Priscilla Presley: Most ez jelent nekem mindent - interjú

1st May 1967: American rock n' roll singer and actor Elvis Presley (1935 - 1977) with his bride Priscilla Beaulieu after their wedding in Las Vegas. (Photo by Keystone/Getty Images)

40 éve meghalt férje, a könnyűzene királyának be nem teljesült álmát igyekszik megvalósítani. Szimfonikus zenekarral előadni a zenéjét olyan országokban is, ahol Elvis nem járhatott. Emellett azt is meg akarja mutatni, milyen ember volt a király a hétköznapokban. Elvis egykori felesége, Priscilla Presley mesélt az Origónak arról, milyen is a színpadon állni, ahol az ismert dallamok mellett rengeteg felkavaró videofelvétel is megjelenik. Szerencsére a szűkre szabott telefonbeszélgetés végén még volt idő egy kis Dallas-ra is, hiszen a fél ország valószínűleg még mindig a sorozatból ismeri az üzletasszonyt, Priscilla Presley-t, aki június 6-án jön Budapestre a szimfonikus Elvis-koncerttel.

Hol van most, Európában?

Los Angelesben, és nagyon izgatott vagyok, hogy Magyarországra mehetek. Korábban még nem jártam ott.

És hány koncertet terveztek a Wonder of You-lemez idei turnéjára?

Most úgy áll, hogy 12 városba utazunk. Ez lesz az első nagy turnénk... Pontosabban turnéja, [nevet], ami több, egymástól messze lévő országot érint majd. És ez azért is nagyon izgalmas, mert te jó ég, ha tudná,

mennyire szeretett volna fellépni Magyarországon,

és persze a többi helyen is, ahol korábban nem járhatott. Nekem pedig, akinek megadatott, hogy képviselhetem őt a magyar embereknek, kicsit ijesztő is az egész.

Ezt hogy kell érteni?

A felelősség miatt van. Hogy minden jól menjen, és be tudjam mutatni őt úgy, ahogy szeretném. Megmutatni azt, hogy milyen fellépő volt ő, és mennyire élvezte a kapcsolatot a közönséggel.

„Ezt meg kell csinálnunk, ez az, amire Elvis mindig is vágyott” Forrás: Getty Images/Noel Vasquez

Miből áll az ön szerepe a színpadon?

Történeteket mesélek, megosztok egy csomót a régi családi videóinkból. Természetesen bemutatom az én kedvenc dalaimat is. Fontosnak tartom azt is, hogy Elvist bemutassam emberként is, amellett, hogy a technika segítségével előadóként is megismeri majd a közönség. Főleg azok, akik nem láthatták élőben. De ez ugyanígy van azokban az országokban is, ahol már jártunk korábban, és Elvis fel is lépett. Ott azért is tud izgalmas lenni, mert van egy közönség, akit még mindig nagyon megérint a művészete, és azok az emberek

még mindig áhítattal néznek fel rá.

Hogy milyen csodálatos, amit csinál, a története, hogy honnan jött, és meddig jutott a szórakoztatóiparban. Amire azt hiszem, hogy mindmáig azóta sem volt példa. Ott az a cél, hogy tudjunk kicsit újat is mutatni.

Kitől indult az ötlet, hogy szimfonikus támogatással adják elő Elvis dalait? Az If I Can Dream című album volt az első ilyen, ha jól tudom...

Igen, az volt. És az ötlet pedig a lemez producerétől, Don Reedmantől jött. 2013-ban, amikor egy színházi előadáson dolgoztam éppen, Don odajött hozzám, és azt kérdezte, hogy mit gondolok egy nagyzenekari megoldásról. És én azt mondtam erre, hogy Istenem, ezt meg kell csinálnunk,

ez az, amire Elvis mindig is vágyott volna.

Egy óriási zenekarral játszani, hogy a hangja még nagyobb és teljesebb lehessen. Így hát elkezdtük kiválogatni a számokat.

Volt valamilyen spéci szempont a spéci hangzáshoz?

Elsősorban azokat választottuk ki, amelyeket Elvis szeretett előadni, vagy amelyekről úgy gondoltuk, hogy nagyon örült volna, ha ezzel a teljesebb hangzással adhatta volna elő. Aztán elmentem a Sonyhoz, ahol vonakodva fogadták az ötletet. Mit mondjak, nem ugrottak rá egyből a szimfonikus rock and roll ötletére, és hosszasan kellett őket győzködni, de

végül azt mondták, menjen, csináljuk.

És bejött, mert tripla platina lett az If I Can Dream. A közönség igényei alapján pedig adta magát, hogy kell csinálni még egyet, így megcsináltuk a Wonder of You-t a következő évben. Ez 2016-ban volt, és azóta ez is háromszoros platina lemez lett. És készült egy karácsonyi kiadvány is, ami a harmadik szimfonikus, és ha jól tudom, most már az arany szinten tart. Szóval a két nagyon sikeres album volt a fő oka annak, hogy elindítottuk a turnét.

Mire készülnek a jövőben? Van két szimfonikus album, ami kiegészült a karácsonyival, de készül-e harmadik önálló lemez?

