Az elmúlt hetekben zenei szavazás folyt Győrben, amiben nagyjából 8000 helyi vett részt. Arról döntöttek, hogy milyen dalok szóljanak a város két hangos szökőkútjából. Radnóti Ákos polgármester szerdán tartott sajtótájékoztatót a szavazás eredményéről. Azt mondta, kísérleti jelleggel szavaztatták meg, hogy milyen dalok szóljanak a Megyeház téri, valamint a Duna és a Rába találkozásánál lévő szökőkutakból.
A Megyeház térit még 1970-ben építették, és két éve újították fel körülbelül 70 millió forintból. A kút ekkor kapott fény- és hangjátékra alkalmas berendezéseket. A szavazás eredményeként
naponta öt alkalommal szólal meg
Ed Sheeran angol énekes Shape of you című dala, a győri énekesnő, Dallos Bogi Már nem zavar című dala, a Republic 67-es úton című slágere, a Queen Bohemian rhapsody című dala és Erkel Ferenc Palotás-a.
A Duna és a Rába találkozásánál fekvő szökőkútból két hét múlva Ákos Ilyenek voltunk című dala, Andrea Bocelli és Sarah Brightman Time to say goodbye című duettje és Liszt Ferenc Szerelmi Álom című zongoraciklusa szólal meg. A győri alpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az önkormányzat tervei szerint idén is felújítanak néhány szökőkutat a városban.