is, idén is, jövőre is cél egy rádiós sorozat élő ismeretterjesztő előadásokon történő rögzítése, amely illusztráltan avat a művekbe. És itt már nem csak szigorúan vett verismo hangzik fel, de valóban Puccini Itáliája, tekintet nélkül holmi izmusokra: igen, a kevésbé ismertek körül még Coronaro, Franchetti, Wolf-Ferrari, Menotti és Dallapiccola is, hogy végül belefussunk a talján ősforrásba, Monteverdibe s az ő legtökéletesebb remekébe, a Poppeába, amelyet már az Eiffel Műhelyház Bánffy-termében viszünk színre. És lesz még valami a Puccini-dalok estjén és a Messa di Gloria hangversenyén túl, mégpedig a Szálinger-féle dráma.

Kérdi Néném, mi ez? A címe így szól majd: Krizantémok, avagy Liú halála. Torre del Lagóban vagyunk (ahova majd kölcsönadjuk a Triptichont idén nyáron!), de most 1908-at írunk. A világhíres zeneköltő, Giacomo Puccini felesége, Elvira már az őrület határán él, sokadik – jogos – féltékenységi rohama után Doria, a cselédlány lesz sejtéseinek tárgya. Pokollá változik a festői kis faluba elbújt komponista családi élete, Párizsba menekül. Elvira a tagadásoknak nem hisz, és egyre nagyobb erővel támadja a náluk évek óta szolgáló lányt, akit el is bocsát. Mivel a gyanúsítgatás folytatódik a faluban, Doria végül öngyilkosságba menekül, mérget iszik, több napon át haldoklik. Elvira Milánóba utazik a botrány elől, a boncolásakor pedig jegyzőkönyvezik, hogy a Puccini szívéhez oly közel álló, 21 éves „kis Liú" szűzen halt meg. Később a lány családja pert indít, Elvirát 5 hónap börtön fenyegeti, majd végül Pucciniék nyomására mégis ejtik a vádat... Tizenöt évvel később, amikor Puccini haldoklik, Turandot c. operájának Liú alakját és a lány ártatlan halálát Doria emlékeként írja meg. Ez az utolsó befejezett partitúraoldala.

Hát igen, és én tényleg úgy gondolom, hogy az Opera összművészeti szerepét komolyan kell vennünk, így 2018-tól operatörténeti alaphelyzetű drámák inspirálásával is szeretnénk a kortárs magyar irodalmat támogatni és az opera ügyét szolgálni. Szálinger Balázs az egyik legtehetségesebb mai magyar alkotó, tőle rendeltünk drámát 2018-ra a Ring gyűrűi szezon alkalmából, Wagner és Nietzsche kapcsolatáról. Szálinger második drámafelkérése immár a Puccini Itáliája-évadhoz illeszkedik, és ahogy 2018-ban a Siegfried-idill gyönyörű szerenádja, úgy most a Krizantémok című szépséges Puccini-vonósszene és a híres Turandot-részlet, Liú halála kering majd a drámai események szövege felett...

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!" – legközelebb pár nap múltán, az értékesítés kezdetekor arról írok Önnek, amelyet szintén kifogásol: miként alakul az Erkel Színház jegy- és bérletpolitikája. Érdekes!!!

Csókolja

Szilveszter

2018. március 25. Budapest