Grace Jones Jamaicában született, húsz évesen érkezett New Yorkba, hogy modell legyen, de egyedi alkata, sajátos arca miatt nem aratott átütő sikert. Áttette székhelyét Párizsba, ahol egycsapásra divatba jött az egzotikus, meglepő külsejű lány. Tisztában volt vele, hogy modellkarrierje nem fog örökké tartani, ezért 1975-ben kiadta első kislemezét: I Need A Man.
Éppen nekilendülőben volt a diszkókorszak, ehhez alkalmazkodva íratott számokat magának,
és miközben a kritikusok sokat támadták énektudásának hiányosságai miatt (és valóban néha csak ütemes prózában adja elő a szöveget), a lemezei szépen fogytak. A playback fellépéseken pedig inkább az számított, hogy bizarr ruhákkal és merész viselkedéssel lepte meg a közönséget.
Nehéz eldönteni, hogy extrovertált lelki alkata vagy marketing megfontolások miatt keveredett botrányokba. Gyakran került a sajtóba agresszív viselkedése miatt.
A New York-i művészvilág tarka forgatagából is kitűnt, mint népszerű különc.
Andy Warholt sajátos műtermében (ahogy ő nevezte: The Factory) mindig népes „udvartartás” vette körül, ennek is tagja volt Grace Jones, és a legendás diszkóklubban, a Studio 54-ben is törzsvendégnek számított.
Ahogy a diszkóstílus kezdett kimenni a divatból, lemezkiadója Grace Jonesból valamiféle new wave-es előadót igyekezett csinálni. Ez sikeres vállalkozásnak bizonyult, de a számára (vagy éppen általa) írt számok, mint például a My Jamaican Guy helyett inkább a feldolgozásokból lett sláger. Stingtől a Demolotion Man, Iggy Poptól a Nightclubbing és a legnépszerűbb Astor Piazzola eredetileg instrumentális Libertangó-ja a hozzá írt dalszöveggel.
Grace Jones elszántan próbálkozott a filmszakmában is, de az ő alkatával nyilván csak olyan szerepek jöhettek szóba, amelyek éppen erre a meghökkentő külsőre épültek. A legelső Conan-filmben Zulát, az amazont játszotta, és
sokak szerint a címszereplő Arnold Schwarzeneggernél is félelmetesebb volt.
Az 1985-ös, Roger Moore-ral készült James Bond-filmben, a Halálvágtában Christopher Walken hidrogénszőke főgonoszának a kegyetlen végrehajtóemberét alakította emlékezetesen. 1992-ben készült a Bumeráng Eddie Murphy főszereplésével, ebben Grace Jones egy kicsit saját magát játszotta, az elviselhetetlen modorú szupermodellt.
Grace Jones élettársa a hetvenes években Jean-Paul Goude volt, tulajdonképpen ő építette fel az imázsát. Ruhákat, lemezborítókat tervezett neki, és több, később ikonikussá vált fotót is ő készített róla.
A nyolcvanas években szerelembe esett testőrével, Dolph Lundgrennel.
A svéd testépítőt ő ajánlotta filmes ismerősei figyelmébe, így lett belőle akciófilmes színész. A Playboy 1987. szeptemberi számában jelentek meg Grace Jones és Dolph Lundgren közös meztelen képei, amik nagy feltűnést keltettek.
Ma már az egykori botrányhős és médiasztár ritkábban jelenik meg a nyilvánosságban, bár egy-egy talkshow-t mindig fel lehet vele dobni, hogy megérkezik valamilyen elképesztő ruhában, és nem tesz lakatot a szájára. A bulvárhírekbe pedig újabb és újabb viharos szerelmi viszonyai miatt szokott bekerülni, amelyeket továbbra is fiatal és előnyös külsejű férfiakkal folytat. A médiát elárasztó temérdek fröccsöntött műanyagból készített celeb láttán
azért az emberben némi nosztalgia ébred a Grace Joneshoz hasonló figurák után, akikben volt még némi eredetiség.
Mostanság bőven vannak olyan médiaszereplők, akiknek az egyetlen beazonosítható tulajdonságuk a bunkóság. Erről híresek. Grace Jones is híres volt az agresszivitásáról, de mellesleg például átjárást tudott létrehozni az avantgárd művészet és a showbiznisz között.