Volt egyszer egy Parsifal

Ókovács szerint az opera – 2/69. levélária

Kedves Tatjána Néném!

Hát miért is ért véget 35 esztendő után Mikó András Parsifal-rendezésének nagy sorozata? Ezt kérdi az énekkari művész, a múzeumigazgató, az operabarát – és ezt kérdi Ön is. Csakis a a Parsifal miatt, nem másért.

Parsifal 1914 Forrás: Origo

Rövid válaszom az volna, hogy 44 levéllel ezelőtt sorjáztattam már az érveket, sőt időnek előtte azt is elárultam, 2020 Nagyhetéig mi minden fog történni és nem történni Parsifal-ügyben. (Dióhéjban: a '19-es Húsvétkor böjtölünk, '20 tavaszán pedig bemutatunk egy vadonatúj előadást.) Hosszabb válaszom pedig, hogy minden remekműről tudok írni egy nyugodt szobában, félóra alatt valami olyasmit, ami indokolja, hogy előadjuk. Talán még zsivalyosban is, különlegességről is. És több kollégám tud ilyet, félreértés ne essék. Vannak ugyanis egyértelmű szempontok, ami miatt egy monopol helyzetű, nagy méretű és ebből fakadóan nagy felelősségű repertoárszínház nem hagyhatja közönségét a legsikeresebb művek, magyarán az alapdarabok nélkül. De a Parsifal még innen is kitűnik.

Wagner utolsó színpadi műve talán nem utolsónak született, úgy értem, nem annak szánta a mester. Hetvenéves sem volt a premierjekor, egy évvel később oly hirtelen vitte el a szívroham, hogy arra senki sem számíthatott, ő maga pláne nem. Ahogy akár negyven évvel korábban feljegyzett-megkezdett témák érték el nála utóbb a megérettség kegyelmi állapotát, úgy számos operatervről tud az utókor, amely foglalkoztatta korábban, de végül nem került partitúralapra sem. (A Parsifal előkészülete ugyanígy ível át évtizedeket.) Ne mondjuk hát azt, hogy egy nagy életmű záróköve a mű, inkább azt: történetvezetésével, komponálási technikájával, műfaji megjelölésével olyasmi különleges lépés Wagner műlistáján, mint pl. az Apostolok szeretetlakomája című gigantikus férfikari-zenekari opusz volt korábban. Nem tudjuk, lett volna-e Wagnernek is Falstaffja, egyáltalán Boitója, aki ráveszi az alkotásra. (Mondjuk, Wagner sose szorult Boitókra, legfeljebb Richter Jánosokra, és Humperdinckekre – emlékszik, Néném, hogy amiatt is játszottuk idén a Jancsi és Juliskát, mert szerzője segédkezhetett Wagner íróasztala mellett, míg a Parsifal született, s hogy átvezető részt komponálhatott a két Grál szertartás elé, mert oda ab ovo túl rövid szakasz született?)

A Parsifal „a színpadot megszentelő ünnepi játék" (einen Bühnenweisfestspiel), nem opera, nem zenedráma – még ha ennek az operajegy vásárlásakor nem is tűnik fel különös jelentősége. Egy rendező, egy karmester és egy énekes viszont nem teheti magát ettől függetlenné, ha e művel foglalkozik. A Parsifal keresztény mű, filozofikus mű, húsvéti mű, Wagner-mű – és végül is az utolsó Wagner-mű lett. (Itt motoz bennem Bartók egykoriakadémiai székfoglalójának mondata is: „Wagner annyira tökéletesen oldotta meg feladatát teljes egészében és minden részletében, hogy őt már szinte csak szolgailag utánozni lehetett, de tőle továbbfejlesztésre ösztönzést kapni, alig.")

Mivel már Wagner életében megtört a Nibelung gyűrűjének „csak Bayreuthban!" elve (pl. Bécsben és több német városban, sőt egy utazó társulat révén egyebek mellett Budapesten is, illetve az előestével és az első estével maga Lajos bajor király sem volt képes kivárni Bayreuth felépültét és Tetralógia befejezését), a zeneszerző ragaszkodott hozzá, hogy halála után még 30 éven át a Zöld Dombról ne kerülhessen ki a kifejezetten oda komponált, és eleve kultikus jelentőségűnek szánt darab. És csodák csodája, ez így is maradt. Habár jöttek arról hírek, hogy New Yorkban előadták volna már abban a három évtizedben is, hitelt érdemlőt még sose olvastam erről a pletykáról mindaddig, amíg a plakátot meg nem mutatták odakint.

Parsifal színlap 1914 Forrás: Origo

Egyszóval: az Újvilágban, amely máig a világ etikai oktatója, semmilyen gondot nem okozott előadni a művet, úgymond „rosszul számolva" a tiltás idejét, harminc helyett húsz évvel, azt is csak nagyjából (Szenteste játszották el...).