A következő, már futó projektünk a Searcher, az Elvisről szóló dokumentumfilm, ami márciusban jött ki az HBO-n. Jerry Schilling producerrel csináltuk a filmet, aki több éven át dolgozott Evlisszel. A film egy óriási munka volt, megszólal benne Bruce Springsteen és Tom Petty is, természetesen én és Jerry is. És a dokumentumfilmre ráerősítve jön ki lassan egy nagyon szép csomagban a következő, egyébként nem szimfonikus támogatással készült zenei album.

„Most ez jelent nekem mindent” Forrás: Getty Images/Noel Vasquez

A közönség reakcióját nagyjából el tudom képzelni egy szimfonikus koncerten, de kíváncsi volnék arra, hogy a mit ad ez önnek? Ott vannak a családi videók, nyilván ez egy különleges lelkiállapotot is jelent, főleg, hogy ön is meg szokott jelenni a színpadon.

Oh, hát igen. Nagyjából úgy tudnám megfogalmazni, hogy most ez jelent nekem mindent. Én ezt úgy élem meg, hogy minden egyes koncerttel egy álom válik valóra. Még akkor is, ha ő nem lehet ott velünk. És az álomnál nemcsak a filharmonikus zenekari háttérre gondolok, hanem Elvisnek arra az álmára is, hogy sokféle országba eljusson, és játszhassa ott a zenéjét. Ezt a szolgálatot én valódi szenvedéllyel tudom csinálni, mert nagyon jól tudom, hogy ő mit szeretett volna. És az érzések mellett én kapok mást is. Egy faladatot, amit már említettem, tehát hogy bemutathassam őt azoknak, akik soha nem láthatták élőben zenélni. És ezt én szeretném a közönséggel közösen csinálni és megélni.

Szeretem látni az arcukat,

amire van is lehetőségem, mert miután a színpadon elmondom a magamét, rendszerint lemegyek a közönséghez. Ilyenkor annyira jó látni a mosolygó arcokat, vagy azokat, akik könnyekkel a szemükben figyelnek, és persze vannak a táncoló szigetek is. És van egy érzés, ami szinte mindegyikükben megvan. Az, hogy nem akarják, hogy vége legyen. És beleborzongok, ha erre csak gondolok, mert ő soha nem tudta, és nem is gondolt arra, hogy ennyire szerethetik. Azon pedig nekünk nagyon jó érzés elgondolkodni, hogy a halála után ennyi évvel ilyen sok embert meg tud érinteni, és ilyen nagy érzelmek jelennek meg.

Említette a táncoló csoportokat. Az elején egyértelmű volt, hogy ülő közönségnek adják elő a műsort?

Nem. Egyáltalán nem. És nagyon ideges is voltam, mert még azt sem tudhattam, hogy azok, akik Elvis zenéjét általában szeretik, rendszerint hallgatják is, hogyan viszonyulnak majd a szimfonikus hangzáshoz. Attól is féltem, hogy sokan azt hiszik majd, hogy én ezzel belenyúlok a zenéjébe. Szóval nagyon sok kérdés és kétely volt bennem és az alkotó stábban. De vállaltam a felelősséget.

Nem tudtam mást csinálni, mint az ösztöneimre hallgatni.

És azok azt súgták, hogy csináljam, mert ez az, amit ő is szeretett volna. Ez az, ami az ő álma volt. Úgy voltam vele, hogy ha működik, akkor az óriási élmény lesz mindenkinek, és szerencsére ez bejött. Egyébként az elején a sok megérzés mellett azért voltak jelek, amelyek mindig megerősítettek, és tudatták velem, hogy jó úton járok. Az egyik ilyen az volt, mikor az első album készítésének közepén felkeresett az egyik Las Vegas-i zenei rendező, aki szintén sokat dolgozott Elvisszel. Azt mondta, „Priscilla, én szeretnék egy szimfonikus verziót csinálni Elvis zenéjével”. Mondtam neki, hogy éppen azon vagyok én is. Az ilyenek nagyon sokat segítettek az elején.

Amellett, hogy Magyarországon nagyon jól ismerjük önt Elvis feleségeként is, sokan mégis az itt is nagy sikerrel futó Dallas című tévésorozatban láttuk először. A sorozat mostanában ünnepelte 40. születésnapját... Hogyan emlékszik vissza arra az időszakra, a forgatásokra?

Oh, te jó ég. [nevet] Öt évet játszottam a Dallas-ban, és óriási élmény volt. Arra jól emlékszem, hogy nagyon ideges voltam az elején, de hamar megnyugodtam, mert mindenki nagyon kedvesen fogadott. Ez az első szerepléseim egyike volt. Úgy indultunk a szerződéssel, hogy egy évet fogok játszani, de meghosszabbították ötre. Ez pedig

megerősített abban, hogy jól csináltam a dolgot.

Totál újonc voltam, ráadásul akkoriban egy óriási hullámvasút volt az életem. [nevet] Mindenfélét csináltam. Sok mindenbe belevágtam, mert úgy éreztem, hogy nekem éppen azt a valamit kell csinálnom. Bátran nekimentem a dolgoknak, és igyekeztem kizárni az olyan gondolatokat, hogy jaj, mit gondolnak majd mások. És szerencsére egész jó megérzéseim voltak. És nagyon szerettem a Dallas-t is ebből az időszakból. Hiányzik is az egész, de legjobban talán Larry Hagman, aki egy csodálatos mentorom volt akkor.