Frederick Forsyth, az aggasztóan valóságos politikai krimik mestere

Vágólapra másolva!

A volt vadászpilóta újságírónak is belemenős volt, kint volt a terepen például a nigériai polgárháborúban is. Azzal szembesült, hogy ha birtokába jut bizonyos információknak, akkor nem hiszik el neki az olvasói, illetve sok olyan dolog van, amit nem tud maradéktalanul bizonyítani. Zseniális húzással politikai krimiket kezdett el írni, amikben aggasztóan valóságosnak tűnik a legtöbb dolog. Ha erre rákérdeznek, akkor Frederick Forsyth széttárja a kezét: ezek csak krimik. Közben lehet tudni, hogy komoly anyaggyűjtő munka van mögöttük, de a műfajváltással a krimiíróvá átvedlett újságírónak nem kell többet senkivel vitatkoznia, hanem mindenkire rábízza, hogy miről gondolja azt, hogy tény és miről azt, hogy az írói fantázia teremtette.

Lajos Sándor

Vágólapra másolva!

Frederick Forsyth A Sakál napja

Frederick Forsyth műveiben ami leginkább fikciós elem, ami a ponyva felé viszi őket, az a regényenként egy-két főhős, azok az ügynökök, háborús veteránok, akik végülis megoldást képesek találni a problémákra. Amik a legvalóságosabbak, azok maguk a problémák. A történetek tele vannak valós személyekkel (saját nevükön vagy kitalált néven, de felismerhetően) és megtörtént eseményekkel. Frederick Forsyth a huszadik század második felének történelmét jelentős mértékben feldolgozta. Ha valaki bizonyos körökben forog, találkozik „azt beszélik” típusú információkkal is. Ezekről némi rutin és szakértelem birtokában el lehet dönteni, hogy mennyire passzolnak be a bizonyított tények szövevényes hálózatába, mennyi alapjuk lehet. Frederick Forsyth ahelyett, hogy újságíróként találgatásokba bocsátkozna, biztos kezű regényíróként beépíti a majdnem biztos, a „valószínűleg így történt” információkat.

A műveit olvasva valószínűleg tájékozottabbak leszünk, mint hírfogyasztóként lehetnénk.

Frederick Forsyth a brit légierő vadászpilótája volt, ami annyit biztosan megmutat, hogy nem egy ijedős, kockázatkerülő személyiségről van szó. Ezt követően újságíróként járta a világot, számos helyen megfordult. Nemrégiben árulta el, hogy ha már kint volt a terepen, ha már információkat gyűjtött, akkor besegített a brit titkosszolgálatnak is. Nem kém volt, akinek fedőtevékenysége az újságírás, hanem újságíró, aki szoros kapcsolatban állt az MI6-szel, azaz a titkosszolgálattal. Arról nem nyilatkozik, hogy milyen feladatai voltak. Annyit viszont elmondott, hogy kém ismerősei a regényei megjelenésekor nagyon nem örültek neki, hogy mindent így kitereget. Frederick Forsyth válasza természetesen az volt, mint mindig: ezek csak krimik.

Nigéria Afrika legnépesebb országa, 200 milliós lakossága rohamos ütemben gyarapodik. Etnikailag, vallásilag erősen megosztott. A vezető hírekben akkoriban a vietnámi háború eseményei szerepeltek, amikor tudósítóként Frederick Forsyth ott volt a nigériai polgárháborúban, de hiába próbálta felhívni rá a világ figyelmét, hogy ez az ország egy időzített bomba. Még riportkönyvet is írt.

Utólag is látszik, hogy Forsyth helyesen értékelte a helyzetet. Nigéria még sok problémát fog okozni.

Katonai puccsok és megkérdőjelezhető tisztaságú választások váltakoznak a történelmében. Több mint száz nyelvet beszélnek az országban, de a három nagy törzs között olyan ellenséges a viszony, hogy valószínűtlen, hogy egy stabil államszervezetben békésen megférnek valaha is egymással. Az ország fele keresztény, főleg protestáns, másik fele pedig muszlim. A szélsőséges iszlamista Boko Haram, az Iszlám Állam fiókszervezete vérengzései miatt eddig két és fél millió ember menekült el az otthonából. Nigéria az egyik legjobb példája a volt gyarmattartó országok történelmi felelősségének.

Könnyű a globalizáció szükségszerűségéről fecsegni, és példaként mint működésképtelen nemzetállamokra olyan országokra hivatkozni, amelyek sohasem voltak nemzetállamok, csak a térképen szeszélyesen körberajzolt foltok.

