A színész ügye lassan másfél éve húzódik, valami mindig megakadályozza, hogy a tárgyalás a tervek szerint alakuljon, és ítélet szülessen. Csütörtökön már a védőbeszédeknek kellett volna elhangozniuk, de erre nem kerülhetett sor, ugyanis
Oszter Sándor nem jelent meg a tárgyalás kezdetére, mint ahogy a negyedrendű vádlott se.
Emiatt a bíróság későbbre halasztotta a tárgyalás kezdési időpontját.
Oszter Sándor egy óra késéssel megérkezett, elmondása szerint dugóba keveredett, ezért késett. A negyedrendű vádlott viszont az elhalasztott kezdésre sem érkezett meg.
A bíróság kezdeményezte a férfi előállítását, de a rendőrség hiába kereste az otthonában, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellenne.
A bíróság május végére halasztotta az aktuális tárgyalási napot, ha mindenki jelen lesz a védőbeszédek is elhangozhatnak és talán az ítélet is megszületik, amely majd kimondja, hogy Oszter Sándor bűnös vagy ártatlan befolyással való üzérkedésben.