Amit a tavalyi cikkből kifelejtettem – és sajnos, a csütörtöki utolsó Parsifal elé bocsátott kis összefoglalómból is –, hogy természetesen Richard Wagner halálának centenáriuma volt az a hivatalos indok, amire Mihály András igazgató és Ferencsik János karmester hivatkozhatott Aczél Györgynél. Meg arra, hogy így nem esik Nagyhétre a premier, amelyet 1983. február 13-án tartottak – a korszerűsítés miatt bezárt Operaház helyett – az Erkel Színházban. Az a nap vasárnap volt, ugyanakkor Nagypéntek április elsejére esett, eléggé hasonlóan az idei esztendőhöz. De botrányos most, 35 évvel később is arra gondolni, miféle hatalom az, amelyik fél egy keresztény operától, mindent játszik ugyan Wagnertől, könyveket enged róla megjelentetni, ám ezt az egyet, az életművet megkoronázó alkotást negyven éve nem engedi színpadra.

Parsifal 1983 Forrás: Origo

Bezzeg őseink a Népoperában, Reiner Frigyessel nem tétlenkedtek – de hát erről szólt az a korábbi levelem, tavaly. Mindenesetre szimbolikusan is jó ötletnek tűnt, hogy itt búcsúzzunk az Új Bayreuth Wieland Wagner-i nyomait magán viselő, minimalista produkciótól: és abban is találni valami illőt, hogy az Opera egy egész korszakát jellemző Mikó András utolsó, a repertoárban teljes értékűnek maradt darabjától halálának huszadik évfordulóján veszünk búcsút. (A Don Carlos még megy majd a Margitszigeten, nem dobjuk ki, senki ne féljen tőle.) Érdekes, hogy az Operaház csak 1924-ben, Reinerék után tíz évvel mutatta be a Parsifalt, ráadásul olyan nehéz, pénzromlással is sújtott pénzromlásos időszakban, amikor szabályosan koldulni kellett a bérlőktől a bemutatóhoz. Tóth Aladár vonatkozó, Nyugatban publikált kritikája szerint egyedül Kerner István zenei vezetését érdemes kiemelni a produkcióból – azért fontos tudnunk, hogy Tóth Aladár bár irgalmatlanul szigorú kritikus volt és legtöbbször abszolút mércéhez igazította sorait, mindig a lehetőségek számbavételével ítélkezett. (Másokkal ellentében, akik egy megyei atlétikai versenyen simán azon csóválnák a fejet, hogy bezzeg Carl Lewis milyen gyors volt.)

Szerintem megdöbbentő, hogy Budapesten az elmúlt több mint 100 évben mindössze ezt a két előadást láthatta a publikum, ha a Parsifal, az egyik nagy alapmű csodájának szeretett volna részese lenni – és persze, a Müpa félszcenírozott előadását. A művek változatlan produkcióban történő bemutatása mindenképpen mumifikációhoz vezet, így remélem, a 2020-as új Parsifalunk mély és sikeres lesz, de 15 évnél tovább nem játsszák majd, inkább felváltják egy új, jelen idejű alkotással, amely majd 2035-höz szól, merthogy a közönség szükségképpen a mindenkori mában él.

Parsifal 2018 Forrás: Origo

Néném, végezetül pedig itt egy kis gyűjtés a Parsifal eddigi, operaházi létéről.

Operaházi bemutató - 1924.06.01. rendező - díszlet - jelmez: Márkus László. Ez a produkció ment egészen 1944-ig, 59 alkalommal került színre.

Mikó András rendezése a Wagner centenáriumra - 1983.02.13. Díszlet: Forray Gábor, jelmez: Makai Péter. Vezényel: Ferencsik János. Szólisták: Sólyom-Nagy Sándor, Polgár László, Molnár András, Kasza Katalin, Faragó András – Hungaroton lemez készült a premier felvételéből).

Az Erkelből 1985-ben került át a frissen kinyitott Operaházba, de így is voltak évek (2000, 2002), amikor újra az Erkelben ment, pedig itt a zenekari árok alkalmatlanul kicsi a hatalmas apparátusú együttes számára. 2000-től adjuk németül.

Az első szereposztás után a következő művészek léptek fel benne az elmúlt 35 évadban:

Karmesterek: Erdélyi Miklós, Oberfrank Géza, Kovács János, Jurij Szimonov, Stefan Soltész,
Pinchas Steinberg, Cristian Badea, Juraj Valcuha
Parsifal: Hormai József, Perencz Béla (tenor), Kovácsházi István, Hans Aschenbach
Amfortas: Gurbán János, Perencz Béla (bariton), Molnár Levente, Hans-Joachim Ketelsen,
Anton Keremidtchiev, Heiko Trinsinger, Alexander Marco-Burmeister, Gerd Grochowski,
Pavlo Hunka, Tómas Tomasson
Gurnemanz: Bátor Tamás, Palerdi András, Valter Ferenc, Bretz Gábor, Hans Georg Moser,
Philip Kang, Friedemann Kunder, Greg Ryerson, Robert Holl, Alfred Muff, Harry Peeters,
Albert Pesendorfer, Eric Halfvarson, Matti Salminen
Kundry: Vári Zsuzsanna, Lukin Márta, Balatoni Éva, Németh Judit, Irmgard Vilsmaier, Yvonne
Naef, Evelyn Herlitzius
Klingsor: Berczelly István, Egri Sándor, Pavlo Hunka (azonos este), Tómas Tomasson (azonos
este)

(Vastaggal szedtük az utolsó este szereposztását.)

A 2018. április 5-i előadás volt a sorban a 88-ik, a Mikó-Ferencsik féle Parsifalt tehát legalább százezren láthatták az elmúlt 35 esztendő Nagyheteiben.

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!"
Csókolja

Szilveszter

2018. április 13. Budapest