A migránsválság sem azt jelenti, hogy éppen a mai napon mi a helyzet Európa határain, hanem a potenciált kell nézni, hogy milyen felfoghatatlan létszámú tömegek mozdulhatnak meg bizonyos változások esetén. Forsyth éleslátása, „jóstehetsége” már nigériai munkájában is megmutatkozott, azóta sokszor bizonyította, milyen komplex módon képes szemlélni a világpolitika alakulását.

Frederick Forsyth mint regényíró első könyvében még nem az egész világra kiterjedő problémákkal foglalkozott, hanem egyetlen ember elleni merénylettel. Charles de Gaulle belátta, hogy Franciaországnak el kell fogadnia Algéria függetlenségét, ezért sokan hazaárulónak tartották. A volt katonákból szerveződő terrorista szervezet, az OSA pedig likvidálni akarta. 1962 augusztusában

gépfegyvertüzet zúdítottak az autójára: tizennégy golyó el is találta, de sem de Gaulle-nak, sem a mellette ülő feleségének nem lett baja.

Hiába mondták a francia elnöknek a testőrei, hogy ilyen szerencséje még egyszer nem lesz, az az elszánt katona, aki végigharcolta a két világháborút, nem volt hajlandó kerülni a nyilvános szerepléseket. Történelmi tény, hogy a magát célpontnak felkínáló de Gaulle az őrületbe kergette a biztonsági szolgálatát. Frederick Forsyth azt sohasem árulta el, hogy volt-e valamilyen bizalmas információja arról, hogy az OSA magányos merénylővel próbálkozott vagy az ő képzeletében született meg a precíz bérgyilkos figurája. A Sakál napja (1971) Forsyth első és legsikeresebb regénye. Nem arról van szó, hogy többé soha életében nem volt képes ilyen jót írni. Egyrészt meglepte a világot vele, hogy mennyire valóságos minden a regényben. Későbbi műveiben már nem volt tőle meglepő, hogy mire képes, mennyi információt gyűjt össze. Forsyth A Sakál napjá-hoz gyakorlatilag megtervezett egy végrehajtható merényletet, de annak is alaposan utána járt, hogyan működnek a különböző bűnüldöző szervek.

Másrészt Forsyth mint író megteremtett két mitologikussá váló figurát, ahogy a párharcukat vívják, mint egy régi eposzban.

A modern korban ritka dolog a hiteles pátosz. Itt két kiemelkedő képességű, egymást tisztelő ember megvív egymással életre-halálra. Claude Lebel, a szürke hivatalnoknak tűnő, de éles elméjű rendőrtiszt tűt keres a szénakazalban és megtalálja. A módszereit tökélyre fejlesztő, egyedül dolgozó bérgyilkost nemcsak a franciák, de őket segítve a teljes nyugati világ hatóságai üldözik, ő mégis halad a célja felé. A regényből 1973-ban kiváló film is készült, a főszereplők legendáját csak tovább erősítette a két nagyszerű színész, Edward Fox és Michael Lonsdale. Sok terrorista rajongott a Sakálért. Ilyich Ramírez Sánchez a hetvenes években Carlos néven lett ismert. Egyik felfedezett rejtekhelyén megtalálták a holmija között Forsyth regényét, és a sajtó ráragasztotta a Carlos, a Sakál elnevezést. Pedig csak egy mentálisan sérült, zavarodott ember volt, nem volt méltó

a kötélidegekkel rendelkező, minden eshetőségre felkészülő Sakálhoz, akinek már szinte szurkol az olvasó. Persze közben Lebelnek is, ettől a kiegyensúlyozottságtól egyedülálló mű A Sakál napja.

Meg az író elképesztően alapos ismereteitől. Forsyth megírta például, hogy létezik egy trükk, ahogyan fiktív névvel valódi brit útlevélhez lehet jutni. Verték is a fejüket a falba, akik addig ezt a trükköt használták, hogy ez a jól tájékozott újságíró felhívta rá a hatóságok figyelmét.

Második regényével 1972-ben Frederick Forsyth megint nagy feltűnést keltett. Bevált módszerével úgy gyűjtött anyagot a valódi világban, mintha újságíró lenne, és ezeket az információkat bele is dolgozta a regénybe.

Megoszlanak a vélemények, hogy létezett-e valaha az ODESSA (Organization der ehemaligen SS-Angehörigen), a volt SS-tagoknak a felelősségre vonást elkerülni segítő kiterjedt szervezet.

Ha létezett, nyilván az volt a célja, hogy ez soha ne derüljön ki, és lehet, hogy sikeresek voltak ebben. A történészek többsége azon a véleményen van, hogy nem egy nagy szervezet létezett, hanem már jó előre látható volt, hogy Németország elveszíti a második világháborút, és különböző SS-vezetők is egymástól függetlenül felkészültek erre.

Az SS állam volt az államban, szinte korlátlan lehetőségei voltak. Így építhetett ki menekülési útvonalakat már a háború alatt búvóhelyekkel, elrejtett pénzzel és arannyal, új személyazonosságot kreálni képes műhelyekkel.

Maga az SS vezetője, Heinrich Himmler is mint egyszerű német katona esett brit fogságba, csak gyanúsan viselkedett. Ha megőrzi az önuralmát, még lett volna esélye, de bepánikolt és elharapta a fogába rejtett ciánkapszulát. Egy beépülő ügynök történetén keresztül mutatja be Frederick Forsyth Az ODESSA ügyirat-ban, milyen módszerekkel folyt az SS tagjainak „kimentése”. Külön provokálta vele a közvéleményt, hogy a regényben nem mindenki akar Dél-Amerikába eljutni, hanem vannak, akik új személyazonosságukkal tisztes német polgárként élnek tovább, miközben a világnézetük nem változik.

Forsyth úgy értesült, hogy a spanyol hatóságok a Kanári-szigeteken letartóztattak embereket, akik egy katonai puccsot készítettek elő Egyenlítői-Guineában. Elutazott ebbe a nyugat-afrikai országba és elhintette bizonyos körökben, hogy puccsra készül. Kézről kézre adták, kapcsolatba került zsoldosokkal, fegyverkereskedőkkel. Maga is megijedt tőle, hogy milyen könnyen halad a szervezéssel, csak pénz kérdése lett volna az egész. Így született meg A háború kutyái (1974), amelyben

egy képzeletbeli afrikai országban tapasztalt zsoldosoktól megrendel egy puccsot egy angol bányavállalat, hogy fontos lelőhelyekhez juthasson hozzá.

Sokan felszisszenhettek, amikor magukra ismertek a regény egy-egy mozzanatában. Vajon azóta is hány külföldi vállalat avatkozott be instabil helyzetű országokban az üzleti haszon reményében? A mai napig minden polgárháborús területen jelen vannak a szemérmesen csak „biztonsági cégeknek" nevezett magánhadseregek: harcedzett zsoldosok a legkorszerűbb fegyverekkel. Nem világos, hogy kinek a parancsait követik. Harci cselekményeiknek nincsenek diplomáciai vagy politikai következményei, mert hivatalosan egyik államhoz sem tartoznak.

Frederick Forsyth 1979-ben írt egy olyan regényt, amely 1982-ben játszódik, később is alkalmazta ezt a „bármikor megtörténhet” technikát. Az ördög alternatívája úgy kezdődik, hogy baleset történik egy biológiai fegyver fejlesztése közben a Szovjetunióban, ami tönkreteszi a búzatermést.

A bekövetkező éhínséget kihasználva az USA politikai engedményeket akar kicsikarni az élelmiszersegélyért cserébe. Közben a keményvonalas szovjet vezetők amellett vannak, hogy meg kell támadni Nyugat-Európát és élelmet zsákmányolni.

A hidegháborús paranoia légkörében különböző ügynökök és politikusok próbálnak megoldást találni a helyzetre vagy éppen egy totális háború felé terelni az eseményeket. A negyedik záradék-ban (1984) Forsyth megint a hidegháború globális kérdésével foglalkozott. Felhasználta a történelem egyik leghíresebb kettős ügynökének történetét: Kim Philby előbb lett szovjet kém, ezután sikerült beépülnie az MI6-hez. Még lebukása előtt sikerült a Szovjetunióba menekülnie 1963-ban, ahol a KGB-nek dolgozott. Valószínűleg nem kapott olyan jelentős feladatokat, mint Forsyth regényében, ahol ő találja ki, hogy egy amerikai bázison történő, balesetnek tűnő atomrobbantással próbálják meg aláásni az USA és Nagy-Britannia szövetségesi viszonyát.

1987-ben vagyunk: szovjet ügynökök olyan kis darabokban csempészik be az atombombát, hogy azok ne legyenek felismerhetők.

Közben egy profi betörő kirámol egy széfet egy magánlakásban, és ott egyebek mellett gyanús iratokat talál. Hazafias kötelességének érzi ezeket eljuttatni az MI5-nak, a katonai elhárításnak. Az egyik ügynök nincs jó viszonyban a főnökével, tulajdonképpen büntetésből kapja feladatul az iratok ügyét. Forsyth izgalmasan tudja ábrázolni mindkét oldal precíz tevékenységét, a végtelen türelmet és fegyelmezettséget, ahogy dolgoznak. Ahogy a rutinos MI5-ügynök látszólag egymástól független információk között képes összefüggéseket felfedezni, és végül sikerül megakadályoznia a robbantást. Forsyth azzal sokkolta angol olvasóit, hogy érzékeltette, milyen következményekkel járna hazájukban egy kisebb atombomba felrobbantása is.

A közvetítő 1989-ben jelent meg és ebben az évben is játszódik. A központi esemény az amerikai elnök fiának elrablása, de számos mellékszál van, kirajzolódnak a hidegháború lezárása érdekében tett erőfeszítések. Megjelennek azok is, akiknek nem érdeke egy új világrend kialakulása, és tesznek is ellene. Az Isten ökle (1994) című regény 1990-ben és 1991-ben játszódik.

Irak megszállta Kuvaitot, az első Öböl-háború megindítása előtt azt kell tisztáznia az amerikaiaknak, hogy Szaddam Husszein rendelkezik-e különleges fegyverekkel.

Egy beépülő ügynök küldetését követve ismerhetjük meg az iraki rendszer működését. Az ügynöknek utána kell járnia a biológiai és az atomfegyverek kérdésének. Viszont kiderül, hogy létezik az a szuperágyú, amit Gerald Bull fejlesztett Szaddam Husszein megbízásából. Gerald Bull kanadai mérnök valós személy, 1990-ben likvidálta valamelyik titkosszolgálat. Beépül még a regénybe az a legenda, amiről biztosat azóta sem lehet tudni, hogy a Moszad ügynöke volt egy magas beosztású személy Szaddam Husszein rendszerében.

Frederick Forsyth megint „jósolt” az 1996-os Ikon-nal, ami 1999-ben játszódik Oroszországban. A regény pontos képet vázol fel az orosz társadalomról, amely erős vezetőre vágyik.

Forsyth ezúttal is kiváló politikai elemzőnek bizonyult.

Egy izgalmas regényben bemutatta, hogy Oroszországban nem fognak létrejönni nyugati mintára a hatalomban egymást váltó pártok. A regényben szereplő nyugati ügynökök egy mérsékeltebb elnökjelölt sikerét igyekeznek segíteni. Egyikük régi szakértője a térségnek, emlékeinek felidézéséből kibomlik Aldrich Ames valós története. A CIA-ről a média olyan képet sugall, ahol csupa különleges zseni dolgozik, és ez a szervezet bármire képes a világon, titokban ők irányítják. A valóság ezzel szemben az, hogy elég hosszú listát lehetne összeállítani a CIA nem is kicsi baklövéseiből. Például a mai napig az okára és a módszerére sem sikerült rájönniük, hogyan semlegesítették Kína területén a 2010-es évek elején a legértékesebb ügynökeiket.

Amit Aldrich Ames megcsinált, az pedig egyenesen nevetségessé tette a CIA-t.

Miután félt, hogy csinos és fiatal kolumbiai felesége el fogja hagyni, ha nem biztosít neki megfelelő életszínvonalat, ő maga kereste a lehetőségét, hogy érzékeny információkat adjon el a Szovjetuniónak. Egyszerűen kivitte az iratokat az aktatáskájában. A róla szóló értékelésekben az szerepel, hogy nincsenek kiemelkedő képességei és alkoholproblémái vannak, mégis ment előre a ranglétrán, mert a karrierharcban a kollégák nem féltek tőle. A derék, jelentéktelen hivatalnokra sokáig nem gyanakodtak.

Valahogy senkinek nem tűnt fel, hogy olyan méregdrága Jaguárral érkezik reggelente, amire nem telhet a fizetéséből.

Azt hazudta, hogy felesége kolumbiai családja gazdag, de ezt soha senki nem ellenőrizte a CIA-nál. 1985-től 1994-ig, kilenc éven keresztül ahogy egyre magasabb beosztásokba került, egyre nagyobb károkat okozott, például nehezen beszervezett, fontos informátorokat buktatott le. Történelmi érdekesség, hogy közben a Szovjetunióból Oroszország lett, de a kémkedést ugyanazok a szakemberek végezték.

A Bosszúálló (2003) története összetett. A vietnámi háborúban kezdődik, megismerjük egy veterán múltját, aki most egy szerb háborús bűnös nyomába ered. Ennek hátterének bemutatása a balkáni háborúk sokkoló eseményeit idézi fel. A CIA fel akarja használni a szerb háborús bűnöst Oszama bin Láden kézre kerítéséhez, de ez nem sikerül. A regény cselekménye 2001. szeptember 10-én ér véget. Az afgán-ban (2006) az Isten ökle arab környezetben otthonosan mozgó angol ügynöke ezúttal

az al-Kaidába épül be, az a feladata, hogy megakadályozzon egy nagyszabású merényletet.

Szinte az egész földgolyón játszódik a fordulatos történet. Forsyth ebben a regényében is megmutatja, hogy hiába a műholdképek, a számítógépes elemzések, rátermett ügynökök nélkül egyik titkosszolgálat sem boldogul.

A kobra (2010) című regényben a Bosszúálló szereplői térnek vissza. A CIA feladata ezúttal az, hogy

zavart okozzon a nemzetközi kokainkereskedelemben, és háborút idézzen elő a kartellek között.

Forsyth a sokszor előkerülő témát a tőle megszokott módon mélyebben mutatja be. A kokainból származó elképesztő mennyiségű pénz bármely országban lehetővé teszi hivatalnokok megvesztegetését. Amíg a kereslet fennáll, hiába sikerül kiiktatni egy kereskedőt, mindig lesz, aki a helyére áll. Frederick Forsyth következő regényében megint a világ legaggasztóbb jelenségével, a szélsőséges iszlamizmussal foglalkozott, ezen belül is az öngyilkos merényletek jelenségével. A Halállista (2013) titokzatos főszereplője

a Prédikátor, akiről senki sem tudja, hogy kicsoda. Maszkban mondja el rendkívül hatásos prédikációit, és ezek az interneten terjednek. Tevékenysége folytán megnő a radikalizálódó muszlimok száma,

és amikor elkezd öngyilkos merényletekre buzdítani, akkor derül ki, hogy milyen borzalmasan nagy befolyásra tett szert a nyugati országokban is. Valakinek likvidálnia kell, és a különböző titkosszolgálatok úgy döntenek (felidézve a motívumot A Sakál napjá-ból), hogy egy külsős, egy magányos bérgyilkos álljon rá a feladatra, hogy ne tudjon kiszivárogni semmilyen információ. Csak egy hacker segíti a munkájában, aki az internetet használva igyekszik minél többet megtudni a Prédikátorról, míg a bérgyilkos a valódi világban ered a nyomába.

A most nyolcvan éves Frederick Forsyth lassan ötven éve ugyanazzal az aggodalommal követi a világ sorsának alakulását. Ugyanolyan alapossággal gyűjt anyagot egy-egy témáról. Ügynökfigurái teljesítik küldetésüket, hiszen ez elvárás a műfajban. Viszont egy minden szempontból nyomasztónak ábrázolt világban teszik a dolgukat, ahol egy sikeres küldetés még nem oldja meg a problémákat.

Frederick Forsyth újra és újra képes rá, hogy izgalmas, könnyen fogyasztható regényeket írjon, de azokba közben rengeteg valós információ legyen belesűrítve,

és felhívja a figyelmet az aggasztó jelenségekre, amelyekkel muszáj szembe néznie az emberiségnek.

Nemcsak A Sakál napjá-ból készült film, hanem három másik Forsyth-regényből is: Az ODESSA ügyirat (főszereplő: Jon Voight), A háború kutyái (Christopher Walken, Tom Berenger), A negyedik záradék (Michael Caine, Pierce Brosnan). Aztán valahogy elváltak Forsyth és a filmgyártás útjai. Egyre összetettebb történeteit nehéz megfilmesíteni, nem is beszélve a politikailag érzékeny témákról, a producerek nem szívesen kockáztatnak ilyesmivel. Forsyth kiadott két novellás kötetet is (1982, 2001), mintegy hasznosítva alaposabb kidolgozásra érdemesnek nem tartott ötleteit. Az ezekben a kötetekben található elbeszélések alapján forgattak tévéfilmeket, illetve az Ikon történetét megcsonkítva és eltorzítva készült még egy háromórás tévéfilm Patrick Swayze-vel a főszerepben, de ez méltatlan az eredeti regényhez.